Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (III. rész - fordította Szenyán Erzsébet)

tő művész tipikus külseje. Munkaruhája ezt mondta - nézz ide, közel 80 éves vagyok, s még mindig szünet nélkül dolgozom.

Azért találkoztunk, mert Topolski szeretett volna egy közös albumot kiadni, amelyhez én a következő munkacímet ajánlottam: „A nagyvilágból”. Topolski adta volna a rajzokat, én pedig a szöveget. Csábító ajánlat volt, de rögtön fölmértem, hogy legalább 2-3 évemet elvenné a munka, nekem pedig nem volt szabad 2-3 évem.

Azt hiszem, csütörtöki napon jártam a mesternél; csütörtökön fogadott vendégeket. Ezen a napon bárki elmehetett a műtermébe, s gyakorlatilag azt csinálhatott ott, amit akart. A sarokban állt egy rekesz vörösbor, akinek kedve szottyant rá, töltött magának, aki Topolskival akart beszélgetni, leülhetett mellé; laza, szabad hangulat uralkodott, azt hiszem, el sem köszöntünk, amikor eljöttünk.

„Festők barátja” című könyvében Francis Carco említi a nagy francia fauvista festőt, André Deraint (1880-1954):,,A legközönségesebb, leghétköznapibb dolgokat festette (például az 1953-as Teáscsésze), amelyekre senki sem figyelt föl: a művészet lényege éppen az, hogy semmiből teremt valamit”. Hasonló szellemben kommentálja Picasso festészetét is: „Picasso elvetette a valóság egyszerű reprodukálását, csak a dolgok költői jegyeit őrizte meg a valóságból”. És Carco következtetése: „A valóság mindig csak a kiindulópont, sosem a végcél”.

Jacob van Ruisdael, a nagy XVII. századi holland tájképfestő. Ruisdael arra tanít minket, hogy a természetet drámai és heroikus jelenségként szemléljük. „Egy nagy szem - írja róla Eugéne Fromentin -, amely szélesre nyílik mindenre, ami létezik; ez a szem hozzászokott ahhoz, hogy átfogja a magasságot csakúgy, mint a távolságot, szüntelenül vándorol, és mindent észrevesz”.

1992. október 28.

Stefan Gierowski képeinek kiállításán. Nagyszerű festészet - egyszerű, fegyelmezett, egyetlen motívummal, egyetlen folttal fejti ki hatását. Nagyon összefogott, koncentrált vízióra törekszik, feszült, tiszta, erős tónust sugároz. Nincs benne semmi kócosság, maszatolás, semmi hisztéria. Van viszont saját értékét ismerő rend, egyetlen formula, egyetlen festői kifejezés keresésére irányuló törekvés.

Fontosnak tartom, hogy a „Tízparancsolat” című ciklus „Én vagyok az Úr a te Istened” című képe fehér sík. Úgy vélem, hogy a végső dolgokat: Istent, a halált, a végtelent, az örökkévalóságot csak a fehér szín tudja kifejezni.

Gierowski következetesen törekszik az egyensúlyra, a szimmetriára. „CCCL, 1976” című képe például nem más, mint világos, alig áttetsző háttérre ecset hegyével sűrűn lerakott vörös, zöld, sárga, barna, narancssárga és világoskék pontok. Megkapó a képen a színek ideális kiegyensúlyozottsága. Egyetlen szín sem kerül hátrányba a sík egyetlen pontján sem, de nem válik dominánssá sem. A festő az összes színnek ugyanannyi helyet, ugyanannyi esélyt biztosít.

Adolf Muschg svájci író egy interjúban a társadalmi szerepének tudatában lévő, elkötelezett írásművészet mellett foglal állást. Nos, az irodalmi, művészeti elkötelezettség fogalmának más-más értelme volt Keleten és Nyugaton, ami véget nem érő félreértésekhez vezetett. Nyugaton az elkötelezettség kritikus szembenállást jelentett az adott társadalommal, különösen az uralkodó politikai osztállyal és annak hatalomgyakorlási módszereivel (félrevezetés, manipulálás, korrupció, stb.) szemben. Keleten viszont a nomenklatúra elkötelezettségre szólította föl a művészeket, de elkötelezettségen az uralkodó diktatúra aktív és kritikátlan támogatását értette.

38