Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Tarján Tamás: Come Back in Anger (Paál Istvánról)
nyes vagy nevetséges! Magam is tudnék mesélni arról, hogy szerény - és merő lustaságból saijasztott - szakállamat 1976-ban miként borotváltatta le egy televíziós illetékes, aki meglepő módon azt találta mondani, hogy a Magyar Televízió képernyőjén csak Ungvári Tamásnak szabad szakállasán mutatkoznia, mert az ő szakál- lával már nem lehet mit csinálni... (Lehetett. Amikor már nem voltak szakáll- ügyek, levágatta.) Persze a diktatórikus szakállpolitika ravaszul érvényesült: a verdikt akkor hangzott el, amikor a tévében kezdő és amatőr szegény szakállas már nem léphetett vissza — csak borotválkozhatott. Paál jobbára a kényszerű, a társadalmi rend és a szabadsághiány provokálta szembefordulás radikális attitűdjéből fogalmazta meg önmagát; ezt a súlyos, konfliktusos kontradikciót eleveníti föl emlékezésében. Ám amiként a közvélekedéssel ellentétben nem agresszív és magabiztos, hanem töprengő és önbizalomhiányos személyiségnek látja magát, úgy az örökös nemetmondás tévképzetét is eloszlatja. Kevesen mernék ma vállalni, hogy a szószátyár, ingatag és mellőzött (egyben kétségtelenül hatalmas tudású és magnetikus egyéniségű) Hont Ferenc volt rájuk döntő hatással (igaz, Hontot Szegeden, a Szabadtéri Játékok városában nimbusz övezte mint alapítót). A Paál István-típus roppant fogékony; de igazi áhítattal a megvilágosodásszerű hatásokat, kegyelmi pillanatokat várja, s mert a hűség jellemzi, beéri minél kevesebb, viszont annál intenzívebb megvilágosodással. Ez a művésztípus nem hiszi, nem hiteti, nem vizionálja, hogy neki naponta gyullad ki a csipkebokor. A Grotows- ki-élmény vissza-visszatérő leírása, fölelevenítése tanúskodik a legnagyobb kegyelemről — s arról, hogy ez a hirtelen kapott, „transzcendens”, ajándéknak tekintett élmény ösztönös formában, a kísérleti munkában Paál számára már korábban is materializálódott, realizálódott. Általában csak jelentékeny művészeket látogatnak az ilyen pillanatok, hogy fólszítsák bennük a lángot, megerősítsék őket szándékaikban. Paál szolidan szakralizálja a Grotowski-élménykört — szegedi kollégája, művésztársa, utóda, Árkosi Árpád higgadt, tárgyias beszámolót nyújt a nagy kísérletezőnél folytatott teátrumi gyakorlatokról. A hűség Paál legdöntőbb erényeinek egyike. Karizmatikus szuggesztivitását is növelhette ez a belső energia. Ugyanakkor be is fonta, béklyózta őt a hűség, a következetesség. Noha ezt így nem mondja és nem vállalja, Szeged óta mindenütt - Pécsett, Szolnokon, Veszprémben - a saját színházi Szegedjét keresi. Akarva-akarat- lanul a szegedi, egyszerre fölemelő és rideg, kohéziós és diszpergáló eszmények és állapotok szerint próbálta megszervezni szolnoki rendezői, majd főrendezői tevékenységét, és folytatni a pályát Veszprémben. A hűség nem a rugalmasok adottsága, a kompromisszum nem Paál István képessége. Még a józan hajlékonyságot is nélkülöző hűsége ezért hozta és hozza nehéz helyzetekbe. Természetesen társadalmi-történelmi emlékeitől és nézeteitől nem távolodhat el, nem adhatja föl őket, művészi céljaiból és teljességvágyából nem engedhet - ám az egyszer-volt átplántálása az újba, a másba szükségképp aligha járhat sikerrel. Persze Paál éppúgy nem óhajtott „amatőrszínházat csinálni” Szolnokból, ahogy később Fodor Tamás is csak bölcsen egybesimította a társulatot a maga együttesének maradék tagjaival, és legutóbb Zsótér Sándor és Gaál Erzsébet is csupán a nem-hivatásos jellegű, az üzemszerűtől eltérő tökélyorientáltságnak, radikalizmusnak, maximalizmusnak, kitartásnak akarták megnyerni a Szigligeti Színházat. Szolnok azonban a közbeeső láncszemekkel sem kötődhetett már Szegedhez. A színész Kovács Lajos iránti barátság, személyébe-fogalmazódás is a hűség - másfajta - túlcsordulása volt Paál részéről. O joggal büszke a hűségeire. Hűségei a magyar színházművészetnek szép eredményeket, sikereket is hoztak - és ezt a „vadnyugati”, „mindhalálig” hűséget 55
