Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Sikoly Kórógyért (Filmtrilógia 2. rész, „A túlélő”, rendező-operatőr: Poros László)
ugye, hát a falut aknavetőkkel, de horvátul jobban meg tudnám mondani, lőtték Kó- rógyot. Akkor 29-én én reggel megetettem a jószágot, elmentem Fábián Aladárhoz az istállóba, mert annak az istállónak volt betonplafonja, meg még font teli volt szénával, úgyhogy ha az aknavető odavág is, énnekem semmi bajom ne legyen. Ott szoktam éjjel aludni is, mert az én házamba’ nem volt pince, akkor odajártam aludni. Akkor, 29-én mikor megetettem reggel a jószágot, elmentem én Fábián Aladárhoz az istállóba, hát ott voltunk, mert hát nappal, hogy az aknavetőkkel a falut ugye ütötték, ott biztonságba van az ember. Akkor délbe’, délután egyszer bejött Abrámo- vics Miklós, azt mondja Gyöke József meghalt. Az volt a toronyba’ a megfigyelő szóval, az minden nap fent volt a toronyba’. És azt mondja leesett, az ágyúval belevágtak a toronyba, a légnyomástól az órák kipotyogtak, őtet meg a másik ablakon kivágta, úgyhogy akkor esett le, meg még az óra előbb leesett, és akkor beleesett a sétálója, vagy milyen vasa volt, úgyhogy keresztül szúrta. Meghalt az ember, hazavitték a pokrócba’ ott. Akkor estefelé, azon délután mentem én haza, etetni újra, mert etetni köll. Hát közbe bementem Miskolci Jánosho’. Ott etette a jószágot Miskolci János, meg Zámesnyi János, szinte ketten etették a jószágot. De a fiatalok meg voltak nagyon ijedve. Mondom a falu végén a bunker, a bunkerba bele ne menjenek. Mert voltak ezek a kalasnyikok, 20, 30 a faluba’, azoknak meg fegyver, nehéz fegyver, minden, tank, mindenik volt. Mit csináltok, hát belemész a bunkerbe, odavág a gránát, végetek van, hanem inkább menj a kanálisba. A kanális húzódik a kertek végén, és azon a kanálison el bírtok szökni, mert ilyen erővel, hogy álltok szembe, nem lehet. Hát aztán hopp, etetek, mék ki az utcára, gyün egy fiatal legény biciklin, kerékpáron, azt mondi Jani bátyám eressze ki a jószágot, gyújtsa be a traktort, és szökni kell Torincára. Csak elbámultam. Hazamék, etetem a jószágot ott hát hízók vannak, minden göbe, malacok, mindenem van, de már hallom, a szomszéd gyújtsa a traktort, meg micsodát, mert szökni kell momentán. Hogy gyün 70 tank, és táma- dik a falut. Hát etetem én a jószágot, nem tudom, mit csináljak. Szökik az egész falu, arra begyün a fiam, azt mondi, api rögtön ereszd ki a jószágot, és szökni kell, menj az anyádba, azt a, elkáromkodtam magamat, hát most szöktök, eddig örültetek a fegyvernek, mikor megkaptátok azt a sok fegyvert, ugye örültek neki, de rá két-három hónapra úgy beleuntak, hogy már nem szívelték látni se, minden éjjel őrségre menni, nem aludni, hát nem lakodalom? Avval a fiam elment, az is, én ottmaradtam, etetek én, de akkor fél óra alatt eltűnt az egész falu, elmentek. Megetettem, mit tudok csinálni a faluban, magam vagyok a faluban. Fogtam egy nejlon zsákot, beleraktam ingeket, ruhámat, cipőt, hát nekem is, hát hogy várom be ilyen nagy erőt ugye, hogy várom be, szöknöm kell nekem is. Mék le a kerten, leérek a kert végére, elfeledtem a cigarettát elvenni, ami van idehaza. Legyen pár ládával, volt. Felmentem, kizártam az ajtót, vettem a cigarettát, le a kert végére újra. Elmegyek én oda Fábián Aladárhoz, a kertek alatt, ahol szoktam aludni. Mikor odamék, senki nincs. Traktorok ott állnak, két traktor, autó, csak ez a pótkocsija nem volt. Senki nincs. Mondom elmegyek Dezső Istványhoz, az öregember mint én, lehet, hogy az nem ment el ugye, legyen bár kollegám valaki. Mikor odamék, ott sincs, az is elment. Most meg mit tudok csinálni. Mék ki a határba, a Beli István kertjén mék, azt mék ki a határba, hova, a jóisten tudja hova, csak mék. Mikor leérek a kert végire, ott van a határba Pasztovics Andria, ez volt az, aki szervezte, horvát ember, ez szervezte Kórógyon ezt a HDZ-t, és ez nem mert a többivel menni, mert ha esetleg bevá- rik őket, ha őket megfogik, élve sütik meg, élve, és annyi esze volt, hogy nem ment a többivel, de közben úgy elment az egész falu, hogy nem is állították meg az úton Tordincáig. Akkor azt mondja, hát mi, hetvenezer katonánk, tudja, Kőváron készen áll, mit féljünk mink, majd jönnek azok két-három nap alatt felszabadítanak bennünket, 50
