Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Gaál Károly: A pusztaiskolák hősei
Gaál Károly A pusztaiskolák hősei A ^ M. történész és a tanú - egy idő tanúja - látszólag megegyeznek egymással. De csak látszólag. Az elmúlt történeti események kutatója a hajdan történteket fennmaradt adatokból állítja össze úgy, hogy egy átalakult időben élve, nem mentes jelenje szellemi és társadalmi áramlataitól. A tanú azt mondja el, amit átélt, ami az ő valóságérzésének igazolása. Szakmám révén történész is lennék, közben meg- és túléltem néhány olyan történelmi eseményt, amelyekkel ma már források alapján foglalkoznak és minden objektív törekvések ellenére, megítélésem szerint, csak részeredményekhez jutnak el. Sokat hallunk ugyan az ú. n. „oral history”-ról, mint kutatási módszerről, de ennek eredményeiből legtöbbször csak az lát napvilágot, ami az írott források adataiba beépíthető. A tanú sem marad mindig egy teljes objektivitásban, mert az átélttel kapcsolatosan személyisége is szerepet játszik. A megtörténtet ennek ellenére elfogadható hűséggel úja le. Számomra ebben az esetben az mindig meglepő, hogy a legtöbb fiatal történész nem akar az idők tanúinak hinni. Egyesek most talán nekem sem adnak majd igazat, mert most jómagam is, mint az „idők tanúja” mondok el egyet-mást arról, amit a Klebelsberg iskolákkal kapcsolatban átéltem. Tekintve, hogy történeti okokból kidobódtam a magyarországi élet mindennapjaiból, az ottani jelen napi gondjaiból, illetve az én jelenem napi gondjai más ország határain belül okoznak problémákat, kisiskolás korom átélt eseményeit a mától fug- getlenebbül tudom szemlélni, mint azok, akikben az újabb események a múltat mohával nőtték be. Sajnos, elégséges történelmi változásra tekinthetek vissza és magyar, de külföldi történészek is egyre gyakrabban kényszerítenek tanúvallomásra. Az idősek hisznek nekem, a fiatalok pedig csodálkozva hitetlenkednek, és amikor írott történelmi munkájukat olvasom, látom, hogy ez milyen kis mértékben egyezik meg az átélt történelemmel, illetve, milyen gyakran ebben éppen az átélt sikkad el. A mindennapok embereiről hiányoznak az írott források, de néha a valóság feltárása sem időszerű. Melyik történész tud arról képet adni, hány magyar egyetemistát hurcoltak el 1944 októberében SS haláltáborba? Ott haltak meg, nincsen tanú. Ki emlékszik még az 1946-47-es évek fordulóján, az akkori államvédelmi hatóságok pincéiben örökre eltűnt fiatalokra? Senki. Az erre vonatkozó írásos források eltűntek. Feltárhatta már valaki, mennyi magyart végeztek ki 1956 után a szovjet hatóságok? Az erre vonatkozó adatokat orosz levéltárak őrzik. Most ismét tanúként kell vallanom, de nem a fenti, általam túl- és átélt eseményekről, hanem azokról, amelyeket első elemista koromban, hetven évvel ezelőtti időkben természetesnek találtam és amelyet közben egyszer néprombolónak, másszor fasisztának stb. neveztek; a két világháború közötti iskolapolitikáról, a klebels- bergi iskolarendszerről. Erről, az utóbbi években egyre több tanulmány, könyv jelent meg. Ezekből megismertem gróf Klebelsberg Kunó személyét és ténykedését. Megtudtam, kezdeményezésére hány iskola épült és azok hány osztályosak voltak. Olvastam a rég elhunyt tanítók névsorát is. Becsületesen felhasznált források elém22
