Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Bori Imre: Bajcsy-Zsilinszky - Kosztolányi - Mann (A német kultúra a Nyugatban a 20-as években)
„Tisza Istvántól hallottam egyszer egy vacsorán a következőket: »Ha Németországban egy földbirtokos megtelepszik, az rögtön megszervezi a falut, szövetkezetei csinál, ír, levelez, gazdasági ügynöke a falunak... Ahol pedig itthon egy magyar föld- birtokos megtelepszik, ott felhangzik a cigánymuzsika. «” A Bajcsy-Zsilinszky Endre pályájával foglalkozó irodalom egyértelműen jelzi, hogy a politikai pályán mozgó „katonás” férfi Szegeden Gömbös Gyula csoportjának volt a tagja, azé, amelynek fő jellemzője a türelmetlen nacionlaizmus és hars antiszemitizmus. Vagy részletesebben Vígh Károly szavaival: „Nacionalizmus és agrárreform, militarizmus, a kapitalizmus »kinövéseinek« letörése, oktatásügyi reform, a »zsidókérdés megoldása«, és a szabad királyválasztás - ezek voltak a későbbi, fajvédőnek nevezett csoport jelszavai és politikai programpontjai.” (Kortársak Bajcsy- Zsilinszky Endréről. Bp. 1984) A Zsadányi Henrik és Móricz Zsigmond ismertette Bajcsy-Zsilinszky-brosúra nyilván még szegedi provenienciájú. Életrajzból pedig azt is tudjuk, hogy 1920 tavaszán Németországba utazott és ott fél éven át tanulmányozta többek között Noske nézeteit és „lelkes hívévé” vált a nemzeti érdekű szociáldemokráciának. Érvényes volt az 1920-as évekre is, amit Thomas Mann az 1930-as években mondott, nevezetesen, hogy „Önöknél is, miként nálunk, szemben áll egymással egyelőre mereven és csak reményében a kiengesztelődésnek a két réteg; egyik az általános európai-humanista, a másik a nép-nemzeti elemek csoportja.” Bajcsy-Zsilinszky akkoriban kétségtelenül a „nép-nemzetiek” csoportjába tartozónak tudta magát. A német szellemi világképnek ezek a Bajcsy-Zsilinszky Endre gondolkodásában is beszüremkedő vonásaira továbbra is figyel a Nyugat. Ignotus 1927-ben Hinden- burgról elmélkedik, és azt állapítja meg, hogy éppen Hindenburg elnöksége idején került mind a nacionalizmus, mind az antidemokrácia az uralmi rendszer középpontjába, azzal a meghagyással, hogy Ignotus szerint Hindenburg kifejezője, nem pedig okozója mindannak, amin a német nép az 1920-as években keresztül megy. Paradoxon ebben a gondolkodásban, hogy 1928-ban Julien Benda nevezetes könyvét ismertető M. Pogány Béla azt mondja, hogy aki a németeket vádolja az „anyag uralmának” kezdeményezéséért, az „maga is beleesik a francia nacionalisták legelemibb elfogultságába”. Természetesen az anyagot „uralomra segítők” nevét is tudta mindenki akkor: Marx Karoly és Engels Frigyes volt a két „vádlott”. 2. A nemzeti újjászületés és a sajtó megjelenésének évében publikálta Kosztolányi Dezső Tanulmány egy versről című esszéjét, amely méltó nyitánya az I. világháború utáni magyar Goethe-recepciónak, hogy nyomban utána Babits Mihály lépjen fel Goethe Napló című versének fordításával és kiadásával 1921-ben, majd 1925-ben már Kozma Andor Faust-fordítása foglalkoztatta az irodalmi közéletet Magyarországon, 1928-ban pedig Ignotus támaszt kis vihart a Goethe és Börne című írásával - kissé már a közelgő 1932-es Goethe-évfordulóra való készülődés ígéretében is. Kosztolányi Dezső Goethe-értelmezésének nagy irodalma van, s kérdés, lehet-e valamit is hozzátenni ahhoz a heves és kétfrontos vitához, amely 1920-ban lezajlott, majd továbbélt elsősorban a Kosztolányi- és a Tóth Árpád-irodalomban. Kétfrontos vitát mondtunk, mert volt egy politikai pergőtűz is a Goethe-verset lefordítani kezdeményező Kosztolányi ellen és egy párbaj a fordítás kérdésében Kosztolányi és Tóth Árpád között, fordításaik közreadásával a többiek, Dóczy Jenő, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, azután Kardos István, Kabos Ede és Pásztor Árpád segédle60
