Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Bálint Péter: Kamaszok (regényrészlet)
Bálint Péter * Kamaszok M M, özöttünk Legrand, francia szakos egyetemista barátom töltötte be az irodalmi vezér szerepét; sorsát bizonyos szempontból ma is szimbolikus értékűnek vélem, ha visszagondolok arra az iszonyatos erőfeszítésre, melyet mi, rajongók, művészeti vágyaink realizálásáért kifejtettünk. Ez a nyurga, örökké csőnadrágban járó, nyaka körül sálat viselő fiú, aki oly szenvedéllyel szívta egyik cigarettát a másik után, s ivott meg akár nyolc rumos kávét is, ha az éjszakát kártyázással, zongorázással, „filozofálással”, kollégista lányok ölén elomlással hosszabbítottunk meg reggelig, mintha ezen ajzószerek nélkül képtelen lenne élni; néhány esztendő múltán már valóban képtelen is volt dohány és alkohol nélkül élni, remegő kézzel emelte szája elé a cigarettáját és konyakos-poharát, egyre fásultabban bújt a nők ágyába, és olvasni, zogorázni sem volt már kedve. Feslett zakói vagy földig érő, mohazöld lódenkabátja zsebeiben - amelyek úgy kitüremkedtek, akár kukoricaháncsból font bevásárlószatyor oldalai, ha a piacon megpakolják - örökké fél tucatnyi, angol, német s francia nyelvű könyvet rejtegetett, hogy olvasásukkal üsse el magányos negyed-, vagy félóráit, amíg barátaira és szeretőire várt. Legrand lecsúszott arisztokrata családból származott; apja hegedűtanárként kereste kenyerét -, sokáig a városi filharmonikusok zenekarában első hegedűs is volt, ám a zeneiskola párttitkárának felesége kiszorította koncertmesteri posztjáról, s az öregúr megelégelve a kommunisták „kiszorítósdi mániáját”, otthagyta még a zenekart is -; anyja zongorát tanított a Batthyány utcai zenedében, ahol a könyvtárosi teendőket is ellátta. Legrandék a belvárosban laktak, a régi Vármegyeházával szemközti Miklós utca egyik lepusztult házában - amely egykoron az apai nagyszülők tulajdonában volt -, lakásukban értékes stílbútorok zsúfolódtak össze, némelyiket kikezdte a szú, a fotőjök kárpitja kiültnek és feslettnek tűnt, a nappaliban lévő asztal lapjának intarziás része kettérepedt, az egész mégis valami patinás hangulatot árasztott; a fehérre meszelt falak egyikén Bach és Bartók portréja függött kiemelt helyen, a többin festmények és rézdomborművek fedték a felületet, kotta, partitúra, lemez és hangszalag sejtette a belépővel, hogy az itt élők egykoron a vagyonos polgársághoz tartoztak, és a zene megszállottjai. Egyébként Legrand szüleit, valahányszor megfordultam náluk, csak pillanatokra láttam, mert a világtól teljesen visszahúzódva éltek, ha tehették, ki sem mozdultak otthonról, riasztotta őket minden, ami közönséges, durva s kifinomult lelki alkatuknak kibírhatatlan: így például az emberekben felgyülemlett indulatok spontán kitörései a közértben, az utcákon felgyülemlett szenny, amelyet hetente csak egyszer takarítottak el a köztisztaságiak, vagy a hús-, kenyér* Részlet a Búvópatak című regényből 31
