Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Benyik György: Most, hogy az Istenről beszélünk (Interjú Baka Istvánnal - 1995. június 23.)

volt egy óra szünet a tanulóórák előtt, akkor odaültek köréin a barátaim és kitaláltam történteket. Rögtönöztem. Kalóz meg cowboy, meg mindenféle ilyeneket. Fura volt, hogy tudtam rögtönözni, és végig is tudtam mondani. Hogy honnan vettem, magam sem tudom, mert például vadnyugati regényeket nem is olvastam, talán egyetlen egy ponyva került a kezembe. Kalózkönyv - az már régen. Szóval furcsa volt az is, hogy kicsit ezzel mindig tekintélyt vívtam ki magamnak amellett, hogy először mindig megalázott voltam, és aztán tekintélyem lett. Ez mindig bejött. Középiskolában már nem számított a fizikai erő, mert már nem kellett verekedni, ott eleve az első évtől kezdve tekintélyem volt. Tehát az boldog időszak volt számomra.

— Jó. Az biztos nagy öröm, hogy az ember kitalál történeteket, de...

— De aztán abbahagytam ezt. Tizennégy éves koromban abbahagytam, és utána csak verseket írtam.

— De amikor először a nyomda - nem füstje -de a nyomda ólma keresztülment rajtad, még akkor is... ?

— Igen. Hát, régen nagyon örültem neki. Ma már ez az öröm úgy megkopott.

— De azért csinálod? Valami szándékod van ezzel, nemi

— Ennek inkább oka van, mint célja.

— És mi az oka 1

— Azt nem tudom. Nem tudom. Hogy pénzt keressek?!

— Ezt magad sem gondolod komolyan! Csak pénzért nem csinálnád.

— Nem, persze hogy nem.

— Nem hiszem, hogy rá lehetne venni téged arra, hogy kapsz kétmilliót és egy rádiótelefont, hogyha verset írsz Sztálinról.

— Nem, arra nemigen lehetne rávenni. Maximum az életemért, ahogy Mandelstam is megírta a maga Sztálin-ódáját. El is olvashatod, én fordítottam. A júniusi Nagyvilágban megjelent. Borzasztó vers.

— Egyáltalán, mi alapján válogatsz fordítást1?

— Ezek egyrésze megbízás, másrésze pedig...

— Én a másik részére vagyok kíváncsi!

— Ami az ízlésemnek megfelel. Orosz költők közül főleg a század elejiek, és esetleg a klasszicisták, meg az emigránsok. Akik mindenféle szovjet őrülettől mentesek. Mert abból nagyon hamar kiábrándultam. Ugyanis nagyon hittem benne. Nekem Majakovszkij kedvenc költőim közé tartozott. Szégyellem bevallani, de hát az mikor volt? Tizenhárom, tizenkét-tizenhárom éves koromban.

— Jó, hát mindegyikünkre hatottak ezek. Egészen addig, míg Hofi nem mondta, hogy víz jön a csapból. Meg a vörös útlevelemet nem figurázta ki.

— Nálam azért előbb kezdődött ez. De én előbb az új baloldaliság felé tájékozódtam, mert akkor húsz éves koromban (ez hatvannyolcban volt - egy elég kemény év volt az) itt is, meg nyugaton is. Errefelé különösen. Akkor én úgy éreztem sokáig - és a társaim is, a barátaim is -, hogy nem a rend..., nem az eszmében vannak a bajok, hanem ahogy megvalósítják, tehát azt kéne megváltoztatni. Akármilyen módon. Meg aztán nevetséges összeesküvések is születtek, mint volt az szerencsétlen Pór-Révai-ügy?, amit aztán Dallos György megírt. Én ezt csak hallomásból ismerem. De a gondolkodásunkat még nagyon sokáig befolyásolta. Tulajdonképpen a nyugati diákmozgalmak eszmeisége, amelyek úgy voltak marxisták, hogy fogalmuk nem volt arról, hogy mi van keleten. Ha egy amerikai diáknak egy hetet el kellett volna tölteni egy kínai kommunában, akkor beleőrült, belehalt volna! De azért Mao volt a példakép.

— Tudom, erről most korszerűtlen beszélni, sőt... de hát ilyen az idő, hogy... baloldalt, vagy jobboldalt mondani, teljesen másként hangzik, 1960-ban és 1995-ben. De

24