Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Borzák Tibor: Emlékszik-e még? (Beszélgetés Dévay Camillával)

közönség tombolt, mindenki felállt, nem akarták abbahagyni a tapsot. Nos, ekkor a rendőrség emberei érezhetően idegesebbek lettek. Letartóztatták a táncos komikust, arra gondolva, hogy nélküle nem tudjuk folytatni az előadásokat, s a darab lekerül a műsorról. A „gyengéd” figyelmeztetés után biztos voltam abban, hogy én következem. De mit lehetett tudni? Mondtam is a többieknek, úgy jöjjenek be a színházba, hogy hozzanak magukkal hideg élelmet, meg tisztálkodó cuccokat. És a színházvezetés megmentette a helyzetet, a táncos komikus helyére beugrott a koreográfus-rendező, aki betéve tudta az összes énekszámot. Ezt már nem hagyták annyiban! Betiltották az előadást, az igazgatót pedig azonnal leváltották és soha többé nem engedték még a színház közelébe sem.- Önt pedig Kecskemétre „száműzték”...- Nem száműztek engem sehová. Maradtam tovább Békéscsabán. Alig voltam néhány hónapja a békéscsabai társulat tagja, kaptam egy levelet Békés Andrástól, a kecskeméti színház főrendezőjétől, hogy szerződjek át hozzájuk. Nem hagyhattam ott a békéscsabaiakat, akik oly szeretettel fogadtak, s nekik köszönhettem a pályára való visszatérést. Abban maradtunk, hogy majd a szezon végén válaszolok. Ennek is eljött az ideje. Bementem az igazgatóhoz, Falus Györgyhöz. Kértem, hogy a következő évadtól vegye fel rendezőnek a férjemet, akit azért rúgtak ki az állásából, mert engem vett el feleségül. Azt szerettem volna, hogy a színházba is miattam kerüljön vissza. Falus azt felelte, rá nincs szüksége. Én pedig közöltem, hogy akkor búcsúzzunk el, mert hívtak Kecskemétre, s oda a férjemmel együtt szerződtettek.- Végre mindketten jó helyre kerültek ?- Tárt karokkal fogadtak bennünket. A kecskeméti színházban eltöltött tizenhat év alatt mindketten csodálatos feladatokat kaptunk, Béla rendezőként, én pedig színésznőként. Három kiváló emberrel hozott össze a sors, Radó Vilmos igazgatóval, Osztovits Levente, majd Siklós Olga dramaturggal. Nagyon szerettek, szinte dédelgettek. Nem volt időm szerepekről álmodozni, mert szebbnél szebbeket kaptam egymás után. Izgultam, féltem, hogy mindegyiket el tudom-e játszani. Mindig úgy indultam neki, hogy nagyot bukók. Hogy azután egyensúlyba kerültem a feladataimmal, azt a jógának köszönhettem. Általa találtam meg az utat a darabhoz, és a szereplőhöz, az emberhez, akit meg kellett formálnom.-A meditáció segíthet?- Igen, teljes mértékben. És tudja, még mi? A kistarcsai internáló táborban mondogattam a mellettem lévő rabtársamnak, nem is bánom, ami velem történt, mert amiken átmentem, attól csak jobb színész leszek. A lerakodott élményekből csodát kell csinálni, és átadni a közönségnek. Én megpróbáltam. Tapasztalataim birtokában merem mondani, aki nem képes erre, az válasszon más mesterséget.-Az imént említette, hogy szinte dédelgették Kecskeméten, de valljuk be azt is, önnel nem volt könnyű együtt dolgozni!- Nem, mert maximalista vagyok. Ha magamat négyfelé hasítom, akkor a körülöttem lévőknek is ezt kell tenniük. Aki másképp gondolkodott, azt megmartam. Kirohantam a főpróbáról, ha nem találtam helyén egy kelléket. Összevesztem a fodrásszal, ha a premier előtti napon még nem volt kész a parókám. Aki felkészületlenül jött a próbára, aki nem vette komolyan, amit csinál, annak annyi volt, mert dührohamot kaptam és elküldtem mindenkit a téeszbe kapálni. Kegyetlen tudtam lenni, de azért, mert magammal szemben voltam a legkegyetlenebb. Ez így igaz! Amikor pedig fegyelmi ügyekbe kevertek, Radó Vili mindig azzal kezdte, Camillának igaza van. Este hét óráig lehet protekció, szerelem, bánat, öröm, akármi, de amikor széthúzzák a függönyt, a színpadon minden kiderül. Főleg az, mit tud az ember.-Mennyire mosódott egybe a színházi és az azon kívüli élete?

49