Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Fried István: Magyarságtudományi kérdőjelek
olyan módszerrel, amely a sajátos meghatározásában segítheti, a szembesítés, az elkülönítés, a mérték és érték megállapítása csak annak a ténynek szüntelen szem előtt tartásával lehetséges, hogy Magyarország művelődésének története nem azonos a magyar (nyelvű) művelődésével, hogy dalaink, meséink, találós kérdéseink, mitológiánk a nép állandó készenlétéről, kulturális aktivitásáról tanúskodnak. Erdélyi Jánostól, Katona Lajoson keresztül, az 1890-es esztendőkben intézményesedő etnográfiáig a magyar és a vele együtt élő, szomszédos népek évezredes kölcsönhatásáról értekeztek, s a fordításirodalom is ezen a téren bizonyult a leggazdagabbnak. S bár a hivatalossá meredő szóhasználat tagadni látszott ezt, számottévő vállalkozások nem engedték, hogy lekerüljön a napirendről. Ebből a szempontból a nem eléggé értékelt Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben éppen úgy beszédes bizonyság, mint az Etnográfia megannyi évfolyama. Viszont: a szláv nyelvekben a národ kettős jelentése (»nép«, »nemzet«) adhatott alkalmat a visszaélésre, a slavus szlovák ként és nem szláv ként átültetése kínált manipulációs játékot a történésznek, s igen jellemző, hogy míg Magyarország egykori szláv nemzetiségei megkülönböztették az uhorskyt a mad’arsky-tói, az előbbibe saját históriájukat is beleértve, az utóbbi kultúrától mesterségesen szétválasztva a magukét, a magyar szóhasználatban mind a mai napig a nehézkesebb magyarországi-magyar megkülönböztetéssel élhetünk csupán. Az 1930-as esztendők magyar gondolkodásának java túllépett a filológiai és filolo- gizáló vitákon és meggondolásokon, és a filológiát is átértelmezni kívánván, az elméleti megfontolások kimunkálására törekedett. Lényegében ezzel a célkitűzéssel indult meg a Magyarságtudomány című folyóirat, amelynek vezércikkét, programadó írását Németh László szállította A magyarságtudomány feladatai címmel. A Némethitől megszokott, széles kitekintésű és mély merítésű írás olyan feladatköröket vázol föl, amelyeken még ma is munkálkodni kell. Németh László elgondolásai például Rákos Péternek az első magyar hungarológiai kongresszuson előadott beszámolójában visszhangzanak, mikor is a prágai magyar hungarológia lehetőségeit (mint ahogy a magyarral szomszédos népek-országok magyarságtudományának esélyeit) egy közép-európai, kelet-közép-európai nézőpontból szemlélt magyarságtárgyú diszciplínában fedezi föl. Némethnek a sorstudomány a hangsúlyos szava, maga is elárulja, a kutatás filológiailag igazolta, hogy Frobenius fogalmának, a Schicksalskundénak nem pusztán fordítása, hanem valóban átültetése. Frobenius- nak a XIX. század végi etnológiai munkásságából származik e fogalom, olyan mélyebbre pillantásról (Tiefenschau) van szó, amely szellemi magatartásformát igényel, jellemzi Hamvas Béla Frobenius munkásságát, de ezt követeli a kultúratudománytól, „amit már akkor [ti. 1898-ban] sorstudománynak nevez el.” Németh a sorstudományokat az általánostól vezeti az egyesig, amely egyes azonban szintén összetett, nem csupán önmaga, hanem összegződés. Az általános sorstudomány a magatartástudomány, a következő lépcsőfok (az elvonatkoztatástól a konkrét felé) az európai sorstudomány kérdése oda irányul, hogy van-e közös érdeke vagy hivatása az e területen élő „összegubancolódott népcsomó”-nak, a magyar sorstudomány, azaz a magyarságtudomány kizárólag öszehasonlító módszertant vethet be, hiszen egyfelől „ott kezdődik, ahol az egyes szakok szólásjoga, elszigeteltségük miatt, véget ér”, másfelől: „Aki a magyarsághoz Európa és Közép-Európa felől ér el, a maga görögségében és a maga közép-európaiságában találja meg a magyarság eszményeit s mértékét.” Németh László hungarológiai elképzeléseinek alakulását Grezsa Ferenc mutatta be Németh László Tanú-korszaka című monográfiájában. Feltárta „a magyarságtudat iránti érzékenység” és a tudományos szak körvonalazására történő kísérlet összefüggéseit; miként „spiritualizálja, finomítja, árnyalja „kezdetben” Németh 67
