Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Szőke Katalin: A költő és műfordító szerepcseréje (Baka István költészetének orosz kulturális kódja)
tott Isten a későbbiekben úgy akarta volna, a bloki világ szintén kölcsönhatásba került volna tulajdon verseivel éppúgy, mint például Hodaszevics vagy Brodszkij világa, legalábbis néhány jel erre utalt: A Carmen-ciklus virtuóz magyarítása után (Baka fordításában a Blok-vers jóval érzékibb, viszont kevésbé erotikus, mint az eredeti) keletkezett egyik utolsó, azonos című szerelmes verse, melyben a Szabó Lőrinc költészetéből jól ismert „semmiért egészen” paradoxonnak a halál, az „ítélet” közelsége ad szinte nem e világi távlatot; ezzel Baka mintegy „lefordítja” a maga nyelvére a Biok költészetében meglévő, az orosz szimbolizmus misztikus beállítottságára jellemző vágyakozást a „más világok” iránt. Puskin jelenléte Baka István költészetében bonyolult kérdés, ezzel kapcsolatban csak néhány apró megfigyelésből kiinduló reflexióra szorítkozom. Szintén utolsó éveiben fordította verseit, viszont Puskin művei a kezdetektől fogva meghatározták lírájának orosz kódját. Az 1972-ben írott Raszkolnyikov éjszakái című versben, melyet később a Sztyepan Pehotnij-ciklus kezdő verséül választott, a nyilvánvalón dosztojevszkiji motívumok mellett már fellelhető egy, puskini allúzióként felfogható kép is: a harmadik versszakban található metafora, „A hold Pugacsov koponyája”, amely fentről „repedt vigyorgással” nézi a „mélyben” az összekeveredett világot, a „bőgést, kocsmalármát”. Puskin A kapitány leánya című kisregényének végén — melynek középpontjában a Pugacsov-lázadás áll - hangzik el az Oroszországban szinte szállóigeként idézett mondat: „Isten ne adja, hogy lássak még orosz lázadást: esztelen, kíméletlen valami.” (Hont Rezső ford.) (Az orosz eredetiben egyébként a »legesztelenebb« és »legkegyetlenebb« szavak állnak). A lázadás értelmetlensége egy Isten által elhagyott világban — Baka ezidőtájt íródott Dózsa-verseinek is központi motívuma, ily módon a Raszkolnyikov éjszakáiban a puskini-dosztojevszkiji orosz kód a magyar kóddal egyesül. Mellesleg a Puskin regényben lefestett Pugacsov-lázadás központi képe a tűz, amely szintén összecseng a Dózsa-versek tűz-mo- tívumával. Feltehetőleg, a Sztyepan Pehotnij-ciklusban szereplő Mása névnek közvetetten szintén köze lehet A kapitány leányá-hoz. A ciklus kigondolásával körülbelül egyidőben fordította Baka Gumiljov Eltévedt villamos című művét. A versben felidézett Másenyka nem más, mint A kapitány leánya főhősének, Grinyov- nak a menyasszonya, aki a Gumiljov-mű végén az örökre elvesztett Oroszországot szimbolizálja. Egyébként a Pehotnij-ciklus egyes darabjainak címe gyakran egybeesik a puskini versrímekkel (például: A tengerhez, Téli út, Testamentum) vagy azokat parafrazálja (Álmatlanság). Nem véletlenül. A Pehotnij-ciklusban Baka tulajdonképpen az irodalmi Pétervár-mítoszt bontja le, melynek kezdeteinél Puskin Péter- vár-poémája, a Bronzlovas állt, megütköztetve azt a szovjet köznapok banalitásával, a századvégi ellehetetlenült élet értelmetlenségével és ürességével, s egyúttal felidézve az 1917 utáni orosz történelem panoptikumát. * * * A már említett első fordításkötetéhez, a Szosznora-kötethez Baka utószót is írt. (Különben ez nem volt szokása, szinte betegesen félt attól, hogy az irodalomról, versekről értékelő szót mondjon.) Ebben az utószóban lényegében megfogalmazza mindazt, ami saját költészete szempontjából igazán fontos: a szerepvers mibenlétét, annak genezisét. Szosznora kitalálja az Igor-énekben szereplő legendás dalnok, Bóján élettörténetét, mintegy az ő dalait írja meg. Szosznora Bojánja magára vállalja, hogy a közösség nevében szóljon, de szava nem jut el az emberekig. („Oroszhonunkban a Dalnak fejét vették”, Bóján halála ezért magányos, „méltó társat sem a szerelemben, sem a barátságban nem talál; otthon helyett ideiglenes menedékre is csak a kocsmákban lelhet”. Baka, többek között, azt is kiemeli, hogy Szosznora úgy folytat67
