Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja
Szilágyi Ákos A szuverenitás fantomja A JL JL szuverenitás fogalma - Bodintől Rousseau-n át Carl Schmittig - a hatalom (power) puszta tényén túl minden meghatározásában tartalmazta a tekintély (authority), a feljogosí- tottság mozzanatát, bárhonnan (Istentől, néptől, politikai nemzettől) származtatták is ezt és a hatalom legitimációjának bármely típusához is kapcsolták. A középkor végén Isten helyére lépő Állam „korlátlan és független”, de mindenesetre végső hatalma nem nyugodhatott a puszta önkényen: szüksége volt az elismerésre, az elfogadásra. A tekintély nem alapulhatott az erőszak monopóliumának puszta tényén és e tény elismerésén, feltételezte - legalább formálisan - törvényességének, szellemi, erkölcsi jogosultságának elismerését is, akár az abszolút monarchiát, akár a politikai nemzetet - illette is meg a szuverén hatalom, az erőszak legális monopóliuma. Nem csoda hát, hogy a szuverenitás „tényből” és „elismerésből” szőtt jogi fogalmával szívesen takarózott minden modem állam: „Szuverén vagyok, tehát nemcsak erőm, hanem jogom is van hozzá, hogy megtegyek vagy ne tegyek meg valamit saját fennhatóságom területén”. Csakhogy az „elismerés” eleve bizonyos korlátozást és függést jelent a tényszerű szuverenitásra nézve. Jogosultsága ezen az alapon mind belülről, mind kívülről megkérdőjelezhető, ha a szuverén bizonyos normákat - jogiakat, erkölcsieket - megszeg vagy megsért. Mármost a szuverenitás fogalmának e két mozzanata igen eltérő súlyú lehet, részben valamely állam politikai berendezkedésétől, részben a nemzetközi rendszer típusától, egészében pedig a globalizáció két szakaszától függően. A modernitásban, a politikai globalitás lépcsőfokán a szuverenitás puszta ténye is elegendő volt ahhoz, hogy ezt vagy azt a nemzetállamot elismerjék és jogilag a nemzetközi rendszerbe beilleszék. „Egy szuverén állam létezése független attól, hogy más államok elismerik-e létét vagy sem. Am ha ez az elismerés megtörténik, akkor mindenesetre nem egyéb, mint egy kész tény konstatálása és legitimálása: a tényleges helyzet mostantól jogilag is megalapozott - foglalja össze a szuverenitás tényszerű felfogását E. Lehr a Nagy Enciklopédia 30. kötetében.* 1 A szuverenitásnak ebben a paradigmájában, amely a politikai globalitás egész időszakában, lényegében a legutóbbi időkig uralkodó volt, az elismerés voltaképpen árnyként követi a hatalom tényét, amely akkor is fennáll, ha éppen nem vet árnyékot. A tény- szuverenitás, amin az uralomhoz szükséges hatalmi erő tényén nyugvó vagy abból eredő szuverenitást értem, nem elismerés-függő.2 Ebben a padigmában, ha nincs tény, akkor nincs mit elismerni, ha viszont van tény, akkor az elismerés másodlagos fontosságú. A tény-szuverén nemzetállam ténylegesen különálló entitás volt, ténylegesen önmagába zárkózhatott vagy ki* Tanulmányom egy nagyobb írás része, amely a Gombár Csaba vezette Korridor Politikai Kutatások Központja szuverenitáskutatási programja számára készült. Ezúton szeretnék köszönetét mondani a munkacsoport minden tagjának, különösképpen pedig Nagy Boldizsárnak, Valki Lászlónak, Sz. Bíró Zoltánnak, Gombár Csabának és Lengyel Lászlónak értékes megjegyzéseikért, melyeket a műhelyvitában írásomhoz fűztek. Az írás másik - befejező fejezete - a Kritika című folyóirat ez év júniusi számában jelent meg „Szuverenitás, te édes!” címmel. 1 E. Lehr, La Grande Enciclopedie, 30. köt. 350.1. 2 A „tény-szuverenitás” és az „elismerés szuverenitás” fogalmi megkülönböztetésénél V. L. Cimburszkij orosz politológus következő tanulmányaira támaszkodom: V. L. Cimburszkij: Ponyatyije szuvereniteta i raszpad Szovjetszkovo Szojuza, In: Sztrana i mir, (München), 1992. 1. sz. és Uő: Ideja szuvereniteta v poszttotalitarnom kontekszte, In: POLISZ, 1993. 1. sz. 65
