Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja
rendelkezik. De mi fenyegeti ezeket a jogokat? Mitől védené meg a korlátlan és független hatalom? Más állampolgároktól? Igen, de ez csak az elemi jogrend és biztonság fenntartását jelenti. Magamagától? Igen, amennyiben a jogállamiság és a hatalommegosztás elve, a demokrácia e hatalom korlátozását jelenti. A „poszttotalitárius” államokban ez a korlátozás ugyan alig érvényesül, de a személyiség szuverenitásának biztosítására még ez a korlátozás sem lenne elég. Ha az általános emberi értékek a nemzeti kultúrában vannak lehorgonyozva, az államhatalom az etnikai értelemben felfogott nemzet szuverén hatalma, akkor aligha korlátozható, s minden korlátozása - a személy szuverén jogai javára - mint nemzettagadás, árulás, és becstelenség jelenik meg. A „poszttotalitárius” kelet-európai államok lépten-nyomon kinyilvánított elkötelezettsége az „emberi jogok”, a „személyi szabadságjogok” mellett - mind a „személy” és „hatalom” eltérő fogalma, mind a tényleges hatalmi berendezkedés okán - éppen az ellenkezőjét jelenti annak, amit Nyugaton: az állampolgárt mint személyt és embert nem államától, államával szemben kell megvédenie e garantált jogoknak, hanem az állam az, amely garantálja e jogokat s védelmet nyújt a személynek, részben más államok, részben a nemzetállamot felforgató nemzetközi erőkkel szemben. A nemzeti szuverenitás fogalmát kifejtő Bu- racsasz nemcsak a szovjet rendszer „birodalmi mechanizmusát” ítéli el élesen, hanem azt a globális mechanizmust is, amely „a telekommunikációs technológia új vívmányai és a globális elektronikus tőzsdehálózat”19 révén biztosítja, hogy „a transznacionális korporácikó saját, a nemzeti szuverenitást aláásó céljaikat kövessék, anélkül, hogy a szuverenitást védelmező államhatalom ellenállhatna nekik”20. A személy szuverén jogait ebben a felfogásban az illető államon kívül semmi és senki nem garantálhatja, a személy az állam védelme és gondoskodása alatt áll. Ez a személy azonban nem az a személy - az államtól független, emancipált személyiség -, akinek jogai nem képezhetik valamely szuverén állam belügyét, hanem az a személy, aki önállóan nem létezik, mindig valamilyen politikai vagy ideologikus közösség tagja (régen: a szovjet népé, ma az etnikai nemzeté), mely közösséggel az állam azonosítja magát. Ahogy korábban a népszuverenitás elvét „nyelte el” az állam szuverenitása, a népszuverenitás igazolta az állam mindenhatóságát (az állam gondoskodott a népről, védte meg a népet anélkül, hogy a szuverén népnek jogában és lehetőségében állott volna a legcsekélyebb mértékben is és a demokráciák történetéből ismert módokon meghatározni, korlátozni, szabályozni az állam hatalmát), úgy a „poszttotalitárius” képletben a személyiségi és emberi jogok kapcsolódnak össze az állam - semmiféle civiltársadalom, sőt, legtöbbször még demokratikus procedúrák által sem korlátozott - mindenhatóságával. Minthogy azonban a globalitás új szakaszában szuverén nemzetállam nem lehet meg az elismerés valaminő foka nélkül, s mivel az elismerésből eredő szuverenitásnak az „emberi jogok” és a „személyi szuverenitás” normája is egy-egy moz- zanta, azért a változatlanul korlátozatlan vagy legfeljebb látszólag korlátozott államhatalom — az etnikai-nemzeti közösség közvetítésével - ma kénytelen ezekre hivatkozni, ezekkel is legitimálni magát. A személy szuverenitása természetesen nem azonos a politikai hatalom szubjektumainak szuverenitásával. Nem azt jelenti, hogy a személy ugyanolyan jogosítványokkal és lehetőségekkel rendelkezik, mint például az állam. Ebben az esetben ugyanis Aristophanes egyik komédiájának hőséhez lenne hasonlatos, aki különbékét kötött azzal az állammal, amellyel honfitársai háborúban álltak. A szuverén személy nem úgy szuverén, ahogyan a hatalmi rendszer, nem sajátos „locusa” vagy megtestesülése a szuverenitásnak, ahogyan a monarchia, a nép, a nemzet voltak azok. A személy szuverenitása végső soron „ama korlátozások összességét jelenti, amelyek a hatalmi rendszer szuverenitását szorítják határok közé minden egyes állampolgár vonatkozásában. Ami beletartozik a személyi szuverenitás körébe, az kívül esik az államhatalom szuverenitásának körén”21 - mint Cimburszkij úja. De minthogy az elidegeníthetetlen emberi jogok önmagukban aligha képesek azt a szuverén hatalmat korlátozni, amellyel valamely állam rendelkezik a területén élő emberek fölött, azért csak nemzetközi instanciák adhatnak e jogoknak kellő súlyt, föltéve, hogy ezen instanciák mögött is kellő súlyú erő és hatalmi eszközök állanak. Ha egyfelől a globális pénzgazdaságnak érdekében áll,hogy a 19 U. o. 20 U. o. 21 V. L. Cimburszkij, i. m. 25.1. 74
