Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Szekér Endre: Márai Sándor: San Gennaro vére

ható vallomást Posillipóról, Itáliáról és a tengerről. A regényben lévő helyszín: Nápoly, Posillipo — valóságos színhelye Márai életének, s ezt naplójában is sokszor rögzíti. 1950-ben ír Posillipo kertjeiről, mimózaillatáról, a tengerről; 1951-ben Posillipo havas esőjében kora délután érzi, erős szívdobbanással, hogy milyen nagy ajándék volt az élete... 1952-ben Nápolyban a Santa Brigida templomban jár, naplójában feljegyzi, hogy látja a csodatévő San Gerard szobrát, érzi a mindenből kisugárzó ter- mészetfólötti erőt: „nem bírok sokáig itt maradni.” Márai naplója őrzi e varázsos természeti környezet színeit, a tenger és az ég sötétkékjét, a kertek zöld és sárga növényeit, a Vezúv csúcsának fehér színét, a mimózák „sárga parókáját”. Megáll a nápolyi sikátorokban, elnémítja a „mély és sűrű” szegénység. Figyeli a szöszmötölő kézműveseket, kereskedőket, a „kis lacikonyhák olajgőzében pácolt emberi anyagot”, mely optimizmusra serkenti. „Nápoly nagy ereje ez a nagy hűség, amely mindent megőriz, ami eleven”, - írja Márai naplójában. A Naplóban rögzített színhely, Posillipo nemcsak a táj és az emberek megörökítését jelzi, hanem olvasmányait, gondolatait, érzelmeit. Egyszer Posillipoban ezt a fájdalmas vallomást írja le: „Minden elveszett, minden. A nyelv, az otthon, a munka értelme, az ifjúság. Végre, szabad vagyok!” Máskor Dosztojevszkij, az eltűnt emberiesség, a „bolsevik kísérlet” jut eszébe, néhol meg az emigránsok, a hontalanok.” Valóban az vagyok, a papírjaim szerint is: hazátlan, nemzetközi”, - állapítja meg 1951-ben a naplójában. Tehát Márai Sándor önmaga átéli a későbbi regényben rögzített „idegen”, „hontalan” élményét - a mindennapi nápolyi-posillipoi környezetben közel a tengerhez.

A regény középponti figurája a Nápolyba, a Posillipoba érkezett idegen, akiről az a hír terjed el, hogy meg akarja váltani a világot. Erről beszélnek az ottani emberek, a pacalárustól a kertész lányáig. Az első fejezetekben megjelenő posillipoi emberek kifejtik a véleményüket az idegenről és a „megváltás” híréről. Az öreg báró az eukaliptuszfák és a platánok alatt sétálva azt mondja, hogy ő nem hiszi, hogy az idegen meg tudja váltani a világot. Bár vannak emberek, akiknek „istenszaguk” van. A fagolyós játékot vezető ember hozzáteszi, hogy aki kifizeti a házbért, nem biztos, hogy meg tudja váltani a világot. A szerkesztőhöz is eljut a hír, hogy fenn, a Frisie fölött, már közel a Posillipo tetejéhez, lakik egy idegen, aki meg akarja váltani a világot. A megváltás hírével egyidőben - mindenki a csoda lehetőségén tűnődik el. A nap a Vezúv mögött kelt fel. A vadászok elindultak, figyelmesen néztek, várták a csodát.

„Úgy néztek, mint aki a csodát várja”, - állapítja meg az író. A nápolyi szegények mindennapi életében is rejlik valami „csoda”: délben ebédelnek a platánok tövében vagy a tenger partján. Ez is csoda, kis csoda. Hisz senki sem tudja, hogy miből van nekik enni, hogyan kerül ennivaló az asztalukra... De a nagyobb csoda, melyről az újságok is írnak, hogy a via Chiaia templomában az átszúrt szívű Madonna szobra vérezni kezd. Nápolyban hivatalos csoda látható minden évben, ilyenkor a San Gen- naro vére buzogni kezd a templomban. Csodaszag van ilyenkor a levegőben. A nápolyiak nem mennek Rómába, ők inkább a saját szentjeikben bíznak. Életük összefonódik a templommal. Közel érzik magukat a templomi szentekhez, „megállapodnak” velük, a csodáért áldozatot is hoznak. A szegény kisemberek örök reménykedésben és reménytelenségben élnek. Semmi nem történik az életükben. Az amerikai vendég „pillanata” - nagy öröm, nagy ajándék, de ő is szegény, ő sem tudott semmit hazahozni hozzátartozóinak. Az amerikai csoda is szertefoszlik. Ezernyi kérdéssel ostromolják az amerikai vendéget. S megértik, hogy senki sem tud segíteni. És a tenger? Igen, talán a tengerből még meg tudnak valahogy élni. Szerették a tengert, de féltek is tőle. Mint Poseidontól. A tenger emlegetése, állandó közelléte vezet el az idegen sorsának és halálának megfejtéséhez. Márai különös módon szerepelteti főhősét a regényben. Bár már a regény első mondatában szerepel az idegen, aki ott él Posillipoban, s az a hír teijedt el róla, hogy meg akaija válta60