Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Gczi János: 1993. július 21.

rétik, és vélhetőleg értik a munkáját, de mindenesetre úgy tesznek - s mindez esetleg be is mocskolhatja. Hogy nem jelent-e ez könnyűséget, a népszerűség pedig későbbi népszerűtlenséget? O, aki, ha már politikai véleményt kellett formáznia, mindig tudta, hol a helye, még akkor is, ha az sokszor a hátrányára vált, most mitől vált politikailag megtűrtté vagy elfogadottá olyanok számára is, akik korábban nem rajongtak kívülállásáért? S mitől keresik a kegyét olyan fővárosi szerkesztők, akik korábban nem sok lehetőséget kínáltak fel nekik?

Vörösmartyról ekkor nem esett szó, akihez pedig sajátos viszony fűzte. Az ő alkata és költészete állt - szerintem - legközelebb Bakához, s aki nem egyszer adott mintát is István helyzetmegoldásaihoz.

Aztán persze az irodalmi életben betöltött látszólagos helyzetére magyarázatot is kínált... A szegediségben találta egyképű válaszát, merthogy minden irodalmi életbe kell egy olyan vidéki, akinek elég kicsi az életműve (azaz áttekinthető) ahhoz, hogy könnyen és gyorsan taksálható legyen, aki kívülállósága miatt nem mocskolhatta be magát sehol és sosem, aki mégis konzekvensen - mégha a helyzete miatt is - kimaradt az irodalmi életből és ráadásul bármi új díj vele hitelesíthető, hiszen régi díjakkal nem pumpálták még fel...

Évtizede, Szegedről elkerülésemmel — elkergülésemmel — egyidőben valamelyik újság számára adott interjúban fölemlegettem, hogy az orosz költészetet Baka ismertette és szerette meg velem, velem, aki sosem tudtam megtanulni oroszul, aki csak kétes minőségű fordításokban olvashattam addig őket — mindenekelőtt Jeszenyint, Mandelstamot, Blokot, Cvetajevát, Ahmatovát, Tarkovszkijt, a fiatalabbak- ról nem is szólva. Ezt az interjút István visszacitálta, nem először hallva ki belőle azt a vélt állításomat, hogy ő bizony csak az e századi oroszokat ismeri, és hogy kezdeti ultrabalosságát, ha rejtetten is, visszaolvasom a fejére. Holott olyan költő írásait is a kezembe adta, mint Rilke vagy Nemes Nagy Ágnes. Kétségtelen, a verstan alapjait Baka éppen akkori német és orosz kedvencein tanította hetente egy-két alkalommal nekem, a biológus másodikos egyetemistának.

Ami pedig a balosságot illeti, attól megszabadult, s helyére állt a nemzeti elkötelezettség és a középeurópaiság elfogadása.

Istvánnak jó és nagy könyvtára volt, de ez inkább Tündének volt köszönhető. Egyetemi baráti körük élénken politizált és vitázott, nemzedékének írói bajtársai is ez alapján választódtak ki. Könyvtáruk a hatvanas-hetvenes évek értelmiségiének könyvtára volt, amelyet szabad volt és illett is használnunk. István láthatólag minden könyvét ismerte és gondozta.

Később, amikor a barátaitól és társaitól egyre több könyvet kapott - maga is mindig nagyon sok kötetét postázta - már nem mindegyiket olvasta el. Volt, hogy csak belelapozott, volt hogy azt se, hiszen nem érdekelte éppen az a pályatársa. Ehhez is volt bátorsága.

Vacsora után egyszercsak nagyon fáradt, gyűrött és nyűgös lett. Nem tudott egy helyen ülni, járkálgatott, fel-felcsattant, gyors elintézni való dolgok bukkantak fel az emlékeiből. Sötét lett, az utcáról meleg benzinszag és a vasúti talpfák kátránybűze jött be a lakásba. Felpattant, visszaült, tapogatta a hasát.

Kocsival vittem a metró megállójáig. Családi bonyodalmakról, nőkről, gyógyszerekről, lányáról és a nyűgökről beszélt, hogy meleg a lakása, nem lehet benne dolgozni, nincs telefonja sem, egyébként pedig Szekszárdon dolgozik, hacsak lehet. A hajdani bolgár barátnője jelentkezett, s benne meglátta, hogy pusztulnak el a nők. Zsebébe süllyesztette a lakásunk kulcsát, többször nekiállt megkeresni, ellenőrizni, megvan-e még. Aztán egyszercsak eltűnt a metró párás és büdös gyomrában.

E naphoz még hozzátartozik, hogy három hét múltán, Rovinjból hazajövet, ahol egy teljes könyvet meg tudtam írni, a lakásban óriási felfordulást és minősíthetet36