Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (III. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
Ahogy így beszélgetünk hol Szófiáról, hol Varsóról vagy Moszkváról, felötlik bennem a következő gondolat: ezekkel a bolgárokkal, akiket pedig először látok életemben, fél szavakból is megértjük egymást, ahogyan fél szavakból is megértjük egymást egy magyarral vagy csehvel. Tapasztalataink azt eredményezték, hogy a világot ugyanúgy érezük, értjük, mint a másik. A kommunizmus formálta (vagy inkább deformálta) nálunk még a független, ellenzéki szellemeket is, a kommunizmus alakította ki bennük a valóság érzékelésének azonos, egységes mechanizmusait és a reagálás azonos lélektani módozatait. S történt mindez a homo sovieticus nemzetiségétől, fajától, lakóhelyétől függetlenül, hiszen a jelek, gesztusok, tekintetek, hangok stb. közös nyelvét használjuk. Olyan nyelvet, amely holt nyelv és értehetetlen minden nyugati ember, minden amerikai és kanadai számára, s hiába próbáljuk nekik ezt a nyelvet megmagyarázni, megvilágítani — a megértés esélye reménytelenül csekély. Stanislaw Brzozowski: „Emlékezni annyit jelent, mint összekötni az átélt tartalmat az új, jelenlegi élet eseményeivel, benyomásaival. Emlékképeink velünk együtt nőnek és változnak. Az emlékezet csak látszólag tartósít, valójában szüntelenül átalakít: az emlékezés tárgyát képező esemény vagy személy csak mintegy magja, állandó tengelye a folyton változó kristályosodásnak. Az élet leszakítja róluk az érzelmek és gondolatok atomjait, és más atomokkal helyettesíti azokat. Múltunk mindig csak a jelenünk” (Pomienie, 1908.). Vico, Herder, Gibbon, Burckhardt, Toynbee, Gumiljov. Olyan szellemek, akik a történelmi szintézis csúcsaira jutottak. Toynbee a nemzetek történelme helyett — amely túlságosan szűk és érzelmekkel terhelt — a civilizáció történetéről, vagyis tág és összetett struktúrákról ír. Gumiljov: a nem európai társadalmak struktúrái nagyon bonyolultak. De éppen ez a bonyolultság biztosítja számukra a fennmaradást, mert rugalmasságot ad nekik. Plasztikussá, elpusztíthatalanná válnak, könnyebben alkalmazkodnak a szélsőségesen kedvezőtlen körülményekhez. A történelem válsága - helyét egyre gyakrabban a jelenkor és az archeológia foglalja el. Azért van ez így, mert a történelem (mint tudomány, mint diszciplina), túlságosan manipulált lévén, hitelét veszti. A múlt tudományos megközelítése helyett a múlt tetszőleges képeinek emocionális építésével találkozunk. Van egy történelmi tudás, és van egy emocionális emlékezet. És bár e kettőt gyakran ugyanazzal a szóval - a „történelem” szóval - jelölik, ezeket határozottan, tudatosan szét kell választani. A humán értelmiség gyengülő osztály. Egyre kevesebb a mondanivalója, egyre kisebb a jelentősége. Az egzakt tudományok képviselői kiszorítják még azokról a területekről is, amelyek mindig a humán műveltségűek terepei voltak. Vegyük például a régészetet, a történelmet! Ki manapság a főszereplő a régészetben? A molekuláris biológia művelője! Fehérje részecskékből és nukleinksavakból számítógép segítségével megfejti őstörténetünket, korokra, korszakokra osztja, teleíija az emberiség történetének első lapjait. A világ: annyi mindent mondtak már mindenről. Kimerült volna a humán szellem? Maradtak a technikai találmányok? Ha valaki másra, idegenre gondolunk, az etnikai, sőt, a vallási kategória is elsőbbséget élvez a szociológiai kategóriával szemben. Mindenekelőtt azt mondjuk: fekete, arab, olasz, és csak ezután azt, hogy földműves, mérnök, hivatalnok, stb. 46
