Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Szőke Katalin: A költő és műfordító szerepcseréje (Baka István költészetének orosz kulturális kódja)
ja a pétervár-leningrádi líra legjobb hagyományait, hogy „hozzáadja a magyar fanyar-groteszk látásmódját”. És végül: „olyan maszkot talál, ami tökéletesen az arcára simul. ” Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt feltételezem, hogy Baka költészetében a Szosznora-fordításkötet kapcsán tudatosul a szerepvers. Azt a maszkot végül, ami tökéletesen az arcára simul, Baka a későbbiekben több alakban is megtalálja, ám ugyanakkor szereplírájának a hősét szinte mindig ugyanaz a perifériális léthelyzet jellemzi, valamint az önleleplezésnek az a groteszk gesztusa, amely a romantikus feltárulkozás elidegenített változata; ez adja meg jóformán mindegyik megszólalása alaphangját. A Sztyepan Pehotnij-versek alapötletének egyik forrása minden valószínűség szerint Szosznora Bojánja, a másik - a XX. századi magyar szerepvers archetípusa, Weöres Psyché-je. Alteregója - itt jegyzem meg, hogy a Sztyepan Pehotnij névnek van némi furcsa, „magyaros” stihje, Baka nevének oroszul jól hangzó fordítása inkább a Pehotyinszkij lenne - pályafutását Baka azzal a misztifikációval indította, hogy — úgymond - megszerezte egy lágereket megjárt orosz költő kiadatlan, csak szamizdatban terjesztett verseit, s azokat fordította le. »Újabb kitérő: amikor ezzel felhívott, én jó filológusként, azonnal be is vettem. Hiszen ki tudhatja, mit rejtenek Oroszországban az asztalfiókok, s Magyarországra bármi eljuthat. Bevallom, először még a névre sem gyanakodtam. « Ami új és eredeti elem Baka fikciójában, a műfordító és a költő szerepcseréje. Utolsó kötetében ez a felszabadult játék az idegen szövegekkel, a hagyománnyal, odáig vezet, hogy megír három verset (Vadszőlő, Változatok egy orosz témára, Orosz szonettek), Arszenyij Tarkovszkij olyan verseit, melyek csők fordításban léteznek. Baka e gesztusával mintegy kulcsot ad saját világához; a világnak csak mint szövegbe foglalható egésznek van értelme és létjogosultsága (az már. nem lényeges, hogy a szöveg vers vagy annak fordítása, eredeti vagy utánzat), s minden szövegen kívüli tényező irreleváns. Költészetében tehát végbement az a folyamat, melyet Wolfgang Iser a következőképpen ír le: „A fikció realizálja a képzeletet, a mítoszt, a tradíciót [...] és irrealizálja a művön kívüli valóságot.” Szosznora költészetében van még egy motívum, melyre Baka igen érzékenyen reagál és fordítását legtöbbször a saját képi világára jellemző metaforákkal oldja meg; a tömegben élés értelmetlensége, az arc, a megkülönböztethetőség elvesztése, a testbezártság kínja. Szosznora Edgar Poe olvasása közben című versében így adja vissza - mesterien - ezt a motívum-sort: „így telt el a mindennapi nap. Nem olvasták soraimat. Mint akire dolog vár: loholtam, préselt tömeg, s éreztem, testek között csak egy testforma test vagyok már.” * * * Arszenyij Tarkovszkij verseit Baka 1985-86-ban fordította. Tarkovszkijnak nemcsak erőteljesen klasszicizáló lírája ragadta meg, de azt is megérezte, s hitelesen át is tudta adni - ezt bizonyítják remekbeszabott fordításai —, hogy az orosz költő verseiben a sokarcú én, aki történelmi korszakokkal, kultúrákkal folytat belső dialógust, egyúttal sorsközösséget vállal az általa kiválasztott történelmi, mitológiai, bibliai alakokkal. Lényegében Tarkovszkijnál a költői szó nem csupán a kulturális emlékezet őrzője, hanem intim-biografikus értelemben autonóm, egyéni sorsmo68
