Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Szekér Endre: Baka István testamentuma
költővel együtt így kiált fel: „Csukd be a század ablakát! Elég volt!” Baka Istvánnal ellentétben Thinsz Géza életét és költészetét nem fonja át annyira a zeneiség, a zene szeretete. Egyszer a Triptichon című versében a zongorahang is a szerelemhez vezeti el, a Mint mesteri zenészek is egy asszonyról szól, máskor csupán egy hasonlatban ír Bartók hatodik vonósnégyeséről. Bármilyen furcsán hangzik: Thinsz Géza Vonósnégyese — szerelmes vers. A költői álarcok keresése, felhasználása - Baka István költői egyéniségének is jellegzetes sajátossága. A saját nevének oroszra fordítása - Sztyepan Pehotnij mellett feltűnnek Yorick és Háry János versei. Shakespeare Hamletiének Yorickja Kormos István kedvelt alakváltozata is volt, szegény Yorickként emlegette önmagát. Baka István Yorickként szólal meg Hamlet koponyája felett, s gúnyosan szól a dán királyfi kövérségéről, kiröhögi, a „felvett szereptől” viszolyog. Yorick második monológjában Opheliát idézi, Hamletet fatökűnek nevezi, sajnálja Ophelia „szócső”-intrikáját. Baka ezekben a maga képére formált, groteszk hangulatú Yorick-versekben — a király „félseggel” ül, svéd „bugrisokról” és „seggnyalóikról” ír, „s hogy tartja azt a jogart Hamlet még a farkát / is előkelőbben fogta a piszoárban...” Világossá válhat, hogy a „klasszikus” témát erősen megkérdőjelezi az utókor költője, Baka, és a nézőpont-váltással, ironikus stílussal mindent másképp lát. Guildencrantz lett Guil- densternből e versben, aki jó, hű, svéd udvaronc. S még később, tíz év múlva már másképp lát mindent Yorick: Horatio a wittenbergiek beépített embere volt. S végül Yorick alkonyát is megérjük - Fortinbras halálával, az új francia módival, „s régen nem emlékeznek Hamletre s Ophéliára...” Baka Istvánnal ellentétben Thinsz Géza nagyon ritkán tartott maszkot arca' elé: legtöbbször közvetlenül, első személyben, semmit nem leplezve szólalt meg. Olykor Omár Khájjámnak és Szabó Lőrincnek ajánlva versét „Al-rubáijátságokat” ír: „Szerelemben mulatós a kedvem! / Szép lány mellett nem kell szomorkodni!” Máskor Belzebub alakjába bújva ad tanácsokat Gézának, a költőnek, később pedig Apokrif-Poloniusként szólal meg. Csaknem teljesen közvetlenül, költői álarc nélkül szól hozzánk a Mikoron csuklóit egyet az elkényeztetett látogató című versében, amikor a hivatalos igazolás után a „hazalátogató” szerepét vállalja. Határ Győző 1990-ben búcsúzott szomorú szívvel Thinsz Gézától, a kétlaki, északi szófuvarostól, az „elidegenedett idegenként” hazádnak rendületlenül-t mondó, magyarul-svédül, kakofónul valló, Stockholmban élő költőtől. Költő-zsonglőr volt, két nyelvvel labdázott naponta, neki a körtéri Szent Imre-szobor mellett mindig megjelent az uppsalai Dóm, és a hazai harmadrangú népbüfében tökfőzeléket eszik „Nobel-föltéttel”. Ezzel a bravúros könnyedséggel, iróniával kevert nosztalgiával lopta be magát a szívünkbe. Határ Győző a rövid pályakép, költői portré után fájdalmasan vesz búcsút a borzasztó betegségekben, tüdőrákban és agydaganatban szenvedő költőtől: „Tiszán innen, Temzén túl, nekünk, magyaroknak Thinsz Géza az marad, ami volt: akarva-akaratlan, váltig a messze hagyott Haza portréját festette, a megszólalásig hü kétnyelvűén, s tehette, volt hozzá hátralépése; de palettájába, ecsetjébe mintha olykor a torzkép nagy francia mestere - Daumier szelleme is belebújt volna”. Baka István is éveken át küszködött végzetes, gyógyíthatatlanul pusztító betegségével. A halk költő mintha rákényszerítette volna önmagát a halál közelségét sejtve a gyakoribb megjelenésre, újabb és újabb versírásra. Fogadott fivérként Yorick és Pehotnij alakjaiba bújt, megsokszorozta önmagát, aztán Háryként prüsszen- tett. Mind érzékenyebben érezte a külvilág súlyát, s mind határozottabban vette észre a rettenetes kór jeleit. „Világcellában” élünk, „szellentésnyi” az egész élet, ’’megvallattak, hogy vérzett már a seggem”, írta. Mint József Attila Lebukottjában érezte ő is a „küblit”, mellyel együtt „bűzlött”. S ő, aki korábban még - mint Háry - császárokkal parolázott, „megszólal most is fejjel lefelé / A Nixbe ejtett le prüsszentő 89
