Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Benyik György: Most, hogy az Istenről beszélünk (Interjú Baka Istvánnal - 1995. június 23.)
létezik egy balodali gondolkodás is. Hogy ha rád címkét akasztanának, akkor nem tudom, hogy melyiknek örülnél jobban: a baloldalinak vagy a jobboldalinak? — Rám mind a kettőt akasztották már. Régebben. Egyiknek sem örülnék. — Te középen vagy? — Igen, talán. Nem tudom. — És Krisztusnál a jobb lator mondta... A jobb oldalon a jobboldali, és a bal lator az volt az elkárhozott? Vagy te vagy a középen, a Krisztus? — Nem, én nem vagyok Krisztus! Természetesen nem vagyok. — Engem csak az érdekel, hogy te, aki azért bevallottan... Mert mindannyian baloldali érzelmű... gondolkodókkal ismerkedtünk meg?... — Igen. Még te is, ugye? — Még én is. Ezeket adták ki. Még nyugatról is azokat, akik a baloldali mozgalmakkal álltak kapcsolatban. Azokat azért megszűrve adták ki. Mert egy időben veszélyesebbnek tartották a szélsőbalt, mint a jobbot. Ez a Pór-Révai-per azt bizonyította, hogy ezek a maoista, naív gyerekek, ezek a maoista eszmék nagyon nagy veszélyt jelentettek akkor, mert pont a reformokat féltették tőlük - és jogosan. — Most hogyan tekintesz erre a baloldalra? — Melyikre? — Hát amiben éltél? Ha tetszik, akkor a reformbaloldalra? — A reformbaloldal az most más. A reformkommunizmus az, ami a glasznoszty után következett. Az egy egészen más dolog. Az demokratikus baloldal volt, de a hatvanas években, hatvannyolc tájékán ez a baloldal egy olyan összeesküvő társaság volt. Én tényleg csak messziről inkább csak hallottam róluk, mint ismertem őket. Azok ugyanúgy képzelték el a dolgokat, ahogy Leninék. Hogy összeesküsznek, és - hogy is mondjam? - magukhoz ragadják a hatalmat, ami hát tragikus is, meg nevetséges is volt. Főleg, hogy egyszer már megtörtént, és egyáltalán nem lett volna tömegtámogatásuk, tehát úgy hivatkoztak a ... azok a pesti úri gyerekek a munkásságra, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy mit jelent munkásnak lenni. Haraszti Miklós akkor találkozott először a munkásosztállyal, amikor kirúgták az egyetemről és kénytelen volt elmenni egy évre dolgozni - és abból megírta a Darabbér című könyét. De azt hiszem aztán azon el is gondolkozott, hogy a dolgok nem úgy vannak, ahogy mi azt elképzeltük odáig. — Jó, de te... szóval ennek kapcsán azért találkoztál egy-két eszmével? — Nagyon kevéssel. Én igazából mindig csak a magam álomvilágában éltem, tehát felületesen... Volt egy barátom, aki maga is középen állt, Rittersporn Gábornak hívták, egy pesti zsidógyerek volt. Mint a baloldali értelmiség zöme. O már nem értett egyet ezzel a Pór-Révai dologgal, mégis beidézték őt is tanúnak, mert barátai voltak. Szinte valamennyien a Kölcsey Gimnáziumból kerültek ki, ennek a résztvevői; mellesleg a Vámos Miklós is ebből a körből származik, még akkor a Gerilla zenekarban muzsikált, és nem üzleteket kötött. O ebből nagyon hamar kiábrándult, de tudom, hogy az első szovjet útja után még trockistaként jött haza. Tehát valami kiutat keresett, de megint csak balra. Most amikor pár éve találkoztam vele, most már természetesen egészen másként gondolkodik mindenről, mint ahogy mindannyian. De közben, hát, nyugaton élt, majdnem húsz évig. — Úgy érzem, hogy nemcsak te, hanem egy kicsit ez az egész társaság úgy megfáradt... Szóval ezt jelentené, hogy minden bomlik? — Nem tudom. Nézd, jöttek a fiatalok, abszolút nem érdekelték őket se a baloldali eszmék, sem a későbbi hetvenes évek elején ránkragadt és büszkén hirdetett nemzeti eszméink. Egyik sem. Valami egészen más ragadt rájuk. Maguk lehetnek. Tehát ez, amit a nyolcvanas évek elején én úgy láttam. Az akkor induló fiatal költők, 25
