Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Sikoly Kórógyért (Filmtrilógia 2. rész, „A túlélő”, rendező-operatőr: Poros László)

hátha elfogyik az élelem, hát nem hoztunk semmit velünk, majd együk a nyers kukoricát. Hét napot kitartsunk nyers kukoricával. Hát én hittem neki, hogy hát hét napon, éhen is megleszek hét nap. Mentünk, mentünk, mentünk, egészen a nagykanálisig, ott ahogyan a kanális mén bele a nagy kanálisba, ott voltak a beton szérű, tíz, tizenöt darab, azt mondi, majd itt fogjunk aludni. Elment felszedegetett a szalmát, behozta a betoncsébe a szalmát. Azt mondi, Szabó feküdj te le, de ő olyan okos volt, hogy ő nem fekszik oda, hanem ő elmén máshova, mert tudta, hogy majd itt meg bírnak engem fogni. Akkor egyszer halljuk, zörögnek a kocsik, kiszaladok én is onnan a hídbúl, ej azt mondi, szöknek ám a szerbek, szöknek a márkusiak. Hát azok nem a márkusiak voltak, hanem a zamptini horvátok. Szöktek Kórógyra, és Kóró- gyon keresztül majd azon az úton, ahol a kórógyiak elmentek, hát ők is elszöknek. Hazamentem én, megetettem a jószágot. Megetettem Márti Jánosnál, megetettem Antal Jánosnál, Miskolci Jánosnál, akkor hát ugye a szomszédok, akikkel jóba’ voltam. Akkor most már meg is fejek, de a házam, a másik soron van, onnan feljebb egy kicsit, mit csinálok a tejjel, a hízók ott voltak, elviszem a hízóknak tejet, hát mindennap nekik öntöttem, mit csinálok vele, mert hát nem gyüttek be.

Hát ahogy én a tejjel mennék ki az utcára, hát a katonatisztek gyünnek az út kö- zepin. Azt mondi, úgy látszik itt ebbe a faluba nincs senki se. Ej a csudáját, hova bújjak most, az a két tank megjött, ott, de az én fiam háza előtt. Úgyhogy a tankról látik, hogy én az udvarba’ vagyok, szaladok én a pincébe, hogy majd beugrók a pincébe, itt nem jó, mindjárt gyünnek be, mert a pincét keresik, az italt keresik, akkor megtalálnak. Hanem akkor szaladok Fábián Jánosho’, a kerítésen keresztül a szomszédhoz, annak volt gáteija, gátermajsztor volt, vágta a deszkákat. Majd mondom, a deszka mögé bújok, ott nem találnak meg. Mikor odamék,hát ott megtalál, nem bírok én a deszkák közt elbújni. De azt akkor egy malom volt körösztépület, ki- nyíttam én a malomajtót, beugrottam, és fel a pallósra. Ott olyan por volt, lefeküdtem hasra a pallóson, de arra már bejöttek az udvarba, domacsine, domacsine, gazda, van-e valaki a házba’? Horvátul igen, az a szerb kiejtés, onnan ahun voltak a tisztek, azok a nagy szerb tisztek. Domacsine, ima ne koga. Odajött, kinyítta a malomajtót. Nos, hát, az az épület két méter magas, ha így rafál beleereszt a mennye- etbe, akkor kész vagyok, de hallgatok. Még vicc kiabálni, gazda, van-e valaki, azt mondja a katonásan mindent átkutatni, de a katonaság egy árva szót se szólt. Azok olyan csöndesek voltak, arra megfordultak, az én ajtómat otthagyták, neki az üvegajtónak, Antal Fábián Jánosnál, a kundakkal, azt várta a legénység a rablást, nemhogy valakit megfogjon. Kundakkal be, hát mik ezek ilyen zárak, nap rimer, ilyen a zár, ugye az öreg gangon, megvágta, mentek be, szedték amit, hallom a szomszéd vaskapuja dörög, oda is begyüttek már, ott is pakolnak. Én hallgatok. Mi az istent csináljak, hát mozdulni nem merek. Egész nap sötét estig ott feküdtem a pallóson, ezek meg autó, az autó után vitték a holmit Kórógyról Szilasra, Szilas három kilométer, szerb. De ugye ők nem vitték az olcsó dolgokat, hanem a színes tévét, meg ilyesmiket, a javát mindennek, azt szedték. Mikor besötétedett, hát ember, éhes is vagyok, szomjas is vagyok, nekem valahova menni kell. De hova? Teli katonával a falu, de mennem köll, de éhes vagyok, de megfáztam. Hát elmék Márti Jánosho’, a Szabó Géza mellett az a szomszédom, ugye, ez is az én házam, de hát a fiam lakik benne, elmék Márti Jánoshoz a pincébe a szomszédhoz, ott szoktak az asszonyok aludni a pincébe’. Ott volt egy pokróc, lefekszek, de olyan hideg van, megfagyok. Menni köll tovább, itt se maradhatok. Tehát akkor odamentem a kerítés mellé, hát éppen az őrséget váltották, de az a szerencse, hogy ezek a szerbek igen kiabálnak itt, mennek őrségváltásra, lám beszélgetnek, tíz, tizenöt őr, beszélnek azok nagyba’. És akkor én addig a kapuba hallgattam, mikor elmentek, akkor szépen keresztül az utcán, azt be az én házamba. Bemék oda, még ott nem voltak énnálam.

51