Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Szigeti Lajos Sándor: „Tűzbe vetett evangélium” (Baka István indulásáról és istenkereséséről)

Legutolsó kötetében, a November angyalához címűben egyrészt elköszön alterego- itól, legelébb is Yoricktól és Pehotnijtól (Búcsú barátaimtól), másrészt hihetetlen gyorsasággal és intenzitással váltogatja és sűríti-fordítja át egymásba álarcait, tudatosítva, hogy a lényeghez, az esszenciához még a kiválasztottság sem juttathatta el „hőseit”: „Búcsúzom tőletek barátaim ti / Kik elfecsegve minden titkomat / Csak egyet nem mondhattatok ki / A legnagyobbat a Titoktalant.” A betegség kínját-fáj- dalmát keserű-groteszk módon megszólaltató versek (különösen a íZdry-oklus és a Yorick visszatér-c\\ú\is ) mellett a művek többsége immár közvetlenül szólítja meg a Teremtö't, mint a Gecsemáné címűben (bár e közvetlenség azért itt sem nélkülöz egy maszkot, mégpedig a Krisztus-képzetét): „Látlak ahogy te engem sohasem / Mert mit is lát aki maga a Látás / S tudom nem múlhat tőlem e pohár / Kitépem hát az angyalod kezéből / Magam hogy mégse úgy legyen ahogy Te / Akarod hanem ahogy én ahogy / Én akarom én akarom Uram”. Nagy László korai versének, az Adjon az Isten zárósorának (,„Adjon úgy is, ha nem kérem”) attitűdjét idézheti az olvasóban a címével ellentétben nem könyörgő, hanem inkább feltételeket szabva parancsoló Zsoltár: „Nem kérek tőled szívesen hiszen / tudod hogy nem szeretlek Istenem / Hagyj élni akkor tán meg is szeretlek / S hagyj élni engem akkor is ha nem”: Ha semmi és senki sem segít, rákérdezhet a költői szó megtartó erejére, s mintha rá is találna: „Csak a szavak már nem maradt más / ... / jó volna lenni még talán de / mit is tegyek ha nem lehet / a szótáradba írj be s néha / lapozz föl engem és leszek” (Csak a szavak). Ez a vers bizonyos értelemben önidézet-önidézés is, amennyiben a gyűjteményes kötet, az Égtájak célkeresztjén záróversének két zárószakaszára látszik visszamutatni:

Talán te írod, Istenem, a föld színére versedet1 Hozzád fohászkodom - nekem add meg, hogy benne rím legyek!

És hogyha rímnek engemet elég tisztának nem találsz, beérem azzal is - legyek versedben asszonánc!

S mintha ez folytatódna, csak fordított előjellel az utolsó kötet egyik talán legszebb versében (abban, amely a ravatalánál is elhangzott Balog József tolmácsolásában), az En itt vagyok címűben, mintegy szintézisét is adva az idemutató hasonló típusú költeményeknek:

Kutattalak s nem leltem rád Uram Most megpróbálom mégis kitalálni Valaki vagy Te vagy csupán akármi Sorvégre rímnek jól jöhetsz ugyan De jobban élsz a vírusban s a rákban Mint a tehozzád esdeklő imákban

Ez a vers valóban összegzésnek, számadásnak, számvetésnek mutatkozik, felidézi az élet dionysosi mozzanatait („hol voltál amikor kerestelek még / A borban asz- szony-ölben”), a (kelet-)európai („birodalmi”) értelmiségi lét (hiábavaló) hiteit és csapdáit („álmok eszmék / Tömjénködében is csak önmagam / Találtam”), a jellegzetesen huszadik századi bűntelen bűnösség (bűnös bűntelenség) létmeghatározó tu62