Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Tusnády László: A Toldi és a néprajz
Tusnády László A Toldi és a néprajz ^.^Lönnyű elkezdeni az írást erről a kérdésről, de nehéz befejezni. Már előzőleg is említettem a Toldiban szereplő számok néprajzi kapcsolatát, már akkor kiderült, hogy egyezés van a leggyakrabban előforduló számok és verssorok ritmikai egységei között. Több példát soroltam fel a három és a négy kapcsán. Ha most hirtelenében megjegyzem, hogy Toldi családja eredetileg négytagú volt, s a baj forrása az volt, hogy az édesapa meghalt, s így a háromtagúvá lett család rendje felbomlott, akkor látszólag csak azt a tényt erősítem meg, hogy bizonyos példákat még jócskán lehet sorjázni, pedig egészen másról van szó: ezeknek a számoknak a mű szerkezetében is igen fontos szerepük van. Pillanatnyilag erről a kérdésről is szeretnék beszélni, a szimmetriáról és aszimmetriáról és több más, olyan lényeges összefüggésről, amely az adott témához kapcsolódik. A további részletezéshez az is szükséges, hogy a Toldiban meglévő néprajzi elemeket olyan szempontból is vizsgáljuk, hogy azoknak milyen helyük van a költő egész életművében. A korábbi előfordulás vagy a későbbi ismétlődés alaposan meggyőzheti az embert arról, hogy a vizsgált elemek rendszert alkotnak a költő életművében, gondolkodásának részei voltak, tehát a Toldiban való előfordulásuk, esetleges „felderengésük” nem a véletlen eredménye. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Toldi legjellegzetesebb madárképe a túzok. A gyűlölet szava minősíti így a főhőst, a vér szerint nagyon közeli lény ajkáról zúdul a gonosz metafora. A „Toldi estéjéiben az agg vitéz (levente) említi „vándor-madár” lelkét: „Vándor-madár lelkem: jól érzi magába’, Hogy ma-holnap indul melegebb hazába.” (I. ének, 31. versszak) Az ősi hitvilág szemlélete ragyog fel ebben a szép szóban: a lélek a halál után többféle madár lehet. A hit teljességtudata, emberi méltóság tündöklik fel előttünk, valami titokzatosság. A vándormadarak a Tejút irányában szállnak. Ősi felfogás szerint többféle világfa van, de a Tejút is az, s a világfa ágán ülnek a lelkek megszületésre, újjászületésre várva. A Tejút népünk szemlélete szerint égi kútágas is. A Toldi első negyede a harmadik énekkel zárul. Utána rögtön a hímszarvas-kép jelenik meg: a lélek ír nélküli gyötrelme van előttünk egyedüli természeti képben, melynek gyökere ugyanúgy lehet az emberi művelődés mély forrásvidékéé, mint a magyaré. Elég a 42. zsoltárra, vagy saját népművészetünkre gondolnunk: „Mint hímszarvas, kit vadász sérte nyíllal, Fut sötét erdőbe sajgó fájdalmival, Fut hideg forrásnak enyhítő vizére, És ezerjófüvet tépni a sebére; Jaj! de a forrásnak kiszáradt az ágya, Az ezerjó füvet írül sem találja, 44
