Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (III. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
A politikában gyakran az győz, aki mindenáron, erkölcsi aggályok nélkül, irgalmat nem ismerve - győzni akar. A politikában elszántságra, nyomulásra, agresszivitásra van szükség. Mindenki látja, hogy ki az, aki meg akarja szerezni a hatalmat, mindenki érzi ezt. Az emberek hipnózis áldozataivá lesznek, figyelik a birkózó feleket, és arra adják a szavazatukat, aki nagyobb hévvel, nagyobb győzni akarással küzdött. Az erősebbnek akarják megadni magukat, hogy így önmagukat is erősebbnek érezzék. 1941. december 5. Az 54 esztendős Henryk Elzenberg két fontos gondolatot jegyez fel naplójába (a második világháború csúcspontján): az első az, hogy „a történelmi események pusztán tompa eszközök, amelyekkel jó nagyot kapunk a fejünkre. Itt nincs mit gondolkodni; azt mondjuk - nem, és várjuk a véget”; a másik: amikor látja a háború gyilkos jeleneteit, megerősödik benne „a történelem abszolút kétsíkúságának érzése - a gyilkolás történelmének síkja és a lélek történelméé, amelyek úgy haladnak egymás mellett, hogy a legcsekélyebb kölcsönhatást sem fejtik ki egymásra - olyan ontológiai fajok hozzák őket létre, amelyek jobban különböznek egymástól, mint a zoológiában a gyíkok és az ammonitok”. Ammonit — puhatestű, lábasfejű őslény. Saját háza volt, mint a csigának. 75 millió évvel ezelőtt halt ki. A diktatúra nemcsak a félelemre alapoz, hanem a haszonra is. És a megszokásra. Meg az összehasonlítás lehetőségének hiányára (az emberek nem tudják, hogy valahol másutt másmilyen, jobb a helyzet). A forradalmakban azok győznek, akik később jöttek. Ezek gyakran a hátsóbb sorokból érkeznek vagy olyanok, akik távoli vidékek zugaiban húzták meg magukat. A forradalom ugyanis mindenkit elnyel, aki közel állt a barikádhoz, mindegy, melyik oldalon. Ez a barikád egyszerre egyesít és elválaszt. Paradox helyzet, amely, mint a süllyedő hajó, mindenkit a mélybe ragad. 1989. augusztus 23. Este találkoztam A. B. - vei. Nem hiszi, hogy a „Szolidaritás” képes olyan kormányt alakítani, amely fennmarad. Azt mondja: ez naivitás! Ugyanakkor minden forradalmat, változást, fordulatot olyan emberek hajtanak végre, akikben van egy adag naivitás. A naivitás nélkülözhetetlen, mert a fennálló rendszer képe, annak hatalma, könyörtelen, nyomasztó életereje, pusztító képessége annyira bénító, hogy kedvét szegi, cselekvésképtelenné teszi mindazokat, akik józanok és nem táplálnak illúziókat”. A társadalmi dezintegrációs folyamatokat figyelve azt látjuk, hogy ezek mindig megállnak egy bizonyos ponton, nem mennek el a teljes, megsemmisítő végig. Nem jutnak el a legvégsőkig, inkább egy patthelyzetet, egy helyben topogást érnek el. A kollektív emlékezet, az önfenntartási ösztön és a kultúra - ezek azok a tényezők, amelyek megakadályozzák a teljes pusztulást. Koestler Sötétség délben című műve. A könyv nagyon mély ott, ahol a szerző a harmincas évek kommunista gondolkodását elemzi. Ezzel szemben a reáliák, pl. a Lub- janka vagy a Butirki börtön képe irreális, túlságosan nyugati, túlságosan civilizált. Hogy ott, a Butirkiban a hóhérlelkű vallatókkal ilyen mélyenszántó filozófiai vitákat lehetett volna folytatni?! A könyv érvekről, motivációkról szól és nem a félelem44
