Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Bodri Ferenc: Képeskönyvek a mitológiákról

dalmat tanulmányozó etnográfusok többsége idegenkedik a vallások eredetének általánosító elméleteitől...” Every szerint Lévi-Strauss is inkább a struktúrával és nem az eredettel foglalkozott. Gondolom, mindenki ízlés és érdeklődés alapján vizsgálódhat, végleges választ aligha találhatunk.

Az angol tudós nem sorolható az „idegenkedők” közé, elemzései így elmélyült és külön izgalmú meditációk. Korántsem „deheroizál”, inkább tudományos igénnyel válogat a nem kanonizált apokrifek és legendák világában, a keresztény mitológia történeti és történelmi formálódásának színterein.

A Szentírás könyveinek és fejezeteinek alakulása, száma és sorrendje az ókori héber kéziratoktól (Biblia Hebraica) és ókeresztény változataiktól kezdődően, a Septuaginta és a Vulgata formálódásán át az egyik legbonyolultabb téma a vallás- és egyháztörténeti szemináriumokon. A Biblia „mai struktúrájában’' az autenticitás és elfogadás mércéje kizárólagosan egyházi eredetű és indítékú volt. A sokféle forrásváltozatból valamiféle egységet kívántak teremteni. „... a kánonok története nagyon is emberi..., tele van zsákutcával és félreértésekkel... .’’—összegzi erről véleményét az ökumenikus szándékú Stuttgarti bibliai lexikon (magyarul Eisenstadt - 1973), mintegy „szabad utat nyitva” akár Every vizsgálódásai előtt. Amikor a mítoszváltozatokat, ezek ellentmondásait és egybehangzásait elemzi és mutatja fel.

Nem kevés variáns ismert a kanonizált történetek sorában is. Sokféle „másodlagos mitológia” éledt és őrződött az „alapművek” árnyékában, hagyományosan, majd írásban - akár a mindig jelenlevő, kiapadhatatlan forrású „theodicaea” végzetmentő eredményeként. A korai egyházatyák ugyan „szektákkal és eretnekségekkel” perlekedtek, de a zsidó és görög, akár a kopt ókeresztény kezdeteknél számtalan változat élt az ószövetségi történelem (pl. a teremtés, a vízözön, a bűnbeesés, a Föld köldöke, a „két város”, Babilon és Jeruzsálem párhuzama, Adám és Jézus analógiája stb.) folyamata, eseményei körül. A mítosz és história kölcsönhatásaiban. Every maga is kutatja, hogy „mi a mítosz a Bibliában'?”, értelmezéstörténetében, akár „történettörténetében” számos, a laikus hívek tudatában nem élő variáns, módosulat és árnyalat kerül elő. Akár annak bizonyítékaként, hogy a bibliológia és hagiog- rafia végtelen hagyományú és feltartóztathatatlanul fejlődő tudomány. Korunkban aligha „exorcizál”, inkább egyre frissülőbb szemlélettel kutatja a múltja, egyben a dolgok lényegét.*

A múltidéző meditáció második részében a „krisztológiai kérdéskörök” problematikájából olvashatunk néhány talányos fejtegetést. Pl. Jézus gyermekkoráról, po- kolraszállásáról, Ádám koponyájának helyes és a koponya hegye kapcsolatáról, a kereszt történetének legendáriumából, majd Szűz Mária élete és férjhez adása, szüzessége és halála, József feltételezett előző házassága, Jézus testvéreinek származása felől. Színes bemutatót kapunk az apokrif evangéliumokból, a valaha eleven „melléktörténetek” világából, a „háromemeletes világegyetem” eszkhatológiájából, az apokalipszisekből (pl. Szent Péteré), a túlvilág sokféle vízióiból. A Jézus-történetek legendáriumaiból, amelyek oly sok kitűnő író fantáziáját serkentették, utoljára talán a leghatásosabban Robert Gravesét. Permanens izgalom „a történet” körül.

Végül az „alapszentek” legendáriumaiból, néhány „kevésbé publikus” történetről és eseményről kapunk „hézagtöltő fejezeteket”, pl. Szent Péter és Simon mágus konfliktusáról, Szt. Pál és Tekla cselekedeteiről, a Szent Grálról és másokról, amelyek inkább árnyalják a kanonizált, az emberi jellemvonásoktól kissé megtisztított, néhol a pogány héroszokra emlékeztető karakterektől mintegy sterilizált portrékat és históriát.

Vanyó László a történeti egyházatyákkal azonos sorozatban közli az apokrifeket.

92