Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Németh István: Hét seb
De ha volna is, itt elfelejtették már. Miként rég elfelejtették azt is, hogy épp Szegedről meg a környékéről rajzott ki fél Bánát magyarsága.) S ezzel rá is találtam ennek a jegyzetnek az alapszavára, a kirajzásra. Olvasva egy lapban egy kirajzott volt ifjú honfitársunk nyilatkozatát, hogy lesznek még majd ekörül nagy ütközések. Tudniillik akörül, hogy ki ment el és ki maradt itthon. Az ekörüli csaták és összeütközések még el sem kezdődtek ugyan, a kimenetelük máris eldőlt. A győzelem - hogyan is történhetne másként - a határozottabbak, a bátrak és célratörők kezében van. Azaz a nyilatkozó volt ifjú honfitársunk kezében. Nem mindegyik átköltözött honfitársunk ilyen előrelátó és magabiztos. Nem mindegyikünk talpa alatt oly szilárd a szokatlan talaj, s nem mindegyikük előtt oly biztos a jövő. Már csak a folytonosan változó időjárás miatt sem. Jómagam, ideiglenesen itthonmaradt, minden napomat az időjárás-jelentés meghallgatásával kezdem. A szó szerintivel. Milyen az Bécs és milyen Csíkszereda felett. Mégsem Bécs és Csíkszereda felett áll meg egy pillanatra a képzeletem. Hanem amikor a belföldi időjárást ismerteti a Kossuth rádió. Eddig is - a még mindig tartó háború előtt is - szerettem hallgatni ezeket a napi időjárás-jelentéseket. Elsősorban nem azért, hogy milyen az ég Pápa felett, és hogy esik-e az eső Nyíregyházán. Hanem amikor a bemondó egymás után sorolja a városneveket - Győr, Sopron, Pápa, Veszprém, Szentgotthárd, Pécs, Kecskemét, Baja, Eger, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged - egy pillantra mintha egy nagy képeskönyv lapjait pergetném, megképzik előttem Vác, Szentendre és a többi város képe, egy pillanatra fölvillan bennem Székesfehérvár főtere a királyi palota romjaival, megelevenednek előttem azok a képek, amelyeket ezekről a városokról magamban őrzök. Számomra minden meteorológiai jelentés megannyi villámlátogatás volt ezekbe a többnyire rég látott, olyannyira kedves városokba. A háború óta, ha azt hallom, hogy Veszprém, nemcsak a csodálatos fekvésű város, a sziklára - kőszálra - épült vár jelentik meg képzeletem képernyőjén, hanem egy költő szakállas arca is, ha Debrecent és Nyíregyházát hallok, egy- egy színészismerősöm arca, Kecskemét említésekor a volt szomszédom szintén szakállba burkolózó ábrázata, Szolnok ugyancsak egy kedves arcot villant fel, Budapest a terek és sugárutak, körutak és paloták helyett úgyszintén baráti arcok magános galériáját úsztatja felém. Hogy Szegedről ne is szóljak! Hallgatom hát, szorongva hallgatom a kora reggeli meteorológiai jelentéseket. Jó ideje már nem azért, hogy vajon Pécs felett, a Mecsek oldalában kivi- rágzottak-e Pannonjai János mandulafácskái. Hallgatom, mert „közelebbit”, valami személyesebbet is várok ezektől a jelentésektől. Tudom ugyan, hogy a meteorológiai jelentésbe sehogyan se szőhető bele egy olyan üzenet, miként érzi magát, mondjuk, a Veszprémi tél költője, mégis mindig azt várom, még az időjárás-jelentésből is, hogy enyhül-e a hideg, hogy mégse kerüljön sor azokra a kilátásba helyezett „nagy ütközések”-re, amelyeket egy volt ifjú honfitársunk emlegetett nyilatkozatában. Mert a vesztesek (mindannyian azok vagyunk, talán még a pillanatnyilag sikeres lapszerkesztő is) egymás közti leszámolása - vagy elszámoltatása -, úgy 5
