Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Tusnády László: A Toldi és a néprajz
megoldást. A mű központjában az anya ájulása és az isteni vigasz kapcsolódik ösz- sze. Távoli pontok összecsengését halljuk; fél alkotásnyi messzeségből alliteráció- ban találkozik a szívhez legerősebben kapcsolódó két szó: hánykolódók, hervatag. Az életnek ezt a monotóniáját, ezt a megszokott rendjét szimmetria fejezi ki. Az ősi, bölcs, de szomorú szemlélet szól itt hozzánk: a jó után jön a rossz, a rossz után a jó. Bár Toldinak a sorsa ezen a távon eleve rossz: a jó és a rossz mérlegén reménye és reménytelensége billeg ide-oda. A valóságos életnek ebbe a harmonikus keservébe robban bele a „csodálatos dolog” aszimmetriája: az örök, a csoda az élet szürke pergésén, elmúlásán túlragyog. A művet indító tűz képe a lélek lobogó lángját is jelenti, s ettől egy hatalmas ív vezet a zárószóig, mely így hangzik: „örökre”, mégpedig a főhősnek „Dicső híre-neve fennmarad örökre”. Tehát a mű kezdő- és végpontja beleillik abba a kozmikus rendbe, mely a negyed, harmad, fél és háromnegyed részek átmeneti pontjait jellemzi. Míg a részek szabályos metszeteit nézzük, addig épp a túl kimértség hozhat zavarba, hiszen az ősi magyar művészet egyik jellegzetessége az aszimmetria. Am a fenti pontosság a dolognak csak az egyik oldala, olyan, mint a tizenkettes sornak a hat szótag utáni pontos metszete, de a fontos szerkezeti pont egynegyed részről egy- harmadra való helyezésében a három és a négy furcsa aszimmetrikus váltását láthatjuk ugyanúgy, mint amikor az osztjákok a párhuzamos sorokban először hat, utána hét szarvasbikát említenek. Nem beszélve arról, hogy a Toldiban az énekek hossza elég nagy ingadozást mutat, s ez is keltheti az aszimmetria érzetét, tehát a szabályosság s az életnek a véletlenszerű esetlegessége egyszerre van jelen. Az aszimmetria nem veszélyezteti a formai tökélyt, nem kérdőjelezi meg annak fontosságát, hanem épp azt teszi teljesebbé, azt viszi közelebb az élethez: figyelmezteti az embert létezésének véletlenszerűségére. Tudvalévő, hogy Arany mind a jegyzői, mind a tanári munkáját hallatlanul pontosan végezte. A Toldiban vagy más művekben meglévő harmónia valami túlzó kalsszicizmust juttathatna az ember eszébe, ám épp ezt oldja fel a költő az aszimmetriával, így egyezik látása itt is népünk szemléletével. Lényegében az lenne a hamis elképzelés, ha azt várnánk, hogy csak az aszimmetria kedvéért valami feltűnő rendetlenség, pontatlanság legyen a versben, ellenkezőleg, az aszimmetria a népművészetünkben a rend része, és nem zavarja, hanem szolgálja az alkotások teljességét. Láttuk, hogy a rejtőzködés, a „szokatlan út” új ívet ad az egész alkotásnak, mindez az egyharmad részen van, s nem illik bele a szimmetrikus rendbe. A feldúlt, reménytelen szív kétszeri, túl szabályos megjelenítése mellett a szív harmadik, hangsúlyos említése az aszimmetria jegyében történik. A „csodálatos dolog” üzenésekor Toldi nem a saját öröméről beszél, hanem az anyai szívet említi, s a boldogság oly határtalan lesz, hogy szinte veszélyessé válhat; hiszen a legszélsőségesebb és legnagyobb érzéseket egyformán nehéz elviselni: >rAkkor anyám lelke repes a beszéden, Csak meg ne szakadjon szíve örömében.” (IV. ének, 22. versszak) Toldinak a X. ének elején leírt álmában tér vissza ennek az igézetes jövőnek a képe: itt már a győzelem fényei viliódznak, megvan a királyi kegyelem, s ott ragyog az „örömkönnyű anyja két szemében”. Mindez közvetlen közelről felesel az elröppenni készülő reménnyel. Ami itt csak álom, az a következő énekben valósággá válik. Ezt már az első versszak is előlegezi. A XI. ének elején bemutatott hajnal a beavatás 49
