Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Bárdos B. Arthur: Vízió; A mi utcánk; Túl a küszöbön (versek)

A mi utcánk

közvetlenül csendes. Lélegzetvétele szabályos. Klasszikusra nyírt lombsövények közt kóricál s alkonyaikor dekadens árnyakkal összeesküvést sző - konyhakertek pipázgató törpéit lefitymálva, ballag az estbe: a hölderlini hold a horizont füstszürke gyárkémény I-je fölött a légypiszoknyi pont. Hajnalra, nos szemlesütve, ügyes-bajos dolgait végzi fegyelmezetten, olykor germán szívóssággal rakottan ütemezi az útburkolat apró ábrázatú natúrköveit (értsd: Naturstein), de néhanap a divatos léhaságnak áldoz: a múlt homályából poroszkál az önfeledt mába.

S itt vagyunk, egyre kevesebben, a látványos idő párkányára dőlve, itt vagyunk mind, az elfogyó, a tettek színhelyére somfordáit tétovázók, akik a halál markába sercintették nyálukat s megúszták ép bőrrel, szilánkra töredező csonttal, szélütött emlékek szabadlábon bicegő sérültjei - érzékeny talpunkkal kitapogatjuk visszamenően a visszhangtalanított, tüchtig utak tökéletes teljesítményű eredetét. Az utca csendes.

Bizony, nem tudni honnan, melyik furfangos kéményből szűrődik felénk, cserepes, ajkunkra permetez (ó, fóllélegző Garten! ...) a megboldogult I. G. Farben légiesre porlasztóit kristályainak mandulakeserű, illanékony íze-bűze: zegzugos tüdőnk szikkadó barázdáiba szivárog

a mi kedves-kertes utcánkban.

1993. április 17. Dortmund

Túl a küszöbön

... és kilépek az éjszakába (a rím elcsépelt kissé kába) de nem gyúrhatom kalodába ezt a fényűző éjszakát - csillagos mértékkel lép át megsokszorozza önmagát s leleplezi: nincs láthatára