Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Sándor Iván: Az új világkorszak és az értelmezés válaszútjai
san fogja fel a maga érdekét. Minél okosabban fogja fel, annál valószínűbb, hogy ez az érdek a társadalom összérdekeitől nem esik olyan túlságosan messze...” Eljutott élete végén az iróniáig-öniróniáig is. Nem egyszerűen öregkori tapasztalatként és bölcsességként, hanem azért, mert saját kora értelmezési határait szűknek érezte. Egy újabb időfogalomnak a gondolkodásmódjában történő bevezetésével, „egyház-, kultúr- és politikai uchronia”-tervével, melynek formája, a Ravasz Lászlóval folyatott párbeszéd, megkezdte okszerű-lineáris történelemfelfogásának egy kételkedőbb felfogással való kiegészítését. A „mi lett volna, ha?” világ- és önmegkérdőjelező beszédmódjával - mint írta - olyan beszélő hangot exponált, amelyre már nem is igazán tartotta képesnek magát, ám mégis ezzel a nyitottsággal dolgozta ki a dialógust. 4. A történelem mindenkori előrehaladására, a linearitásra, az indítékok-utak átlátásának bizonyosságára alapozott megközelítések lassan a múlt kacatjai közé kerülnek. De az embernek az önmaga sorsának megoldásába vetett önbizalma, a szellemnek, a világ egészének megértésére irányuló törekvése, az értelmiségi szerep leértékelődésébe való bele nem nyugvás megnehezíti a szembenézést azzal, hogy a történeti időben nincsenek alapvető megoldások, illetőleg az alapvetőnek vélt megoldásokat olyan történeti szenvedélyek inspirálják, amelyek valójában különböző érdekek mentén kialakult eszmék igazolását keresik. A szellem nehezen veszi tudomásul, hogy a jövő átalakulási irányai és formái egy korábbi korszakban elképzelhetetlenek. A nagy folyamatok egészen másképpen alakultak nemcsak a hetvenes, a nyolcvanas évek elképzeléseihez képest, de ahhoz képest is, amilyennek a világ 1989-ben elképzelte a közeljövőt. A kommunizmus bukása nem járt együtt a nyugati világot a század első harmada óta feszítő, illetve a közelmúltban jelentkező újabb kérdések megoldásával. Az évszázadok óta áhított terv a szabadság és az egyenlőség együttes biztosítására nemcsak a periférián élő országokban, de a gazdag régióban sem valósítható meg, illetve a közép-európai régióban megvalósult nemzeti függetlenséggel sem jár együtt a megvalósulása. Jelöljünk meg néhány további új jelenséget, amelyek a megváltozott korszak újabb értelmezési keretei között megjelentek. Az sem volt látható, hogy az elektronikusinformációs forradalom, az integrált technika milyen változást hoz, milyen átrendeződést jelent a világgazdaságban, a nagyhatalmi erőviszonyokban, milyen mélységű az újabb centrumokat, perifériákat és félperifériákat alakító tektonika, illetőleg hogy ennek nyomán tömegdemokráciák kerülhetnek perifériára, félperifériára; a demokratikus szabadságjogokat biztosító államokban teljességgel különböző életminőségre van lehetőség, továbbá, hogy régiókat jellemez a felerősödő etnikai harc, a fundamentalizmus, az agresszivitás, a menekült áradattal járó instabilitás, eszkalálódnak a helyi háborúk. Új, legitim köz- és államhatalmi formákat teremtenek maguknak a különböző erő- és hatalombirtokló elitek. Elveszítik lényegi különbözőségeiket a politikai központok. A pártok a centrum, illetőleg a szélek (szélsőségek) felé osztódnak. A politikai rendszer változásai-forradalmai, a hatásukra létrejött új államszerveződések, kormányzati technikák mögött a különböző érdekcsopor6
