Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Szigeti Lajos Sándor: „Tűzbe vetett evangélium” (Baka István indulásáról és istenkereséséről)
Szigeti Lajos Sándor „Tűzbe vetett evangélium” Baka István indulásáról és istenkereséséról M-J aka István szigorú költő. Bizonyította ezt már 1975-ben megjelent Mugdolna- zápor című első kötetével, melynek négy ciklusában — szokatlan módon — mindössze harmincöt vers kapott helyet. Hat évvel későbbi kötete, a Tűzbe vetett evangélium — szintén négy ciklusból áll - még kevesebb: mindössze huszonegy verset tartalmaz, azaz: az első két kötet minősítésekor - nem véletlenül — „csak” éppen ötvenhat vers értelmezése várna ránk. A vékonyka első könyv versvilága — mint annak idején már rámutattam — engem Pasztemak, Mandelstam és Szosznora korai verseire emlékeztetett, s nemcsak tár- gyában-tematikájában, de a versek sajátos kompozíciójával is. Az összehasonlítás alapját képező versépítési eljárás megfigyelhető már az első kötet legelső versében, A lombon átszűrt címűben: a maga manifeszt szintjén akár „tájversnek” is tekinthetnénk s már így is szuverén-érvényes világot ad; kiderül azonban, hogy - mélyebbre nézve - a táj, a természet nem háttér, mégcsak nem is keret csupán, hanem a lírai „történés” tere s még itt sem állhatunk meg a versépítkezés értelmezésében. Baka ugyanis az ilyen típusú verseit a századfordulótól szinte elvárt csattanóval — vagy másként: poénnal - záija, s a csattanó vonatkozhat magára a természetre, de lehet határozottan társadalmi vonatkozású vagy éppen — még általánosabban - létfilozófiai sugallató is. Kötetei szerinti első versét így indítja: >yA lombon átszűrt nap kemény / hullámú lobbal ég el, / avarrá hamvadt tiszta fény / s vad fák merev reménnyel. ” A zárószakaszban pedig, anélkül, hogy megbomlana a vers egyneműsége, már egy antropomorfizált „tájban” vagyunk, mely személyes vallomásra készteti a benne s általa élő-alkotó költőt: „A félelemmé vált homály / riadt sötétre gyávul... / S én itt születtem! Óv e táj, / de nem ment meg magától.” Hasonló megoldásokat láthatunk a Moszkvai eső, az Ahogy az ágról, A sápadt-égszínkék zománcra” című Mandelstam-versekben és a Júliusi vihar, az Eső után, a Síró kert, valamint a Szélben ringó orgonagally című Paszternak-költeményekben, s az olyan 1932-ben írt József Attila-művekben, mint a Holt vidék, a Fagy, vagy a Ritkás erdő alatt. Baka István második kötetében is találkozhatunk a fenti kompozíciós megoldással, de csattanói, felismerései még a korábbiaknál is kevésbé direktek: „tájleírásai” a szű- kebb-tágabb közösség, a magyarság nevében is szóló lírai én vallomásaivá mélyülnek. A Tűzbe vetett evangélium költője nemcsak a kompozíciónak, de a nyelvnek és a formának is fontos szerepet tulajdonít. Ezt nyíltan is hangsúlyozó vállalt-választott magatartása mögött — bár költészetének lényegisége nem köti hozzá - Nagy László 56
