Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Szepesi Attila: A Sátán oltárképei (versciklus)
Szepesi Attila A Sátán oltárképei Bosch-szonettek — hommage a Stephanus Baka lyA negyedik szétválás a sötétségbe vezet, amelyben éppúgy benne van és él minden lény, miként a fényben, a külső elemi világban, de tulajdonságának megfelelően minden a fantáziába lép... Istenen kívül nincsen semmi, és a fantázia mégis Istenen kívül van, csupán egy másik kínban való másik élet, másik természet-fény..." (Jakob Böhme) /. Fejek és lábak nőnek ki a főidből, meredt szemgolyók, integető ujjak. Születőben az elhamvadt rögökből az árnyak közül üszkösen kinyúlnak. A bolydult táj felsebzett tárna-mély, denevér szárnyak suhognak a holdra. Nem tudható, angyal vagy sátán lakja: menny és pokol folyton helyet cserél. Perzsel a nap, kering a nyári hó, egymást falja párduc, áspiskígyó, a kócsag étke csecsemő-tetem. Hunyorog ezer vámpír-arcú szörny és görgő, kinek a sorsa összetört és szava a végítélet-sejtelem. II. A benső táj, a zsigerek, az izmok, az összeszabdalt térre kivetül. Sötétség, ami szállongott belül, se szín, alak se: csak a vérbe-forrott 28
