Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Pomogáts Béla: Magyar ezredforduló (Gondolatok a millecentenáriumra)
Ezt követik a szlovákok, a baltiak, és a mi integrációs esélyeink, és ettől kétségkívül lemaradva következnek a románok, az egykori Jugoszlávia utódállamai, a bolgárok, az albánok — ezeknek az országoknak bizonyára még a mieinknél is súlyosabb gondokat kell leküzdeniök. A külön-külön úton haladó próbálkozások azonban aligha vezetnek eredményre, ha a közép-európai térségen belül nem lesz valamiféle koordináció és valamilyen minimális integráció. Közepes távon, legalábbis remélem, ezek az integrációs törekvések ismét fel fognak erősödni, és Magyarország érdeke is, hogy felerősödjenek. Nemcsak azért, mert a külön-külön elért csatlakozás nagyon elhúzódó folyamat lehet, és ebben bennünket mások, a csehek és a lengyelek bizonyosan, de talán még a szlovénok, a baltiak és ki tudja, a szlovákok is megelőzhetnek (az eladósodás, következésképp a gazdasági bizonytalanság a nyugat-közép-európai térségben nálunk a legnagyobb!), hanem azért is, mert máskülönben megint a Nyugat és a Kelet ütköző állama és „cordon sanitaire”-je lehetünk (ez a keleti menekültáradat kezelésében jelent megoldhatatlan gondokat!), és azért is, mert máskülönben drámai módon szakadhatnak meg a közép-európai térség keleti felében élő magyarokkal: az erdélyiekkel, a kárpátaljaikkal, a vajdaságiakkal most mégiscsak fenntartott kapcsolataink. Magyarország valószínűleg arra van ítélve, hogy a közép-európai integrációs gondolat hordozója, alakítója, elkötelezett szószólója legyen. Szomszédainkkal ennek a gondolatnak a jegyében kell mindig és újra megkísérelni a megbékélést, az együttműködést, egyelőre a tárgyalásokat, az értelmiségi diplomáciát, és a közép-európai gondolatnak stratégiai szerepet kell adni akkor is, midőn eltervezzük, kitaláljuk, újragondoljuk azt, hogy milyen legyen Magyarország a nemsokára ránk virradó nagy korszakfordulón. A magyarság történelmi jövője valóban ebben az európai és közép-európai integrációban van: mások talán megengedhetik maguknak a gazdasági és kulturális au- tarchiát, mi semmiképpen, minthogy az elszakított magyarsággal: a nemzet lélek- számának egyharmadával csakis a közép-európai integráció sikere esetén újíthatjuk fel azt a természetes szellemi közösséget, lelki szolidaritást, amely a nemzeti lét alapvető feltétele. Igen sokat, szinte mindent elveszítettünk abból, amit 18-19. századi történelmünk felhalmozott. Okos nemzeti stratégiával most már ideje volna megkeresni azt a történelmi utat, amely ismét fölfelé vezet. Polgárosodás Közép-Európában A közép- és kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásának másnapján mindegyik egykori szovjet-csatlós ország bejelentette, hogy a polgári társadalmat kívánja felépíteni, és be kíván jutni az európai nemzetek közösségébe. Nemcsak virtuális módon, ahogy története során már nemegyszer ezt megtette, hanem intézményes formában, részben mint az Európai Közösség teljes jogú tagja, részben mint az észak-atlanti védelmi szervezet résztvevője. A polgári társadalom felépítésének ezen egyetemesen kinyilvánított óhajából következett a többpárti parlamentáris berendezkedés és a szociális piacgazdaság létrehozásának szándéka, a politikai és ideológiai nyitottság a nyugati civilizáció irányába. Az új közép-európai demokráciák intézményei, ha nem működnek is tökéletesen, illetve ha vannak is országok, amelyekben még tökéletlenebbül működnek, mint a többiekben, szóval ezek az intézmények mindenütt létrejöttek: mindenütt vannak politikai pártok, mindenütt működik többpárti parlament, és mindenütt van valamiféle változata a piacgazdaságnak is, persze kérdés, hogy a sürgető szociális köve37
