Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Gczi János: 1993. július 21.

len bűzt találtunk. Valamennyi növényünk, a Palicsról hozott bonsai gránátalma, a gyompálma, a dracéna, s annyi más, meg volt pocsékolva, cakkos levelekkel, szétkapart földdel álltak ott - s minden, de minden, a párkányok, a könyvek, az ablaküvegek, a tükrök, a vázák és a konyhai edények szarosak és szürke madártollasak voltak. Olyannak tűnt, mintha az életterünket egy randalírozó angyal szétverte volna.

De nem angyal volt. István, hogy a tetó'téri meleg kiszálljon, éjszakára kinyithatta az ablakot, s berepült a kertből egy veréb. Amely aztán egyedül maradt három hétre a lakásban, s táplálék híján ott is pusztult. Csak éppen előtte mindent kisajátított és honosított.

Márpedig a verébszar mindent szétmar. Hiába keféltem le a könyveket, a folt alatt kifakult és szétmállott a papír, elhullajtotta a szőrét a selyemszőnyeg és elégett tőle a növénylevél.

Hazaérkezésünk után a Rovinjban írt kéziratot elküldtem Tandorinak, aki hamarosan telefonon jelentkezett. Elmondtam neki Baka verebének történetét, s ő mindezt evidenciaként kezelte.

Istvánnal már csak egy Irószöveteségi gyűlésen, a budapesti Vígadóban találkoztunk, aztán majd Tápén Ilia Mihály hatvan éves születése napján. Akkor említette, hogy nekem ajánlja következő versét. Azt hiszem, nem írta meg.

A felbontatlan kis üveg császárkörte pedig ott maradt az italos szekrényben. Később, hogy eladtuk az Egressy úti lakást, magunkkal hoztuk Veszprémbe, a tetőtérbe, onnan pedig, egy évvel később a házunkba. A spájzban néhány hónapig még megvolt a likőr, senki nem nyúlt hozzá, aztán valaki vendég, hogy mást nem talált, elfogyaszthatta. Mányoki lehetett, vagy Zalán: ők akik bármikor felforgatják az éléskamránkat, ha elmúlt éjfél és elfogyott az alkohol.

Leningrádban, 1972

37