Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Gaál Károly: A pusztaiskolák hősei

tártak egy, az idők folyamán már bennem elhalványodott múltat. Mindezt olvasva feltűnt számomra valami, amit én igen hiányolok, és ez az, hogy azokról, azok mindennapjairól, akik a Klebelsberg által feltört ugarba magot vetettek és sírról is gondoskodtak, hogy az aratás lehetővé váljék, senki sem írt semmit. Itt a pusztai tanítókra gondolok.

Gróf Klebelsberg Kunó annak idején nem a múltba nézett vissza, abba a szomorú jelenbe sem ragadt bele, amelyik reménytelenebb volt, mint a mai. A teljes összeomlás idején a jövőbe tekintett, igyekezett elérni, hogy a „maradék Magyarország” szellemileg legelhanyagoltabb tájain, az alföldi pusztákon, melyeknek lakói a „maradék magyarságot” jelentették, felépülhessenek azok az iskolák, amelyek az e területen uralkodó analfabétizmust felszámolhatják és a jövő számára „kiművelt emberfőket” nevelhetnek. Egy államcsőd, egy éhínség idején, amikor az államnak minden fillérrel takarékoskodni kellett, meg akarta akadályozni, hogy ne az oktatás területén legyen ez túlzó. O tudta, hogy az utca igényei nem egyeznek meg szándékával, de meg volt győződve arról, hogy az iskolákra kiadott pénz a jövőben majd gazdagon kamatozik. Az ország azon részein, amelyek lakói a hosszú évszázadok pásztorélet formájából csak az utolsó évszázad folyamán kezdtek a földművelő gazdálkodásra áttérni, senkit sem érdekelet a betűvetés. A szellemi ismeretek mellett, a gazdasági javak is hiányoztak, de ö belátta, hogy a pillanatnyi gazdasági helyzetből adódó anyagi javakat gyorsabban lehet pótolni, mint a „bespórolt” szellemi javakat. Az akkori parlamenti viták bizonyítják, hogy tervével sokan nem értettek egyet, az elkövetkező választásokra való tekintettel, sok képviselő nem a hosszú távlatért lelkesedett, hanem a rövid életű pillanatnyi sikerért. Egy valaki mondta: „Annak idején sokan a napi piacra akartak friss zöldséget termelni. Ezt statisztikailag, havi, félévi, évi jelentésekben jól lehet gyü- mölcsöztetni. Ez hat a választó népnél.” Mindezek ellenére a parlament Klebelsberg javaslatát elfogadta.

Az általa kidolgozott oktatási terv kiterjedt az egyetemektől a népiskolákig. Az e- lőbbiekhez elégséges szakember volt található. A magyar egyetemi tanárok szakmai színvonala talán sohasem volt olyan magas, mint ebben az időben. A működő állami és rendi középiskolákban kiváló tanárgárda építette a jövőt. A városi, falusi elemi iskolákban sem volt tanítóhiány. A19. század folyamán kialakult polgári réteg, a csődbejutott dzsentri-társadalom tagjai számára a pedagógusi pálya igencsak csaloga- tóvá vált. Ez számukra nemcsak kenyeret biztosított, hanem a zárt településeken belül társadalmi tekintélyt is. Bent maradhattak korábbi közösségükben.

A klebelsbergi kezdeményezés eredményeként egymás után épültek a tanyai iskolák. Ezekben szükség volt most tanítókra. Az egyosztályos, a kétosztályos iskolákhoz a kornak megfelelő tanítólakást is építettek. Leginkább két szoba, konyha, kamra. Ez az akkori tanyai parasztok számára elképzelhetetlen fényűzés volt akkor, amidőn ők még nyolcan-tízen laktak egy földes szobában. Itt ekkor még az a vélemény uralkodott, hogy a „házból”, azaz a lakásból nem lehet enni és a tanítólakást igencsak lu.vbmak tekintették. így aztán érthető, hogy amikor az egyikjakabszállá- si, vályogból épült iskola tanítója házasodni akarván kérte, hogy községi iskolájának lakását építsék újjá, mert már a fejére dől, a községi tanács ezt visszautasította. A válasz az volt, „mi is szegények vagyunk”. (Dubecz S.)

Az iskolaépítési terv megszavaztatása, megvalósítása nehéz volt. De még nagyobb nehézségekbe ütközött ezekbe tanítókat találni. A legtöbb fiatal nem nagyon akarózott kimenni a pusztai remeteségbe. Az akkori viszonyokat ne tekintsük mai szemmel. Ma természetes számunkra a villanyáram, a rádió, televízió, autó, hűtőszekrény, vízvezeték, aszfaltozott utak stb., stb. Ezeknek annak idején még nyomuk sem volt. A földutakon még kerékpárral sem

23