Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Orosz László: Jókai és Kecskemét

után úgy megszokott, hogy járkálva végezte később is a szellemi munkát, járkálva gondolta ki, formálta meg fejben a regényeit.

„Egy Jókai Móricnak kivételes embernek kell lenni” — emlékezik vissza az író sógorának, Vály Ferencnek figyelmeztetésére. Annak indult: kitűnő tanuló volt, az iskolai latin és német mellett franciául, angolul, olaszul is tanult, foglalkozott irodalommal, festészettel, Pápán a Képzőtársaság szorgalmas tagja volt. Vály Ferenc 1843 novemberében hozzá intézett leveléből azt lehet kiolvasni, hogy Kecskemétre került sógorának szorgalmával nincs megelégedve, például azért, mert nem küldte el a pápaiaknak megígért irodalmi művet. Jókai tevékenysége azonban éppen Kecskeméten vált igazán sokoldalúvá. Itt ébredt rá számos képességére, itt ízlelte meg a sikert különféle területeken.

A főiskola három, egyenként két-két éves fakultásán (bölcsészet, jog, teológia) csupán négy professzor működött. A jogi tárgyakat Vállaji Sipos Imre adta elő. Törvénytudományi kis tükör (Kecskemét, 1846-47) című műve még nem jelent meg, a hallgatók Kövy kétkötetes, vagy ha ezt sokallták, Acsády egy kötetes magánjogi művéből vizsgázhattak. „A váltótörvényt nem volt muszáj tanulni, sem a csődtörvényt. Büntetőtörvény nem volt még. Azt megtanította a praxis. A »jus Romanum«, az a rómaiak dolga; a jus ecclesiasticum a papoknak való. A jogfilozófiát pedig tanulja, aki juris doctor akar lenni. Az én időmben a juristaélet gyöngyélet volt. Az ember mindenre ráért, s még amellett szorgalmas tanuló hírébe is keveredhetett. A fődolog az volt, hogy testben-lélekben életrevalókká legyünk. S most is azt mondom, hogy a kecskeméti rendszer nagyon jó rendszer volt.”

Az idézett mondatokat nem kell szó szerint vennünk. Jókai bizony váltótörvénytanból is, filozófiai törvénytanból is vizsgázott, mégpedig kitűnő eredménnyel, akárcsak a többi tárgyból. Az ugyan bántotta, hogy három féléven át csak második volt az eminensek között, a negyedik félévben azonban előrelépett az első helyre.6

Legjobban azonban „az a kecskeméti kollégiumban dívó szokás” tetszett neki, „hogy amelyik diák tud valamit, ami kívül esik a kötelezett tantárgyakon, az a többit oktatja e tudományból - ingyen.” így közülük került ki a torna- és vívómester, a francia nyelv és a tánc tanára, az ének- és a zenekar vezetője; akadt olyan társuk is, aki gyümölcsfát oltani tanította őket. Jókai a rajztanítást vállalta. A színes és mozgalmas diákélet kibontakoztatta egyéb képességeit is. Kitűnő vizsgáinál is büszkébb volt arra, hogy a jogászbál előtáncosának választották, meg arra, hogy hóviharban elszánkázott társaival Szentesre a kaszinóbálba, hajnalig táncoltak, de órájuk kezdetére már vissza is értek Kecskemétre. Büszkélkedve emlékezett arra is, hogy „primo amoroso” volt a diákok műkedvelő előadásain. Későbbi regényeinek számos sokoldalú és tevékeny ifjú hőse viseli a kecskeméti joghallgató vonásait.

Az én iskolatársaim című emlékezésében azt állítja Jókai, hogy csaknem valamennyi kecskeméti iskolatársára emlékszik, sokukról azt is tudja, mi lett belőlük, s csillaggal jelöli meg azoknak a nevét - a többségükét —, akik a szabadságharcban honvédként harcoltak. A fólsoroltaknak csak egy része volt évfolyamtársa részben a jogon, részben a bölcsészeten, ugyanis a felsőbb tanulmányokra fölkészítő bölcsészeti tanfolyam második évét is Kecskeméten végezte Jókai a jog első évével párhuzamosan. Az a mintegy kétszáz iijú, aki a főiskola három fakultásának hat évfolya6 Jókai és iskolatársai vizsgaeredményei, a vizsgáztató tanárok neve, a vizsgák időpontja: Hivatalos tudósítás a kecskeméti H. V. Főiskolában felsőbb tudományokat hallgató ifjak osztályozásáról. (Kézirat a kecskeméti ref. egyház könyvtárában)

57