Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Varga Magdolna: A lánc-metafora nyomában (Gondolatok Baka István metaforáinak sajátosságairól)

1972: „csikószemű-csillagaid, „parasztasszony-erdő” (Éjszaka, fekete ménes); 1973: „tömjénfüst-szürke” (Ima); „akácfa-Jézus Krisztus”, „Nagypéntek-hajnal” (Szakadj, Magdolna-zápor); 1974: „virágmag-keserűség” (Ajánlás); „öregasszony-ajkak” (November); „hóhullás-arcú”, „vadvíz-üresség” (Szerelmesvers); 1975: „cseresznyefa-boszorkány” (Könyörögj érettem); 1976: „vadnyúl-irhámon” (Sátán és Isten foglya); 1977: „cukormáz-tavon”, „mézeskalács-dzsentrik” (Háborús téli éjszaka VI. (Vadászat); 1980: „félhold-szarvat” (Isten fűszála); 1981: „lágerudvar-réten” (Akkor is, ott is); 1982: „szalmaszál-sugarakat” (Circumdederunt); „borbélytányér-hold” (Halottak napja); 1983: „csontszilánk-eső”, „angyalhaj-viharba”, „ángyalborda-xilofont” (Döbling V); „halbél-sikátorok” (Helsingőr); 1989: „csigaház-fehér”, „alvadtvér-zakata- tak” (Farkasok órája); 1991. „ellenőrnő-Kerberosz”, „fényszóró-szájjal” (Alászállás a moszkvai metróba); 1993: „szélroham-bevágta” (Fém hőmérőtök); „porcelántányér- hold”, „zsírcsepp-csillagok” (Társbérleti éj); „sakktábla-padlón” (Tél Alsósztregován

3.); 1994: „vadszőlő-terhű” (Vadszőlő); „húsbálvány-istenségemet” (Carmen 2.); ,.gyermekcsont-fehérek” (Strófák I.) és 1995: „svédgyufaszál-Remény” (Orosz triptichon 3. Cvetajeva Jelabugában).

Nézzük meg ennek a szerkezetnek a fordítottját: 1977: „ponty-arkangyalok” (Tűzbe vetett evangélium); „trombita-csiganyál”, „trombita-csiganyálezüstben” (Trauermarsch); 1981: „villám-hajcsatjaid” (Akkor is, ott is); 1983: „bokor-csontparipát”, „felhő-angyalingek” (Döbling V.); 1987: „hold-váll-lapos” (Prelűd); 1989: „barázdaverssorok” (Tájkép fohásszal); 1990: „szurdik-ínyfalból” (Az Apokalipszis szakács- könyvéből I.) és 1993: „gyökér-köldökzsinór” (Testamentum). Az. összes példa évszámaival szóösszetételeket egyre inkább egyszerűsödni látjuk, a jelentés lassan már csak a versszövegből fejthető' meg.

Ilyenek azok az összetételek is, amelyekben a „szószerkezet” mindkét eleme ösz- szetett szó: 1974: Jégkéreg-szemhéj” (Ajánlás); 1975: „esőcsepp-gyöngysoros” (Végvári dal); 1976: „vérfolt-fővárosok” (Körvadászat); 1977: „gyászfágyol-napfogyatkozás” (Trauermarsch); 1978: „biztosítólánc-Tejútat” (Dalok harmincévesen I.); 1987: „Né- va-seb-Eva-hasíték” (Prelűd); 1994: „csillagkép-csatarendbe (Háry János búcsúpohara) és 1995: „telihold-malomkő” (Toldi). Megjegyzem, hogy csak az 1987-es Prelűd képe az, amely igazi hapax legomenonként a költő szóteremtő készséget is bizonyítja.

Nem tudjuk idekapcsolni az 1977-es halmozását: „veríték-, vér-, nyershús- és kapcaszaggal” (Háborús téli éjszaka VI. (Vadászat), a költői helyesírási!, egyébként rendkívül kifejező erejű 1987-es összetételt - vér-ondó-foltos (Prelűd), sem pedig a „zsémbes-szerelmes-édes-árva” halmozást a Pügmalion 2. szonettjéből (1994). Igaz, a legutóbbi halmozott melléknevek már az általam legjellegzetesebbnek tartott Baka István-i képekhez kötődnek.

A lánc-metafora Baka István verseiben

Már az 1977-es „trombita-csiganyálezüsten” (Trauermarsch) képben is megfigyelhettük a költő azon képességét, hogy egyetlen szóban sűríteni tudja a tapintással, az ízzel, a színnel, és a trombitahanggal kapcsolatos összes pejoratív jelentést. Am ez a metafora is, hasonlóan az előbb idézettekhez, a jelentést csak körvonalazza. A két jelentés metszete mintegy bezárja az új jelentést - hasonlóan a háromszögeléses térméréshez. Korábbi stilisztikai vizsgálódásom során azonban Baka István életművében egy új képszerveződés létét vettem észre. Fónagy Iván fölfigyel arra, hogy Rilkének „három főnevet társító metaforikus szóösszetételei nehezebben áttekint77