Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja
tandó segítség feltételének. Az atomfegyver elterjedésének perspektíváját szem előtt tartva pedig mind Amerika, mind a Nyugat minden demokráciája a szuverenitás részleges korlátozása mellett száll síkra. Igaz, a szuverenitásnak ez a részleges korlátozása csak a háborúskodás jogáról és a fegyverkezés szabadságáról való lemondást jelenti. Az atomkorszakban ez lényegét tekintve az általános leszereléssel és egy világhadsereg felálbtásával azonos. A háború és béke jogosítványaitól megfosztott állam azonban nem szuverén többé. Kénytelen lemondani arról, hogy saját külpolitikája legyen, mivel külpolitikája a keletkezőben lévő nemzetek fölötti világállam belpolitikájává válik.”9 Az, amit itt - „Oroszország, vagyis a Szovjetunió kihagyásával” - Georgij Fedotov fölvázol nem más, mint a globáüs pénzgazdaság tényén alapuló elismeréses szuverenitások napjainkban körvonalazódó világrendje. Csakhogy több mint kétséges, hogy ez a világ - előbb euró-atlanti keretben, majd az ezredfordulóra az egész földgolyót átfogó méretekben - létrejöhetett-e volna (olyan gyorsan és olyan könnyen, ahogyan létrejött) a Szovjetunió ellenvilága nélkül, amely a nemzetállami szuverenitásokat, különösen az izola- cionista, nyugatellenes, konfrontativ szuverenitásokat „lekötötte”. Visszatekintve most már a második világháborút követő évtizedekre, sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy a Szovjetunió politikai globalizmusa nélkül, amely - éles ellentétben az európai nemzetállamok globa- lizmusával - nem idézett elő világháborút (bár közeljárt olykor ehhez, s bár helyi háborúk sokaságát idéze elő, ezzel is megvallva modem politikai természetét), abgha valósulhatott volna meg akár euró-atlanti keretben, akár világméretekben a „pax atlantica” világterve. Sőt, a Nyugat szempontjából a szovjet blokk teljes összeomlása még várhatott volna vagy lehetett volna lassúbb, lépésről-lépésre haladó folyamat is. Nemcsak azért, mert még a közép-európai régió gazdasági integrációjára sem áll készen, hanem azért is, mert a két világrendszer által lekötött vagy újabb keletű szuverenitások elszabadulása káosszal fenyegette a globális világrendet. A Nyugat mindent el is követett a Szovjetunió egyben tartásáért és ha ez a régi politikai keretben már nem is sikerült, az új konfóderatív-föderatív keretben mégiscsak megvalósulóban van. A Nyugat elismerése nélkül ugyanis sem a FÁK, sem az egységes Orosz Föderáció nem jöhetett volna létre, legalábbis nem ilyen könnyedén. A kelet-európai rendszerváltás, a Szovjetunió világrendszerének „dekonstrukciója” is azt mutatta, hogy a globális gazdaság kemény tényén alapuló elismeréses szuverenitás olyan hatalom, amellyel még egy ilyen példátlan társadalmi rendszerváltás is „megegyezéses forradalmak” és „reformok” nemzetközi medrében tartható. Az elismeréses szuverenitás euro-atlanti paradigmájának kiteijesztése az egész világra azt jelenti, hogy szuverén nemzetállamok olyan normák, játékszabályok, értékek sokaságát fogadják el szó nélkül, amelyeket nem erőnek erejével kényszerítettek rájuk, s melyekről korábban esetleg hallani sem akartak; azt jelenti továbbá, hogy nem áll jogukban többé megtagadni nemzetközi instanciáktól az ellenőrzés, a számonkérés, a felügyelet jogát, ahogyan bármely konfliktus tárgyalásos rendezését sem áll jogukban elutasítani. A Szovjetunió szuperhatalmi erejének ténye nélkül az elismeréshez kötött szuverenitás súlya alatt még a legkeményebb, az egész világgal szembenálló, a nagyhatalmaknak is fittyet hányó forradalmi-nacionalista szuverenitások - egy Iraké, egy Szerbiáé vagy Boszniáé - is megtörnek vagy roskadoznak. A második világháborút követően - a globális szembenállás ideológiai értékei mentén és a nyugat-európai történeti fejlődés eredményeként létrejött normákat, eszményeket, kategóriákat, intézményeket emelve globális szintre - az euró-atlanti Nyugat mind aprólékosabban dolgozta ki azokat a kritériumokat, melyek valamely állam szuverenitásának elismerését meghatározták. Az egyes nemzetállam szuverenitása, minthogy végsőleg nemzetközi instanciák elismerésétől függött, alárendelődött a nemzetközösség szuverenitásának. Nem tény, hanem elismerés függvénye lett tehát. A kritériumokat illetően a szovjet blokk szétesése után tömegestül jelentkező és elismerés után sóvárgó friss szuverenitások a következőkkel találták szembe magukat. Az Európai Unió 1991 decemberében Brüsszelben megtartott külügyminiszteri értekezletén a volt jugoszláv és szovjet tagköztársaságok szuverenitásának diplomáciai elismerését a következő kritériumokhoz kötötték: 1. / A létező országhatárok elismerése. 2. / A vitás kérdések tárgyalásos úton történő rendezése. 3. / A demokrácia alapelveinek tiszte9 Georgij Fedotov: Szugyba Imperii, In: Szugyba i greh Rosszii, Izd. Szofija, Szent-Pétervár, 1992. 2. kot. 310-311.1. 69
