Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Határ Győző: "Autentikus líra"

tették fel neki a lemezjátszóra; két perc hiányzott a Codából, amikor mellére kulcsolt kézzel megadta magát a végelnyugvásnak és átköltözött a szavak nélküli hangtalanság özön világába, melynek embernyelvén Igéje nincs, az Ige pedig, amely „teremtésével” olyan nagyra van - Kozmikus Közönyéről tompán lepattan.

BI. édes feleségétől, Tündétől tudom, hogy „haldoklása idején megállt a nyolc éve hajszálpontosan járó falióra”. Hiába vitték javíttatni - nem jár.

Vajon.

Idehallik a ketyegése.

Függelék. BI és HGY levelezéséből

BI. 1995 márc. 30-i levele

HGY. 1995 május 4-i levele

Kedves Győző Bátyám!

Lassan egy éve a második műtétemnek, s azóta már a harmadikféle kemoterápiás kezelést csinálom (ezúttal valóban csinálom - az injekciókat magamnak kell beadnom), ami halvány reményt nyújt egy - harmadik, de már rehabilitációs műtétre. Sok fájdalmam van, az éjszakáim néha borzasztóak, az egyre keményebb kezelések egyre jobban elgyengítenek - mindez nem mentség azonban arra, hogy Neked nem írtam, nem köszöntöttelek a születésnapod alkalmából, egyáltalán a kórház miatt elmaradt könyvheti találkozást nem próbáltam kompenzálni valahogy, holott ugyanakkor - szobafogságomban - kötetnyi verset írtam és három kötetre valót fordítottam ebben az évben. (.A saját könyvem és az egyik fordításgyűjtemény meg is jelenik könyvhétre - azonnal küldeni fogom.)

De - fogadd el magyarázatul, hogy hónapokig depresszió gyötört, csak verset írni, fordítani merültem fel belőle, levelet nem nagyon írtam, úgyis csak a bajaimról tudtam volna, amelyekről éppen elfeledkeznem kellett volna valahogy, - ezért és csak ezért nem írtam Neked sem. Ma már - bizakodván a rossz szerkezet átrendezésében - erre is képesebb vagyok, s most végre megköszönhetem, hogy továbbra sem feledkeztél meg rólam (legutóbb a rádióban emlegettél, s bár dicséretedre érdemtelennek érzem magam, nagyon köszönöm.) Egy - hál’ istennek - élő klasszikus, aki nemcsak klasszikus, de legkedvesebb íróim-költőim közé tartozik évek óta, tehát nem hideg csodálattal olvasom, mint annak idején Illyést, Nagy Lászlót; egy ilyen ember nemzedékek feje fölött átnyúló kézfogása - vedd bár hízelgésnek - életemnek egyik legnagyobb (bár még reménykedem: nem utolsó) ajándéka. Mészöly Miklós (vele a szek- szárdiság a legfőbb kapocs) elismerése, közeledése hatott rám így és adta vissza az önbizalmamat a számomra nem fizikailag, hanem lelkileg szinte elviselhetetlen nyolcvanas években. (S persze Ilia Mihály még az indulásomkor.)

Amit az elmúlt évben (a műtét, és az onkológián töltött havi egy-egy hét között) csináltam: November angyalához c. új verseskönyvem, ami - ez nálam új dolog - csak kötetben még nem publikált és 98%-ig a múlt évben keletkezett verseket tartalmaz majd (Jelenkor Kiadó és könyvhét); egy kb. 3000 soros orosz szimbolista antológia (Kuzmin, Annyenszkij, Blok, Belij, Szologub, Vjacseszlav Ivanov) - ezt a szegedi szlavisztikai tanszék adja ki, mint ahogy valamivel később azt a Gumiljov-kötetet is, amelyet az Európától hat évi hevertetés után visszaszerezve egészítettem ki 2200 so95