Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Hriszto Fotev: Apámnak (vers) (Kiss Benedek fordítása)
Hriszto Fotev Apámnak Burgaszban - a város peremén, Burgaszban húztuk meg magunk, menekültek, hajdanán. Szombatonként eljöttek a rokonaink. Az asszonyok elhúzódtak a szobába - apáink kívül maradtak a lépcsőkön s bizonyos beletörődéssel hallgatták a legvénebbek végtelen kántálását... A vének pedig igen furcsán beszéltek, s szavaik folyton megmosolyogtattak minket, mert elütöttek azoktól a szavaktól, melyeket az ábécés könyvben olvastunk... Ó, az öregek nagyon furcsán beszéltek. Éltek csak, pontosabban, nem is éltek - nesztelenül a fákkal együtt léteztek, a lovakkal, az ekékkel s szekerekkel. Lelkűket ők bizonyára ottfeledték a sietségben, a rettegés s őrület közt a hihetetlen, távoli vidékeken távoli és illatozó nevekkel - illatozó távoli hegyekkel, illatozó távoli völgyekkel, s arany halaival az ezüst folyóknak. Mi, fiatalok, nem hallgattuk a vének szavait - nyomasztottak, untuk őket. Április pankrációja bolondított. A vidám almafa csalogatott minket. Bogas ágakra köteleket vetettünk és a hinták a napig fóllódítottak, melyet fejünkkel, homlokunkkal súroltunk... Az öregek pedig valami illatos, távoli keserűséggel néztek minket, és azt mondták rá, hogy csak mi, a kicsik bírunk egészen föl a napig ugorni, mivel mi, a kicsik, még nem Tudunk. Nem Emlékszünk... Nem Emlékezhetünk vissza.
