Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Slobodan Šnajder: Horvát Faust (dráma - Csordás Gábor fordítása)
Az ördög internacionalista, és manapság mindenki a maga nyájához húz. Szerb a szerbséghez, a horvát az övéihez, a zsidó a maga végzetét keresi, meg a kóser zsidó menyországot. Mindenki a magáét szereti. MEFISZTÓ: Úgy látom, kölcsönösen megfojtjátok egymást szerelmetekkel. Kedvesebb nekem a tiszta levegő, hol az igazi tett diadalmaskodik. Rajta boszorkák, kotyvasszunk egy kis létet és abszolútumot, lássuk, mit szülnek ezek nekünk. FAUST: Az érzelmek buzognak boldog korokban. MARGIT: Én félek tőle. FAUST: Mitől félsz, Gréti? Ez a mi jelenetünk, és mindenfelől a mieink néznek. Mefisztó köpönyege alól nagy kémcsövet vesz elő. Kirázza, a rézágy körül boszorkánykonyha keletkezik. MARGIT: Hidegséget érzek a szívem körül. Siessünk, Henrikem, fejezzük be, szerelmünket hadd koronázza gyümölcs. FAUST: Rendelkezz velem, Gréti. E földön egyetlen szántó se maradjon eke és mag nélkül. MEFISZTÓ: Ide legyen szíves. (Az ágyra ülteti Margitot, és szétfeszíti a térdét.) Ez nem fog menni a Hesperidák nélkül. (A fejét csóválja.) Ide nyugati mágia kell! MARGIT: Henrik, muszáj ennyit matatnia rajtam? FAUST: Ez a dolga. Ördög nélkül még senki sem született meg. MEFISZTÓ (kihúzza a kémcsövet Gréti szoknyája alól): És most rajta keveredj kohabitálj, transzmutálj transzcendálj is ha lehet és centrálj, kohabitálj (A kémcsőbe néz.) Mi hiányzik? MARGIT: Még hiányzik? Telhetetlen alak! Most már tudom, milyen az emberfelettiek szerelme. MEFISZTÓ: Most egy kicsit megrotáljuk itt és amott korrigáljuk Tessék, uraim, egy kissé távolabb lesznek szíves. Itt most új élet forr, a könyvbe íródik új sor, és rendezett sorokban új rend születik e sarokban. (Margit sikolt.) Hát istenem, vérben és húgyban születünk. Persze hogy fáj, mikor az emberfeletti emberek kinyitják belülről emberfeletti anyukájukat. Csak lassan, kérem, mit keres ott. .. (Faust a szoknya alá les, ahová Mefisztó bedugta a kémcsövet.) Mintha a legszívesebben maga is bebújna oda, a teremtő nyirokba. FAUST: Kicsinek látszik. MEFISZTÓ: Az emberfeletti, kicsinek? FAUST: Ez inkább valami Übermaus, vagy egy túlméretezett béka. MEFISZTÓ: Türelem rózsát terem. Még sót- lan a kása. (Margit sikolt.) Mi hiányzik még? Vértanúk porrátört csontja Egy kis boldog lét Vagy gyermek szuronyhegyről Egy romlatlan nyelv Adjatok még egy ki akarást Abból ami a kezdetben vala. FAUST, keresztbefonja a karját: Mit csináljak? MEFISZTÓ: Kell egy kis horvát por, ni Amit még össze tud kotorni. FAUST, a szoknya alá les: Emberfelettinek kicsi — úgy tűnik. MEFISZTÓ: Megteszem, amit lehet. De milyen bájos, sikkes és divatos lesz megem- berfelettesíteni a mi... FAUST: Gyerünk, kérem, pumpálja még kicsit, mert nagy tettek várnak rá, meglovagolni a Történelmet, de félek, hogy a sarkantyújával nem éri el a véknyát. MEFISZTÓ: Nem nagy dolog: majd megkicsinyítjük azt a kancát, a Történelmet. . . Hopplá, még egy kicsit - Kohabitál, megrotál Hűha, fiúcska lesz, apuci nyomdokain, a Nyugat Védőbástyája, Hadúr és gót Wotan Az usztasák az első sorban éljeneznek. MEFISZTÓ, kesztyűt húz: Az új, tudják, egy kicsit mindig nyákos, De életre kelt az én gótikus retortámból, mely a feladat nagyságától csaknem szétrepedt, (Margit nyög.) milyen ártatlan képet vág a kis akasztófáravaló - hoppiá. Világra jön a homunculus, Genius Croatiae, egy törpe zöld bőmadrágban, hitlerfrizurá- val. Karlendítéssel üdvözli az első sort és a páholyokat. MARGIT: Az enyém, látom, igazi hős! FAUST: Übermensch, nem Übermaus, beteljesíti reményeinket! MARGIT: Figyeljék az első szavait! HANGOK: Halljuk! Az emberke dünnyög valamit. MEFISZTÓ: Kicsit kimerült, egyenesen Perzsiából jött, mint minden horvát. 37
