Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja

letben tartása. 4. / A kisebbségi és személyi szabadságjogok tiszteletben tartása. Hasonló kritériumokat tartalmazott az a négy alapelv is, melyeket George Bush amerikai elnök fogalmazott meg ajánlásként a volt Szovjetunió szuverén köztársaságaiban kialakult rendszerek számára 1991 októberében az ENSZ plenáris ülésén: a demokrácia alapelveinek betartása, a kisebbségi és személyi szabadságjogok tiszteletben tartása mellett itt már a piac szabadsága is kritériummá válik. „Mindezek a kritériumok — mint Cimburszkij írja idézett tanulmányában - nem jámbor óhajok humanista szellemű listája, hanem a globális rendszer követelményeinek megfogalmazása, amelyeknek - „a határok sérthetetlenségének” ismeretes elvén túl - az a hivatásuk, hogy ugyanolyan stabilizáló szerepet töltsenek be, mint egykor, a Szent Szövetség Európájában az örökletes monarchia eszméje”.10 Csak az nyerhet bebocsátást a világba, azaz az euro-atlanti integráció rendszerébe, aki elfogadja ezeket a kritériumokat és eleget tesz ezeknek a követelményeknek. Aki viszont nem képes vagy - esetleg épp ezért - nem akar megfelelni ezeknek a normáknak, az nem számíthat elismerésre, szuverenitása tényét pedig megsütheti. A szuverenitás - a hidegháború lezárulása óta - önmagában nem kelendő portéka. Ahhoz, hogy „vevőre” találjon, a szuverenitás-árunak gazdasági és politikai minőségét tekintve is elsőosztályúnak kell immár lennie.

Ama „vevő” ugyanis már nem a hidegháború politikai hiánygazdaságában áru után kutakodó két szuperhatalom, azaz a szuverenitás nem politikai adás-vétel tárgyát képezi, melyben mindegy milyen az áru, csak áru legyen. Az új „vevő” igényes, sőt válogatós: alaposan megnézi, mit vásárol, mert egészen másra használja azt, mint a régi. Nem valamelyik katonai-politikai blokk erejének gyarapítására, globális jelenlétének kiszélesítésére, hanem valamelyik nemzetek fölötti gazdasági integráció hatékonyságának, sikerességének fokozására „vesznek” vagy nem „vesznek” meg itt lábon szuverenitásokat. S pontosan úgy, ahogy a valóságos piacon, itt sem a „vevők” hajkurásszák az árukat, hanem az áruk - jelen esetben a „szuverenitásáruk” - állnak sorban és sírnak „vevőért”. Az integráció csak vele „kompatibilis” alrendszereket kapcsol magához, a szuverenitás puszta ténye azonban önmagában egyetlen nemzetgazdaságot sem tesz „kompatibilissé”. „Kompatibilissé”, összekapcsolhatóvá válni az Európai Unióval ez ma minden közép-európai szuverén nemzetállam álma, azért küzd, azon fáradozik, hogy a minőségi előírásokat teljesítve, szuverenitása mielőbb elismerésre találjon s ezáltal kelendő legyen. (Itt jegyzem meg, hogy a hidegháború végével Oroszország is megszűnt a szuverenitások nagybani felvásárlója és raktározója lenni. Az elcsalt, elragadott vagy lábon megvett szuverenitások kényszerű-kelletlen visszaadásával Oroszország gazdaságilag nyert, s nem veszített, ami igen hamar kiderült. A FÁK konföderációját alkotó szuverén államok most egymással vetélkedve próbálják az új vevőnek, a kelet-európai vagy eurázsiai integráció Oroszországának szuverenitásuk kisebb-nagyobb hányadát eladni. S a gazdasági célszerűség és előnyök szemszögéből mérlegelő Oroszország - bármennyire is elhomályosítják tekintetét olykor geopolitikai félelmek és vágyak — nem siet e szuverenitás-árut „felvásárolni”.) Az úgynevezett rendszerváltásnak kezdettől fogva nem egyszerűen a régi rendszer megdöntése, a függetlenség és szabadság, hanem az „euró-atlanti kompatibilitás” elérése volt Kö- zép-Európában a tétje. Ennek megfelelően az új rendszerek szuverenitásának demokratikus legitimációja kezdettől fogva nem sokat ért ennek a legitimációnak az elismerése, nemzetközi instanciák „garancialevele” nélkül.

Nemcsak annak megítélése tartozott most már világszervezetek, nemzetközi fórumok, integrációs ellenőrző és felügyelő bizottságok illetékességi körébe, hogy ez vagy az az ország mennyire és milyen eredményességgel tért át a piacgazdaság rendszerére, hogy milyen osztályzatot érdemel - mondjuk „privatizációból”, „költségvetési deficitből”, „munkanélküliségből”, hanem az is, hogy mennyire demokratikus, hogy milyen osztályzatot érdemel a „demokratikus választások”, az „emberi jogok”, a jogállamiság”, a „személyiségi és kisebbségi jogok” tantárgyából. „Nyugati megfigyelők”, „szakértők” - azaz vizsgabiztosok - légiója jelenlétében zajlottak és zajlanak Közép- és Kelet-Európábán azóta is a választások: nép és politikai hatalom egyszerre tesznek itt vizsgát demokráciából. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az új államok demokratikus szuverenitását nem a „nép”, hanem nemzetközi instanciák elismerése szavatolja. A népszuverenitás, a hatalom demokratikus legitimációja most már csak akkor az, ami, ha

10 V. L. Cimburszkij, i. m. 12. 1.

70