Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja

get pedig „nemzetárulóként”, „ügynökként” bélyegzik meg és üldözik. Érdekesebb ennél azok­nak a rezsimeknek a szuverenitás-koncepciója, amelyek így vagy úgy a „nemzeti eszmébe” ka­paszkodva jöttek létre, ám létkérdés számukra a nemzetközi elismerés megszerzése, szuvere­nitásuk „értékesítése” is. Azokról a „poszttotalitárius rendszerekről van szó, amelyek a szovjet blokk, majd a szovjet állam széthullása nyomán jöttek létre és amelyekben a régi-új „nomenk- latura-elit” legitimációs bázisául a nemzet (méghozzá csaknem mindig az etnikai értelemben fölfogott nemzet) szolgált. Minthogy azonban nem nélkülözhették a nyugati elismerést sem, el kellett fogadniuk a nemzetközi normákat is, azért a személyi szabadság elvét, az emberi és ki­sebbségi jogok szentségét is a „nemzetiből”, az elismeréses szuverenitást is a tény-szuvereni- tásból próbálták levezetni. Ebből aztán igen különös megfogalmazások, az emberjogi retorikát etnicizáló nacionalizmussal ötvöző eklektikus ideológiai képletek adódtak. A szovjet állam - sokáig újjászületésként félreértett - agóniája, vagyis a „peresztrojka” idő­szakában született politikai szótárban A. Buracsasz litván politológus a „szuverenitás” fogal­mát így taglalja: „A szuverenitás - a nemzet korlátlan hatalmát és a személyiség függetlensé­gét garantáló jogosítványok együttese... A nemzet szuverenitása elsődlegesen a szabad politikai önrendelkezésben jut kifejezésre, továbbá abban, hogy az általa ősidők óta elfoglalt és lakott terület, valamint e területen található természeti kincsek és nyersanyagok kizárólag őt illetik meg, hogy az általa megválasztott államhatalom a legfelső hatalmi instancia, végeze­tül a szuverenitás kifejeződik az állampolgárságban is. Az egyes ember szuverenitása viszont az élethez és független világnézethez való jogában, az erőszakkal és éhínséggel szemben nyúj­tott garanciákban és a személyiség integritásának védelmében fejződik ki.” Majd így folytat­ja: ,A nemzet szuverenitása képezi a nép szuverenitásának alapját, mely egy bizonyos törté­nelmileg kialakult területhez kötődik... A nép szuverenitása pedig feltételezi az alapnemzet (»osznovnája nacija«) saját kultúrája és mássága megőrzésére és kibontakoztatására való ter­mészetes és elidegeníthetetlen jogainak összekapcsolását az adott területen lakó összes nem­zeti és etnikai csoport polgárjogainak és kulturális önkormányzatának biztosításával.15 16 Bura­csasz felfogásában tehát: 1. a nemzet nem az „állam”, hanem az „etnikum” jelentésében szerepel, amennyiben a saját és sajátos kultúra szubjektuma; 2. a nép szuverenitása másodla­gos az „alapnemzet” szuverenitásához képest, amelyre mintegy „ráépül”, hogy kiegészítse a polgárjogok és a kulturális önkormányzat eszméivel; 3. az állami szuverenitás alapja a nem­zet (etnikum) és az ő földjének úgyszólván organikus kapcsolata. „Minden egyes népet születésénél fogva illet meg a jog saját természeti közegére és területé­re... Ennélfogva bármely nép saját természeti közegére irányuló gyarmatosító törekvése tör­vénytelen”17 18 - foglalja össze egy másik szerző, Jurij Pozsela a tény-szuverenitás lényegét. A szuverenitás ugyanis eszerint egy - mindenféle külső elismeréstől független - „tényből” az et­nikum-nemzet és leszármazási helye, természeti környezete „vérségi” kapcsolatának eleve adottságából ered. Másként fogalmazva a nemzet akaratának tényén alapul, amely akkor is fennáll, ha senki nem ismeri el. Mármost hogyan fér össze ez a tény a személyi szuverenitás és kisebbségi jogok elismerésével? A gyakorlatban sehogy, a jogelméletben így: „Föderatív állam­ban a nemzeti szuverenitás feltételezi az állam hatalmi jogköreinek olyan felosztását, amely minden egyes nemzetnek bitosítja,hogy saját területén rendelkezzen az államhatalom teljes­ségével, melyet elsősorban arra fog fölhasználni hogy a személyiség szuverén jogainak összes­ségét a legmesszebbmenően megvédelmezze.” 8 Mégha igaz is, hogy Buracsasz megfogalma­zására rányomja bélyegét a politikai korszak, amelyben született (a szovjet típusú, nemzeti alapon felállt kvázi-föderáció és a balti államok szuverenitása közötti alapkonfliktus), a sze­mélyiség szuverenitásának elve nem az állam szuverenitásának korlátozásaként, hanem e kor­látlan hatalom legitimálásaként jelenik meg, amennyiben csak e korlátlan és független hata­lom képes biztosítani a személy szuverén jogait, aki fölött szintén korlátlan hatalommal 15 A. Buracsasz: Szuverenitet, In: 50/50: Opit szlovaija novova mislenyija, Moszkva, 1989. 519.1. 16 A. Buracsasz, i. m. 17 Jurij Pozsela: Demokratyicseszkaja peresztrojka v Litovszkom SzSzR (1988-89), In: Nacionalnije voproszi i proszvescsenyije, Vilnius, 1989. 40.1. 18 A. Buracsasz, i. m. 73

Next

/
Thumbnails
Contents