Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Szőke Katalin: A költő és műfordító szerepcseréje (Baka István költészetének orosz kulturális kódja)
használta fel) idézetek - „Ezerkilencszáznyolcvannyolc telén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam / már túllehettem életem felén...”. Szintén a Stuart Máriá-ban szerepel a genszek szó (ezt Baka nem fordította le - a genyeralnij szekretar - »főtitkár» rövidítése): „A hold: paralitikus genszeked.” Ezt a groteszk képet a Gorbacsov-kori anekdota szójátékának szövegkörnyezetébe helyezi egy újabb rövidítés-utalással: gördülnek új gen(min)szekek felém.” (Az anekdota a következő: Ki Gorbacsov? — „minyeralnij szekretar”, magyarul »ásványvíz titkár»; ugyanis alkoholárusítási tilalmat vezetett be 1985-ben.) Brodszkij számára a nyelv metafizikai kategória, egyik esszéjében azt állítja, hogy nem a nyelv a költő eszköze, hanem fordítva: a költő - a nyelvé. Költészetében éppen ezért gyakran a nyelv a vers szereplőjeként jelenik meg, a nyelvvel való bánásmód pedig egyik központi témája, sőt, a vers menetét nem egyszer megszakítja a költői mesterségre utaló reflexió. Baka versében az ironikus „verstani” közbevetések erre a felismert brodszkiji eljárásmódra vonatkoznak: „bocsánat, hogy két rímet visszahoztam”. Mellesleg a vers-intonáció közelítése a prózai beszédhez, amely alapvető Brodszkij költészetében, nem maradt hatás nélkül Baka munkásságára. A Brodszkij-fordítások után kezd felszabadultabban bánni a nyelvvel, annak ellenére, hogy a szigorúan zárt versformát megőrzi (Brodszkij is ezt teszi), s tulajdonít - bár ezt félve írom le, túlságosan spekulatívnak tűnik - egyre inkább metafizikai-egzisztenciális jelentést a költői szónak. Egyik utolsó, szép versében, a Csak szavak-ban mindezt így összegzi: „lélek vagyok ki test-kolon- cát / hurcolva folyton megbotol / a semmi és a lét közötti / küszöbben bár ez a küszöb / szó maga is csak és riadtan / tévelygek a szavak között...” A Post aetatem vest- ram-ban Baka ugyanakkor megfogalmazza azt a különbséget is, ami a kétféle „száműzöttség” (az orosz és a magyar) között történetileg, mentalitásban létezik; voltaiképpen nem mindegy, hogy valaki a Birodalom száműzöttje (a virtuális Birodalom annak, ki benne született, ha a reális ki is lökte magából, ott marad tudatában) vagy egy kis ország szülötte, kinek térérzékelése már eredendően a perifériára szorítkozik: „némulok, szegény / magyar, ki - hetven éve már-sarokban / térdeplek Európa szegletén. ” * * * A Brodszkij-fordítások hatására még egy fontos hangulati elem erősödik fel és tudatosul Baka költészetében: a századvég, a fin de siécle érzülete, s az ehhez kapcsolódó apokaliptikus képi rendszer. Brodszkij után Baka az orosz XIX-XX. századforduló irodalmának talán legöntörvényűbb költője, Vlagyiszlav Hodaszevics (1886-1939) verseit fordítja. Hodaszevics szintén emigráns, mint Brodszkij, ám az orosz emigráció úgynevezett „első hullámának” képviselője, Szovjet-Oroszország kényszerű elhagyása után haláláig Párizsban él. Nem kortárs költő, mint az előző három, viszont lírájának középpontjában a tipikusan századfordulós életérzés áll. Költészete „archaizáló-újító”, Hodaszevics míves versépítő, ugyanakkor verseiben a barbárságig testes életet és a „földi poklot”, az érzéketlenség és az erőszak világát mutatja fel. Egyik fő témája a halál, a „hádészi hűvösség”, amely végigvonul egész munkásságán. Költői hivatását a meghasonlott lélek és a szenvedő test kínjainak verssé formálásában látja. Hodaszevics lírája erőteljes képeivel a kaotikus földi világot és a személytelenségben vergődő embert mintha az Utolsó ítélet előtti pillanatokban ábrázolná: „En csak csillagtalan sötétet / látok, bár fényt áraszt a nap... / így vonaglik a földi féreg, / szétvágva, ásónyél alatt.” Azt gondolom, Hodaszevics lírája Baka költészetében leginkább Az Apokalipszis szakácskönyvéből és a Jelenések Könyvéből című versek groteszk képi világára volt hatással. A Véget megelőző szorongás hatja át a Sztyepan Pehotnij-ciklus Hodaszevics Párizsban című versét is. 71
