Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (V. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
A Németország határain kívül eső világ nem érdekli a németeket. Legfeljebb ennyit kérdeznek tőlem: — És mit ettél ott? Amióta az emberek tv-t néznek, azt hiszik, hogy mindent tudnak a világról. Vagyis - minek kérdezzenek? Éjfél körül mentem haza a vacsoráról. Berlin központjában, ahol most lakom, egymást követik az éttermek. Mindegyik tömve emberekkel, mindenütt esznek és isznak. Mindenütt dolgoznak az állkapcsok, kések és villák, nyelőcsövek, belek, emésztőnedvek. A németek tányérjuk fölé hajolnak, valamit mondanak, gesztikulálnak, nevetnek. A levegőben tálak, korsók, poharak, csülkök, combok, bordák keringenek. A vendégeket teljesen lefoglalja az, amit csinálnak. Látszik, hogy ez az evés, ez a beszélgetés, ez az este fontos a számukra. A „The New Yorker” 1995. 05. 1. számában olvasható Ron Rosenbaum Megfejteni Hitler rejtélyét című esszéje. A szerző, számos, Hitlerről szóló könyv elolvasása után azt állítja, hogy a rengeteg kutatás ellenére továbbra is él az a meggyőződés, hogy Hitler képéből még mindig hiányzik valami, ami alapvető módon megmagyarázhatatlan. Rosenbaum idézi Alan Bullock véleményét. Bullock a Hitler. Tanulmány a zsarnokságról című alapmű szerzője, miután egész életét Hitler alakjának tanulmányozásával töltötte, a végén megállapította: „Minél többet tudtam meg Adolf Hitlerről, annál nehezebb volt megmagyaráznom a benne rejlő fenomént.” Bullock arra a következtetésre jut, hogy a Hitler-rejtély megértéséhez először is definiálni kellene a rossz természetét. Véleménye szerint a rossz olyan természetben lelhető fel, amelyet a komplettség hiánya jellemez, amelyből hiányzik valami, aminek lennie kellene benne (Evil as incompletness). „A rossz mint a komplettség hiánya — írja Rosenbaum - azt jelenti, hogy a rosszat nem mint idegen, nem-emberi másságot szemléljük, hanem mint az emberi természet alacsonyabb fejlettségű formáját, mint alacsonyabb rendű láncszemet az emberré válás hosszú láncolatában, vagyis mint olyasmit, ami része ugyanannak a keletkezési folyamatnak, amely mindany- nyiunkat létrehoz”. Fontos a szerzőnek az a gondolata, miszerint minden olyan próbálkozás, amely Hitlert őrültnek, pszichopatának és ferde hajlamúnak igyekszik bemutatni, tudat alatti törekvés az ilyen típusú embertől való elhatárolódásra, szembehelyezkedés annak beismerésével, hogy a Hitlerben testet öltött rossz mindannyiunkban ott lehet csak más mértékben és más intenzitással. Ez a rossz ugyanis része (rendszerint titkolt és elfojtott része) az emberi természetnek. Egyetért Rosenbaummal — a vele folytatott beszélgetésben — Yehuda Bauer, a Je- ruzsálemi Héber Egyetem professzora is. Bauer szerint a Hitler-jelenség nem zárható ki az emberi természetből, hiszen a holocaust megmutatta az emberi természet lehetőségeit és diszpozícióit, benne a rosszra való hajlamot is, amelynek létezéséről - legalábbis ilyen méretű létezéséről - az emberiség korábban nem is tudott. „Kételkedhetünk abban — összegzi a szerző —, hogy valaha is sikerül megoldanunk a Hitler-rejtélyt. Az erőfeszítéseket azonban nem hagyhatjuk abba, mivel élhetnek köztünk, akár ma is, más hitierek”. 1994 júliusának közepén a berlini könyvesboltok kirakatai megváltoznak. Egy sor könyv jelenik meg bennük, mind a II. világháború végével foglalkozik. A borítókon Hitlernek, a rezsim fóembereinek, a Wehrmacht tisztjeinek képei láthatók, utóbbiak között Stauffenberg ezredes fényképe. A 37 esztendős gróf, Klaus Schenk von Stauffenberg volt az, aki 1944. július 20-án időzített bombát helyezett el a Führer széke alatt. A bomba fölrobbant, de Hitlernek semmi baja nem esett. Stauffenberget és a merénylet többi résztvevőjét még aznap kivégezték (egy részüket később henteskampókra akasztották). Sok németet felháborított az összeesküvés, elítélték a 12
