Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (III. rész - fordította Szenyán Erzsébet)

IV.

Kr. e. 330-ban, január hónapban Nagy Sándor, hadai élén a perzsa birodalom fővárosa, Perszepolisz felé közeledik. Görögország és Perzsia ekkoriban halálos ellenségek, ősidőktől fogva háborúzó felek.

Már közel vannak Perszepoliszhoz. Az Araxes folyót ostromolják. „Rögtön a folyón túl — írja Nagy Sándor életrajzírója, Peter Green - találkoztak egy küldöttséggel. (...) Az emberek üdvrivalgása és a könyörgők kezében tartott ágacskák elárulták, hogy görögökről van szó. (...) Siralmas, egyenesen kísérteties látványt nyújtottak, mert mindegyikük borzalmasan meg volt csonkítva. Jellegzetesen perzsa módszerrel levágták legtöbbjük orrát és fülét. Volt, akinek a keze, volt, akinek a lábfeje hiányzott. Mindannyian elcsúfító bélyeget viseltek homlokukon. »Olyan emberek voltak ezek, mondja Diodor, akik jártasságot szereztek a művészetekben és mesterségekben, s azokban kitűntek; ezért aztán levágták többi végtagjukat, s csak azokat hagyták meg, amelyek nélkülözhetetlenek voltak foglalkozásuk űzéséhez«.

Gladstone: „A jövővel nem lehet harcolni”.

A világnak ezen a fertályán századunk közepén a történelem mintha eltévedt volna, s érezvén, hogy túl sokáig tévelyeg, kezdett visszahúzódni a kiindulási ponthoz, ahhoz a helyhez, ahonnan egykor elindult a hamis irányba. Ebben az esetben a történelmi fejlődés nem előre tartó mozgásként, hanem visszafelé haladásként jellemezhető - ebben rejlik paradox volta és korlátozottsága.

A politika ma mindent helyettesít — a színházat, festészetet, irodalmat. Helyettesít és bevezeti a bóvli, a giccs uralmát - az intrikák, az arrogancia, a bugrisság uralmát. Olyan hatalmat, amelynek egyetlen célja, hogy önmagát ráerőltesse másokra — tolakodón, erőszakosan, minden áron.

A politikában ma minden a közép fele, a centrum, a pragmatizmus felé tart. Szélsőségek vannak, de nincs széles tömegbázisuk. Ezt a hiányt agresszivitással és lármával, a nyelv brutalizálásával pótolják.

Mindenütt felszín alatti méltatlankodás, elégedetlenség, gyanúsítgatás, düh, gyűlölet. A fehérek nem szeretik a feketéket, a pendzsabik nem szeretik a gudzsara- tikat, a zuluk nem szeretik a kszoszákat, a fanatikusok a szabadelvűeket, a protestánsok a muzulmánokat, a barnák a zöldeket, az equadoriak a peruiakat stb. A lista folytatódik, nyúlik, sosincs vége. Időnként ezek a felszín alatti áramlatok, láthatatlan feszültségek, nyomások és súrlódások felszínre törnek. Ilyenkor következik a destrukció, mészárlás, háborúskodás. Ez a robbanótöltet azonban hosszú időn át létezett a föld alatt, gyakran egyszerűen nem vették észre, néha szándékosan nem vettek róla tudomást. A robbanás felszínre hozza az emberekben szunnyadó gyűlöletet. Előfordul, hogy ezen maguk az érintettek is meglepődnek, sőt, megriadnak tőle.

Manapság nincs se baloldal, se jobboldal, csak nyílt, szabadelvű, befogadó, jövő felé forduló emberek és zárt, szektás mentalitású, szűklátókörű, múltba forduló emberek vannak.

42