Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Gczi János: 1993. július 21.

jellegű okfejtés, annak a logikája határozottan érdekelte. Ezért aztán Violának mindig kijárt István sajátos szeretete és figyelme.

István bölcs és a képtelenségig nyugodt lett — állapítottam meg félhangosan és megrökönyödve, ahogy felmondta betegsége stációit a kezdettől a jelenig, s a várható következményekig, ahogy az orvosait és a kezeléseket, a vizsgálatokat és a kórházi személytelen kezeléseket visszaidézte; és ennek a szinte kozmikus nyugalomnak tudatában is volt. Nem perlekedett, érzelemmentesen elemezte a helyzetet, és bár minden következtetése a halállal volt kapcsolatos, láthatólag az az eszébe sem jutott, hogy neki is lesz egy saját halála. Az Istennel is leszámolt, fejtette ki, ő akitől metafora kivételével sosem hallottam semmi istenkedést, én nem láttam és nem tudtam Őt soha hívő embernek, s a kapcsolataiban sem érzékeltem, ami ennek pótlására szolgált volna.

Közben felmérte a tetőtéri lakást, kiment az erkélyre és elbámult a vaáúti felüljáró közelségén, József Attilát citált, ellenőrizte Viola könyvespolcán a dedikált könyveit (mindig, minden könyvét megküldte, de sosem tudta megjegyezni, hogy nem ip- szilonnal írom a nevemet), kipróbálta, hogyan kell nyitni az ügyetlenül elhelyezett tetőtéri ablakot és ismét ivott egy nagyobb pohár bort. Kávét azonban nem fogadott el.

Szegeden, reggel kávéval kezdte a napot - de már csak a Kincskereső szerkesztőségében. Akkor gyújtott rá először; amitől aztán rögvest felfordult a gyomra, öklen- dezni kezdett. Ilyenkor is, vagy pedig ha verset akart írni, hol császárkörtét, hol valami kevertet kortyolgatott — az elvágta a gyomorgörcsöket. A sört is szerette, nem egy sörös helyünk volt, a bort se mindig vetette meg. A töményét sem. Azonban nem volt - abban a négy-öt évben, amíg szinte naponta együtt voltunk - iszákos, társaság kellett a pohár mellé. Szegeden pedig gyakran volt társaság, az egyetem, a szerkesztőségek és Ilia Mihály miatt sokan megfordultak a városban, s ezek egy része megtalálta Baka Istvánt is.

Viola császárkörtét ajánlott neki, István kedvére vette, de István elutasította. A bort is elutasította először, hogy a szedett gyógyszerek vagy más miatt-e, nem derült ki, csak homályosan célzott valami akadályra, aztán pedig maga töltött magának.

Mi másnap délután, a munkából már Veszprémbe mentünk, s onnan még azon éjszaka nyaralni és dolgozni indultunk, ezért Istvánnak néhány napra — pesti orvosi ellátása idejére — felajánlhattuk a lakást - így tehát a kulcsért jött fel, s bejárni a terepet. O, aki hétvégenként lemezjátszóval a hóna alatt járt be a szerkesztőségbe, hogy ne zavarja semmi, és mindig jó minőségű rádiókat akart használni, se a lemezjátszóra, sem a rádióra nem figyelt fel.

Szegedi közös éveinkre az állandó zeneszó a jellemző. Nem volt az valódi zenehallgatás - bár István rendkívüli zenei ismeretekkel rendelkezett —, munkáit láthatóan maga is zenei formákban vagy rendekben szerkesztette, s nem csupán a verseit, hanem a prózáit is, és előfordult, hogy egy-egy zenei művet értelmezett, hanem háttérzenélés. Ha hazaérkezett, máris bekapcsolt valami hangkeltő eszközt, amiből komolyzene szólt, hol ez, hol az, annak idején leginkább Mahler, Bach, Mozart és Sosztakovics. Hatalmas és válogatott lemezgyűjteményét leningrádi tanulmányai idején alapozta meg - amint Leningrádból maradt meg a háttérzajcsinálás igénye is, így, vélte, ha esetleg akarnák, akkor sem tudják lehallgatni.

A kevés hanglemezeink közébe nyúlt, nem talált semmi érdekeset. Orosz lemezeim javát Istvántól kaptam. (Egyébként mást is lehetett tőle kapni, könyveket mindenekelőtt folyóiratokat, tiltott fordításokat és ösztöndíjkiegészítést: azaz pénzt, mindenféle ebéd és szállásmeghívást. Én - részben - neki köszönhetem első írógépemet, első zsebrádiómat, s nem egy ruhadarabomat.) Némelyik korong, mint a kö34