Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Bodri Ferenc: Képeskönyvek a mitológiákról

George Every műve lebilincselő kísérlet az apokrifiák és legendárumok színes világának bemutatására, nem ritkán vitára ingerlőn, többnyire elgondolkodtatva az ismert történet mellékfolyamatai, a számtalan históriai egybehangzások felett. Több világosság támad a megszokott sugárzások fényköreiben. Szándékát az író így összegzi végül: „... azért írok, hogy akiknek szemléletmódját a mítosz igénye megváltoztatja, lássák: a mítosz létezik, még ha a kereszténységet mítosztalanított formában mutatják is be nekik...” Meditativ kísérlete - gondolom - nem eretnekség, még „bibliakritikának” sem tekinthető. A szövegben és a képekkel egyaránt színes bemutatástól csupán tágulnak ismereteink a keresztény mitológiáról, ebben a Biblia világáról, formálódásának változatairól.

Az indiai mitológia (1991) bemutatása és históriai alakulása olvastán első megállapításunk az eredet és fejlődés bonyolultságára, olykor szinte zavaros kuszaságára vonatkozhatik. Nehéz feladatra vállalkozott Veronica Ions, eimikor ebben a dzsungelben kívánt „rendet” teremteni. Leginkább azért, hogy az adott terjedelem szűk keretei között elvezesse olvasóit a legősibb indiai civilizációk, a korai, majd a védi- kus időszak istenségeinek bemutatásától kezdődőn, az „eretnekségek” mozgalmán át a mai ismert hindu mitológia kialakulásáig. Ebben az „istenháromság” (Brahmá, Siva, Visnu) életét, a további főszereplőket, a természet és az élőlények önálló istenségeit mutatja be bonyolult változatokban a mozgalmas indiai előtörténet során. Hiszen a köznép körében sokszor eltérő elképzelések éltek a megőrzött mítoszokról, mások a bölcseknél és szokatlanul formálódott a papság mitológiája is. Sajátos liturgiát teremtettek a szertartások, öncélú formavilágot az áldozatok körül, olykor önmagukat emelve isteneik fölé. De az emberi természet végül győzött a kőkemény aszkézis felett: a papagájon közlekedő, virágos hegyű vágynyíllal felfegyverzett, méhek kíséretében ábrázolt jóképű ifjú: Káma átmentődött a védikus korból, hasonlóképpen a hatalmas didikkel faragott/festett istennők és szolgálólányaik seregéből többen, hasznára a köznapibb fantáziának is.

Az igencsak zsúfolt, számtalan inkarnációban és figurádéval jelentkező „megtestesülések” rengetegében gyakran elbizonytalanodunk. Sajnáljuk Rámát, akit a meditációjában megzavart Siva tüzes pillantásával porrá égetett, és megnyugszunk, mikor bonyodalmasán újjászületik. Majd a kegyeit kereső asszonyokból formálódott elefánt hátán büszkén tart (reméljük) felesége, Rati, az érzéki szenvedélyek frivol istennője felé.

A buddhizmus tana eretnekségként indult a Kr. előtti 6. század folyamán. Buddha életének, a megvilágosodás keresésének és megtalálásának, a „kikocsizások- nak”, majd a folyamatban született tanításnak Schmidt József egykori munkája után nemrégiben Téchy Olivér állított komoly emléket magyarul. A posztumusz mű kiadásának gondozója, Puskás Ildikó pedig önálló „indiai bibliográfiát” szerkesztett a magyar érdeklődésről utóbb (1991).

Lett adata elég, hiszen Stein Aurél, Felvinczi Takáts Zoltán, Baktay Ervin és mások nyomában meglepően heves vonzalom alakult és él nálunk India, a szanszkrit irodalom és kultúra, az ott virágzó mítoszok iránt. A görögöké mellett a leggazdagabb magyar nyelvű feldolgozásokkal éppen ez a kultúra rendelkezik. Irodalma kitűnő műfordítókkal (

Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Lakatos István, Tóth Edit és mások), közismert és serény tudósokban bővelkedik (Vekerdi József, Wojtilla Gyula és társaik) a hazai indiológia. Névsorukkal gazdag az album irodalomjegyzéke is.

Az angol összefoglalásban az upanisadok filozófiájából alakult buddhizmus, majd a dzsaina mitológia (egy további „eretnekség”) ugyan eléggé madárröptű bemutatást kapott. Az említettek művei vezetőként szolgálhatnak az itt bőviben tárgyalt védikus mítoszok, a bráhmanizmus és hindu mitológia rengetege után.

93