Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (III. rész - fordította Szenyán Erzsébet)

ről. Pedig a Butirkiban már főleg a félelem játszott szerepet. Csak hát hogyan lehet ezt leírni? Hogyan lehet leírni a halálos fenyegetettséget? A tehetetlenséget?

Anna Micinska cikke Aleksander Watról (Tygodnik „Solidarnosc” 88/11.), a kommunizmus felé és onnan visszafelé megtett útjáról.

Az egykori kommunisták drámája. Hogy továbbra is a kommunizmus ügyének mozgásterében maradnak. Megszállottan, gyógyíthatatlanul. Egész gondolkodásukat, tevékenységüket előbb a kommunizmusért, majd a kommunizmus ellen folytatott harc élteti, mozgatja, motiválja.

De a környezet is arra kényszeríti a kommunistát, hogy állandóan a kommunizmus ügyét csócsálja (miért lépett be, miért lépett ki stb.). A környezet különösen azokat szorongatja, akik képesek is valamit elmondani, leírni. Csakhogy éppen ezek azok, akiknek gyakran kevés a mondanivalójuk, mert jó körülmények között éltek, és nem érintkeztek a rendszer bűntetteivel. Arról van szó, hogy a rendszer anonim volt, a bürokraták, rendőrök, ellenőrök, smasszerek, spiclik szürke, névtelen tömegére támaszkodott. A rendszer egész démoni ereje a szürkeségében, ködösségében, trehányságában, eltompultságában rejlett.

Igaza van Zinovjevnek, amikor azt mondja, hogy alapvető különbség: benne lenni vagy kívül lenni. Vagyis, hogy különbség van azok között, akik átéltek valamit, és azok között, akik azt nem élték át. Ez utóbbiak képtelenek az előbbieket helyesen megítélni.

A „New York Review of Books” (1993. 05. 13.) közli Gordon A. Craig esszéjét arról a New Yorkban frissen megjelent könyvről, amely Hannah Arendt és Karl Jaspers levelezését tartalmazza. Craig megemlíti Arendt életének néhány részletét: valamikor Heideggernek (a nácizmus híve) volt a kedvese, aztán Heinrich Blüchernek (kommunista) lett a felesége, és közel fél évszázadon át Jaspersnek (náci ellenes és kommunista ellenes) volt intellektuális barátnője. Hogyan keveredett, fonódott, gu- bancolódott mindez össze az életében?!

Craig megemlíti, hogy Arendt is, Jaspers is nagy adag pesszimizmussal szemlélte a világot. Jaspers volt az, aki fölfedezte „a gonosz banalitásának” jelenségét (a „teljes banalitásról”, a „prózai közönségességről” mint a totalitarizmusra leginkább jellemző dolgokról írt). Mindketten helytelenítették a totális rendszerekben kialakuló ellenállási mozgalmak mitologizálását. Jaspers úgy vélte A bűn problémája című esszéjében (1946.), hogy mindenki felelős (bár nem azonos mértékben) az elnyomó rendszer kialakulásáért és uralmáért.

Craig fölhívja a figyelmet arra, hogy Arendt volt az, aki A totalitarizmus gyökereiben (1950.) felvetette és kifejtette azt a tézist, hogy a XX. századi totalitarizmust a XIX. századi imperializmus tette lehetővé a maga expanziót hirdető filozófiájával, rasszista és biológiai mentegetőzéseivel.

Szófia, 1989 júniusa

Vacsora a nagy bolgár költőnő, Blaga Dimitrova lakásán. Blaga - egyenes, ősz hajjal keretezett meleg, jóságos arc, megtermett, kissé hajlott alak, nyugodt, csöndes hang. Előkelő, meghitt lakásában, amely öreg hegedű belsejére emlékeztet, a kis szalonban, amelyben időben távoli, de mégis reálisan jelenlévő valaminek az illata, hangulata érződik, néhány író ül az asztalnál - ők alkotják a félig konspirativ módon működő, Zsivkov által üldözött A Peresztrojka és Glasznoszty Védelmi Bizottsága nevű szervezet. Zsivkov azt állítja, hogy ő már régen végrehajtotta a peresztrojkát, és hogy már semmiféle átalakításra nincs többé szüksége.

45