Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Olasz Sándor: A „korfigyelem lámpása” alatt (Világirodalomkép és kultúraelmélet)
nemzetük kultúráján keresztül képzelték el. Talán éppen itt a magyarázata annak, hogy Németh a spanyol irodalmat igen nagyra becsülte. A spanyol írók „európai szempontokkal fedezik fól s az európai műveltség injekcióival élesztgetik Spanyol- országot”. (Európa földrengéstérképéhez) Babits viszont -Az európai irodalom története tanúsága szerint - nemigen tudott mit kezdeni a spanyol irodalommal. Recenziójában Németh szóvá is teszi ezt: a „magas irodalom” dölyfét emlegeti, s Babitstól ezeket a mondatokat szemeli ki: „Mindez persze, amit most mondok, a spanyol vers és szellem tökéletes nemismerésén alapul. De ahol a megértésnek ilyen akadályai vannak, ott végződik éppen a világirodalom, és kezdődik a nemzeti irodalom.” — „Viszont mégiscsak beszélnie kell a spanyolokról” - kommentálja Németh, nem minden él nélkül. Németh világirodalmi tárgyú írásaiban — Ortega mellett — annak a német tudósnak az ösztönzései mondhatók legfontosabbnak, aki a történelmet az életnek a korszellem által irányított nagy formaváltozásaival azonosította. Dilthey a történelmi folyamat alapjának az egyes embert tekintette. A korszellemben az emberi életnek ugyanazok az erői működnek, amelyek az egyes ember tetteit is irányítják. Dilthey, egy német tudós című esszéjében maga az író is kigúnyolja a német tudományosság szolgai másolását, s a közismert szállóigét idézi: „ha két testes német könyv párosodni kezd, kilenc hónapon belül itt van a magyar magántanár”. Németh - a korabeli magyar tudomány jó néhány képviselőjével ellentétben - semmit sem akar kritikátlanul átvenni. Dilthey-ben sem tetszik neki minden. Németh is a kor teljes szellemi színképét akarja adni a filozófia és a művészetek jelenségeinek egybefogá- sával, de az egyes mű és az egyes ember legalább annyira érdekelte, mint az összfo- lyamat. Mindketten a „nagy horizontok” emberei. Am Dilthey tanulmányainak már a tárgya is olyan, hogy a nemzeti irodalmak és történetek határai felett ide-oda kell cikáznia: »egy európai láthatár közepén áll, s amit keres, az mindig az európai ember számára érvényes megoldás...” A Dilthey-féle szellemtudomány azzal a sajátosan felfogott individuálpszichológiai alappal hatott Némethre, amelynek legfőbb kategóriája az élmény. „A szellemtudomány a megértés tudománya — írja Németh — , ami két dolgot jelent: megéli a más élményét s fogalmi nyelvre fordítja a magáét.” A szellemtörténeti megismerés így az élmény, a megértés és a kifejezés egysége, s alapja az egyéniségleírás lélektani rendszere. Hogy a Dilthey nyomán indulók és erősen befolyásolt alkotók az irodalmi mű történeti értelmezésében milyen új távlatokat nyitottak meg, annak tudománytörténeti jelentőségéről Németh G. Béla írt nemrég. A Dilthey-inspirációnak Németh számára van még egy nagyon fontos következménye. Dilthey ugyanis - Németh szavaival „a múltból a jelen felé áramló európai problémakört a maga »üdvösség«-küzdelmébe vonja be.« Ilyen értelemben gondolhatunk Németh esszéírásra is, melyben szintén egy adott téma mint élet- probléma megfogalmazási kísérletével, tehát egy, olykor nem is titkolt konfesszio- nális magatartás nyelvi formájával van dolgunk. Németh világirodalom-képének értékhangsúlyait is ez a szubjektív mozzanat, személyes érdekeltség határozza meg, s ennek megfelelően kerül érdeklődésének középpontjába (és az értékhierarchia csúcsára) a nyugat-európai, a görög vagy éppen a klasszikus orosz irodalom. III. Babits koncepciója szerint a világirodalom összefüggő folyamat, amely valamikor egységes volt és egyszerűen irodalomnak nevezték. Később ezen belül különültek el a nemzeti irodalmak, de „a világirodalom árama átüt nemzetről nemzetre, hol itt, 65
