Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Bodri Ferenc: Képeskönyvek a mitológiákról

sokkal kapcsolatban következtetéseket levonni...” - figyelmeztet John Pinsent, a görög mitológia összefoglalásában. Szándéktalanul még példával is szolgál egy képe szemlélőinek. Az ismert „ferrarai tál” rajza az ő leírásában azt ábrázolja, amikor Klütaimnésztra végez az Aiasz által meggyalázott és Agamemnon hajóján Mükénébe hurcolt Kasszandrával. Ugyanez a „táljelenet” Peter Levi magyarázatában Klütaimnésztra megölését jeleníti meg (A görög világ atlasza - 1994). A tál rajza gyönyörű, választani nem tudunk, még kevésbé dönteni - ennyit a veszélyes következtetésekről talán. Az persze mosolyra késztet, hogy a görög harcosok bronzsisakjából miként alakult a modern tűzoltók fejvédője, de az már elbizonytalanít, hogy a Homérosz-ábrázolások mi módon formálódtak Krisztus-portrékká (öregből ifjú?) a századok során. Ez a feltételezés inkább tűnődést érdemel.

A mitográfiai alapművek utóbbi századáról elismerésre méltóan bőségesek az angol szerzők irodalomjegyzékei. A melléjük simuló magyar nyelvű bibliográfiák nemcsak hézagosak, de feltűnően mutatják a „lemaradás” szomorú hiányait. Akár a sorozat első albumában, amely A keresztény mitológia egy kissé szokatlan bemutatására vállalkozott.

George Every itt „a nem hivatalos keresztény hitvilág, a kendőzetlen evangéliumok” kérdésköreinek mélyáramúan színes világába kalauzol. Persze korántsem valamiféle „szövegmagyarázó”, netán „bibliakritikai” szándékból, hiszen a korai keresztény mítoszkincs forrásait és formálódását vizsgálja a kopt és görög kolostorok könyvtáraiban őrzött „apokrifek” segítségével, ezek történelmi létét és szerepét tárja elénk. Tétele, hogy „a tények sokkal bonyolultabbak, mint ahogy valóban azok”, elemzései pedig láttatják ezt a feltételezést. „... az illúziók leleplezése nem akadálya új mítoszok keletkezésének” - hirdeti másutt, így az évezredek során támadt és formálódó, sokféle mellékágú hagyományt idézi mindazok mellé, melyekről mindenki tudhat, aki keresztény hitben nevelkedett.

Az ismert ó- és újszövetségi könyvekkel egyidejűén szép számban születtek és formálódtak a későbbi bibliai gyűjteményekben nem olvasható„apokrif iratok és könyvek”, és hogy ezekből mennyi maradt fenn, erről több hasábon adnak összefoglaló rendszereket a kellő kézikönyvek és bibliai lexikonok. Tudós antológiák készültek belőlük sokfelé, e művek közül nálunk a legismertebb talán Hénok apokalipszise lett. Számon tartásuk és bemutatásuk önálló tudomány, Hamvas Béla, Komoróczy Géza, Szepes Erika, Várkonyi Nándor talán a legismertebbek a téma nem egyházi indíttatású, hazai ismerői közül. írásaikkal rendre izgalmat teremtenek, még akkor is, ha erre hajlandóságuk nem mindig mutatkozik.

„... minden olyan írásnak, amelyet érdemes egyáltalán elolvasni, mélyebb jelentése van, mint ami a szerző szándékában állt...” — vallja Every, így „az apokrif evangéliumok, akták és levelek” történeti sorából mutat fel és elemez néhány „érdekesebbet”, ezek problémaköreit ismertetve meg olvasóival. Felderítve jó pár „hézagot” a mitológiák adott rendszerében, a „kivételek” körül.

A szerző katolikus, a „szent lelőhelyek” felkeresésében bátyja segítette, aki az anyaggyűjtés idejében a jeruzsálemi Szent György templom kanonokja volt. És persze nem kevés forráskiadvány és monográfia az asztalán, ezeket külön fejezetben elemzi utóbb. Aligha meglepő, hogy irodalomjegyzékéhez a magyar kiadónak nem volt mit hozzátennie.*

„... nincs közvetlen ellentmondás a vallásos hit és a természetes kiválasztódás útján végbemenő evolúció biológiai szemlélete között...” - hirdeti a monográfus „a mitológia szükségességéről” szóló zárófejezetben, emellett azt, hogy „a kezdetleges társaA szegedi Benyik György remek kézikönyve csak pár hete forgatható

91