Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Slobodan Šnajder: Horvát Faust (dráma - Csordás Gábor fordítása)

ez itt az ő leghűbb szolgája, ám én úgy lá­tom, zavart a lelke. Avagy Atyja és Meg­váltója máris átengedte nekem? Meghajlik. Megtudhatnám, kihez van szerencsém? FAUST: Foglalkozásomra és állandó lakhe­lyemre gondol? MEFISZTÓ: Nem úgy, hanem hogy keble hogy liheg. FAUST: Afféle fehér szláv mezőnek érzem magam, amelyből még kihajthat valami. MEFISZTÓ: Ez a halandó faj örök optimista. FAUST: Ám most még kevésbé tudom, ki és mi vagyok, mint korábban. Mi bizonyos­nak tűnt, az most kérdésesnek látszik. Mit jelent horvátnak lenni Európa Nagypén­tekjén, ha embernek lenni olyan keveset? Moraj az első sorban. Némelyek nem hallot­ták jól. FAUST: Hol vagyok most? Életem felén? A tornácon, tétován, hideg huzatban. Vezess ki gyorsan, pokoli társam! Én nem fogok megfordulni. MEFISZTÓ: Az nem olyan könnyű. Az ör­döggel kötött alkut vér pecsétli. FAUST: Nesze a vér, igyál, amennyi kell! MEFISZTÓ: Tartanom kell az árat, olyant fogsz látni, amit halandó még soha. FAUST: Erre sóvárgok, az életet mutasd ne­kem. Mostanig minden árnyék volt csu­pán: álom egy Színházban, ahol valótlan minden, s ahol még senki nem halt meg so­ha. De nem is élt. MEFISZTÓ: Csak lassan, lassan. Látom, for­rófejű vagy. FAUST: Gyerünk, el innen! Ki időznék to­vább e kínveremben? Sötétség. 16. 2. A Kert díszlete, középütt a rézággyal. Faust, Margit német népi viseletben. FAUST: Ki vagy, szép gyermek? Nem lát­talak a színiiskolában. A neved sem va­lódi. MARGIT: És maga kicsoda, uram? MEFISZTÓ háttal ül nekik egy bokor mögött, hatalmas orgonaággal: Rajta, rajta! Ez a leányzó gyengén van eleresztve, vagyis az övéi szívesen eleresztenék. Ugyanannak az erőnek részei vagytok! Minek ez a huza­vona? Margit és Faust fellépnek az ágyra. Sötétség. 16. 3. MARGIT: Afféle mezőnek érzem magam, amelyből még kihajthat valami. FAUST: Én pedig olyan mezőnek, amelyből, úgy látszik, már semmi sem fog kihajtani. Margit elvesz egy párnát az ágyról, és a szok­nyája alá gyűri. FAUST: Én Istenem, ismered útjainkat. MARGIT: Mit tettünk, hogy ez a has így tele lett gyerekkel? Ni, mozog! Faust Gréti hasára hajtja a fejét. FAUST: Energikus teremtés. MEFISZTÓ, oldalról: Még egy nyomorult. Mily nyomorúságos az emberi nem! MARGIT: Menj most, Henrikem. Városunk kicsi, tele van gyűlölettel. Bitót emelnek mindenütt, jó dolguk van a gyilkosoknak. Jaj nekem. . . Nem akarom, hogy itt talál­janak. FAUST: Margit! MARGIT: Elég az ömlengésből! Sok szem kí­séri utadat, de mindegyik megbízható. Egy revolvert ad neki. Faust elhagyja a kertet. Margit integetve eltű­nik a sötétben. MARGIT: Henrik! Ó Henrik! Isten óvjon tit­kos ösvényeden! 16. 4. A Kert kijáratánál Faustot Mefisztó várja. FAUST: Háltam vele, és nem tudtam, ki ő. Gyereket csináltam neki, de a nevét se tu­dom. Miféle emberi állapot ez? MEFISZTÓ: Másféle, jóuram. Az ördögtől nem szokás ilyesmit kérdezni. De hidd el: nekem is nehezemre esik látni az emberi fajt. Grétit még ma éjjel erős őrizet mellett elvezetik. FAUST: Mit beszélsz? MEFISZTÓ: Hallottad. FAUST: Vezess hozzá! MEFISZTÓ: Ezt még az ördög sem teheti meg. De egyet mondok: ha nem mégy el ma éjszaka, akkor hiába vitték el őt! FAUST: Margitom! MEFISZTÓ: Elmégy, s nem térsz vissza, ha­csak nem fehér lovon. Faust a padlón kuporog, mint nyílvessző a megfeszített íj idegén. 30

Next

/
Thumbnails
Contents