Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Bodri Ferenc: Képeskönyvek a mitológiákról
ben mind távolabbra tekint. A horizont szélesbedik, Thomas Mann kútja egyre mélységesebb. Szívesen időzgetnék tallózgatva az elmúlt évtized e tárgyú hazai könyvei között. Amikor lassan lazulni kezdett az „ópiumvallók” szellemi szorítása és a talán még la- ikusabb világmagyarázók már nem kizárólagosan a gondolkodás mákonyának kezdték tekinteni az ősi világmagyarázatokat. És mint a népmeséket, inkább „irodalmi értéknek” tartották, a literátorokra és az etnográfusokra bízva az értékelést, a rendszerezést és a gyakori áthallásokat. Különbözés így szinte csak a nevekben mutatkozott a sokféle mitológia között, egy-egy „klasszikus” velős mondatával illett feldúsítani a téma iránti konok érdeklődés visszatéréseit. Az „alapmű” az irodalom- és történelemkönyvek mellett erről talán Ambrogio Donini könyve volt {Korok, vallások, istenek - 1961), és hosszú úton jutottunk (mintha elégtétel lenne) a Tokarev főszerkesztésében kiadott, monumentálisán vaskos Mitológiai enciklopédia két súlyos kötetéig (nálunk 1988), közben és utóbb a tárgykör valódi klasszikusainak (Ap- ollodórosz, Sir James George Frazer, Lévi-Strauss, Mircea Eliade, Robert Graves, Kerényi Károly, Hahn István, Joseph Klausner, Vermes Géza és mások) tanulmányai és könyvei magyarul.* Egyféle „nagy tisztázás és betakarítás szándéka” dereng az ezredforduló előtt, jeles összefoglalások, remek elemzések kerülnek napfényre témánkban is. Pl. rep- rintben Szimonidesz Lajos összefoglalása (1928) „a világ vallásairól”, közben sokféle mások, mellettük apróbb-nagyobb részmonográfiák. A helyi könyvesbolt tárgykörnek önálló polcrendszert állított, most éppen egy súlyos képeskönyv és egy képes enciklopédia a legszembetűnőbb. A csupán feltételezett szerző, Apollodórosz a maga „rendteremtésében” eléggé sót- lan körképet adott, Hésziodosz íróként mutatta be a görög mitológia törvényhozóit, Sztrabón és mások szélesebb, bőségesebb és élvezetesebb magyarázatokkal szolgáltak utóbb. Giovanni Battista Vico „isteni költészetet” látott a mítoszokban, Johann Gottfried Herder „a népi bölcsesség költői kincsét” a racionalista tagadás őskora előtt. Frazer „az emberi fejlődés első szakaszának tudati emlékét”, egyben „a világnézet legősibb formáját”, úgy vélve, hogy „a vallás azoknak az emberfeletti erőknek a kiengesztelése vagy kibékítése, amelyekről azt hiszik, hogy a természeti folyamatokat és az ember életét irányítják és ellenőrzik...”Lévi-Strauss „a társadalom modellizálá- sát” vizsgálta a mítoszokban, szemléletében ezek „kodifikálják a közgondolkodást, szilárdítják a morált”. Hogy ez utóbbit mennyire tették és teszik, ebbe a kérdéskörbe ne merüljünk bele. A lélektani magyarázatokba még kevésbé talán. ,A gyermeki szellemnek” a magukétól eltérő hitvilágát már az ókorban elkezdték gyűjteni, pl. Julius Caesar a gallokét. A római istenek nevével ajándékozva meg a kelta pantheon heroinéit és héroszait. A másokéhoz azóta is ki-ki a maga ízlése vagy éppen világnézete, ideológiája szerint közelít. Suger de Saint Denis pl. egy egyiptomi porfir kancsót fémfigurációval bilincsbe vert és „sassá” alakíttatott, talán a „gloire” korai bizonyítékaként. Az eredmény a Louvre-ban látható. Helmuth von Glasenapp indológus a zsidó hagyomány bemutatását fogta ugyancsak kurtára „az örök világtörvény világvallásai” közül. A példák bőséggel folytathatók. Ma talán a korábbiaknál toleránsabbak és valamicskével bölcsebbek vagyunk. Mind szerteágazóbb és bőségesebb írásos anyag, a sokrétűbb tárgyi világ vizsgálatával, a téma közben született megközelítéseivel felvértezetten ítélkezünk és tudós- kódunk, magyarázzuk a világmagyarázatokat. Tudjuk, a civilizációnak és a szellemi kultúrának sok bölcsője volt, sajnálkozunk, hogy jónéhány bölcsőből a történelem során eltűnt a gyerek. A sokféle rárakódott rétegek alól kíséreljük meg Tájékoztatók és viták a gumrani tekercsek körül 89
